3. Állatkert az állatokkal

A lány egyre jobban közeledett, én pedig egyre jobban féltem. Valahogy le kellett őt ráznom.

- Ne haragudj, de nekem van valakim - dadogtam, azonban ekkorra már a hiéna az ölemben ült.

- Igen, én - Yerim bájos kis hangja csapta meg a fülemet. Komolyan, ennél jobban nem is örülhettem volna neki. Lehet, hogy látott, és feltűnt neki, hogy a csajszi szexuálisan zaklatott, de az sem volt kizárt, hogy csak inni akart.

- Te? - a lány felnevetett. Gunyoros hangjától megfagyott bennem a vér - Nem vagy kicsit fiatal hozzá?

- Te meg nem vagy egy kicsit túl kurva hozzá? - Yerim felvonta a szemöldökét, mire a csajt elöntötte a pulykaméreg. Szinte szó szerint a kislánynak ugrott volna, ha én nem fogom őt le.

- Hé, nyugi! Te menj el, mert tényleg nem érdekelsz, és ne bánts ártatlan nőket, világos? - a földre löktem a meglepett, erőszakos csajt. Egy darabig csak pislogott, majd felállt, és elsietett.

- Hülye liba - fújtatta Yerim, közben lehuppant mellém.

- Az. Kösz a segítséget - mosolyogtam rá. Visszamosolygott.

- Ugyan, mindig megvédem az idősebbeket, a kislányokat meg főleg - elnevette magát a végén. Tudtam, hogy rám célzott, szóval azért kapott egy pici taslit a fejére.

- Na, minek vagy itt?

- Kérek egy vodkát.

Bólintottam, és rendeltem is. Yerim megitta, majd lelépett. Ezt még eljátszotta egy párszor, de legalább a csaj véglegesen felszívódott. Mármint, a piócsaj. Yeri szerencsére mindig a látóteremben volt. Mondjuk, amikor egyszer eltűnt, akkor nagyon megharagudtam rá. Talán akkor jöttünk ide harmadjára. Azt hitte, hogy ki tud cselezni engem, és kiment pár sráccal. Nos, nem sokon múlott az, hogy megerőszakolják, de szerencsére időben megtaláltam. Akkor nagyon nagy fejmosást kapott, és meg is érdemelte. Ha baja lett volna, akkor Jonghyun már nem lenne a barátom, azt pedig nem tudtam volna megbocsájtani neki. Igaz, voltak még barátaim, de Jonghyun nélkül lehet, hogy őket sem ismerném.

Éjfélkor intettem neki, és hazamentünk, mert másnap várt ránk egy állatkert. Amíg elzavartam letusolni, megágyaztam neki, bezártam az ajtót, majd eldőltem aludni. Voltak napok, amikor csak szimplán nem volt erőm zuhanyozni, és mivel reggelente aludtam, ezért olyankor huszonnégy óráig nem ért víz. Igen, tudom, hogy nem higiénikus, de ez volt.

Még egy kicsit írogattam a külföldi barátaimnak, aztán elaludtam.

Ha valakire, akkor rám tipikusan jellemzőek voltak a mai tiniproblémák az internettel kapcsolatban. Tényleg nem tudtam meglenni mobilinternet nélkül, néha a kávéházban is wifiztem, mert a haverjaim úgyis elveszekedtek egymással.

Mikor reggelt felkeltem, Yerim még aludt. Gyorsan kinyomtam az ébresztőmet, és mentem öltözni, majd reggelit készíteni. Nos, mivel olyan szinten nem tudtam főzni, hogy sehogy, ezért rászoktam az európai reggelikre. Volt, hogy vettem a pékségben croissant-t, amit megvajaztam, vagy valami csokikrémes édességet, de az is előfordult, hogy szendvicset csináltam, vagy beültem egy kis reggelizőbe, ahol ettem valami tisztességes koreai ételt is. Javarészt pizzán és rendelt menükön éltem. Volt, amikor kínait ettem, volt, amikor koreait, de az sem volt túlságosan ritka, hogy beugrottam hamburgerezni. A hétvégén pedig katasztrófa volt, mert olyankor végképp nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok enni. Apukám egyetlen egy ételt tudott főzni, régebben azt ettük minden vasárnap, és már megszoktam az ízét, de senki nem csinálta úgy, mint ő, így ilyenkor tényleg kétségbe volta esve afelől, hogy mit fogyasszak. Természetesen jó kapcsolatban voltam a családommal, de nem járkáltam át a szülőházamba minden hétvégén, általában szünetekben mentem ki, vagy ha volt hosszabb kiesés a suliban, például megbetegedtem, de hamarabb meggyógyultam. Szerencsére most vasárnap Juhyeon fogad, így nem kell ezzel foglalkoznom. Majd biztos összeüt valami finomat, mint mindig. Jó, ő sem volt egy igazi konyhatündér, de nálam jobban főzött.

Nos, így történt, hogy Yerim ma reggelire müzlit kapott. Olyan kispárnákat, amik csokitöltelékesek. Bár én általában összeöntöttem kettő másikkal: epressel és vaníliással, sőt, néha vettem instant kávéport, és abból is kevertem bele. Alapjáraton nem kávéztam, legrosszabb esetben is csak cappuchino-t mertem bevállani, de inkább maradtam a kakaónál, vagy este addig ittam vizet, amíg fel nem ébredtem a sok pisiléstől.

A nappaliba siettem, és finoman megbökdöstem Yerim vállát. Semmi. Békésen aludt tovább. Megrázogattam, de nem értem el eredményt. Egyébként fenn volt. Láttam rajta, mert somolygott a bajsza alatt. Tudtam, hogy fáradt volt, de miatta szervezett be Jonghyun állatkertezést, ezért neki fel kellett kelnie.

Megragadtam a lábát, és kirántottam a kislányt az ágyból. Felsikított, de közben röhögött is.

- Hülye! - ordította, mire elengedtem. Kellett neki megszólalnia, most még esett is egyet.

- Hülye a nénikéd - álmegsértődöttséggel biggyesztettem le az ajkaimat.

- Az meglehet, de te is az vagy - fáradtan elmosolyodott. Nehézkesen tápászkodott csak fel, és ugyanilyen tempóban is vonszolta át magát a konyhába, ami kemény félméternyi távolság volt. Mentem utána, és lehuppantam én is a pulthoz enni. Mind a ketten némán ropogtattunk. Yerim néha ásított egyet vagy elbambult, de összességében hamar megvoltunk a kajálással. Mindketten felöltöztünk, fésülködtünk, és már el is hagytuk a lakást. Természetesen autóval mentünk, mert azért nem az állatkert mellett laktam, Yerimet pedig nem akartam feleslegesen átcipelni az egész városon. Egész úton a kedvenc együttesemet hallgattuk. Szerencsére angolul énekelt a srác, így nagyjából értettem a szöveget. Lehet, hogy üzbégül már nem tudtam volna ennyire azonosulni a dallal, és csak makognék badarságokat. A koreai popot is szerettem, de egyértelműen jobban tetszett nekem a finn rock. Fura volt, tudom. Lemezt pedig nem is tudtam venni. Egy netes csoportban rendelgettem mindenfélét, meg csináltattam egy olyan pólót is, amin a banda logója volt rajta.

Én végigénekeltem az összes dalt, még akkor is, ha az igen korlátolt angol nyelvtudásom megnehezítette a dolgomat. Nem voltam egy nyelvzseni, azt be kellett látnom. Yerim mindig nagyon jókat nevetett akkor, amikor halványlila gőzöm sem volt arról, hogy mit énekeltem. Talán ezért is szeretett nálam lenni. Ilyenkor mindig elszórakozott azon, hogy én egy nyelvi analfabéta vagyok. Felsóhajtottam, de nem szóltam semmit erre. Már megszoktam, és inkább énekeltem tovább az állatkertig. Ott aztán találtam egy cuki kis parkolót, ahova pont befértem a kocsimmal. A motort leállítottam, és kiszálltam a kislánnyal együtt.

- Nem szédülsz? - kérdeztem tőle, de csak a fejét rázta. Most nem hagytam őt annyi alkoholt inni, mint általában, nehogy lebukjunk.

- Nem. Most meglepően jól vagyok, bár aludni még tudtam volna - ecsetelte, és megerősítésképp még ásított is. Egyem a szívét, biztos nagyon fáradt volt, de ezzel járt a bulizás. Egy idő után én már nem kérdeztem meg, hogy menjünk-e bulizni. Csak akkor szólt, ha nem akart, és ez eddig egyetlen egyszer fordult elő. Akkor inkább pizzáztunk, amit sokkal jobban élveztem, mint társaságban lenni, de nem szóltam neki erről. Egyszer volt fiatal, élvezze ki.

- Sziasztok! - Jonghyun vigyorogva integetett nekünk Kibummal együtt.

- Sziasztok! - visszaintegettünk, közben Yerim a bátyja karjai közé vetődött. Vagy valami ilyesmi. Más szóval: megölelték egymást. Kibum elmosolyodott rajtuk. Nagyon szerette Jonghyun húgát, csak miatta keresett olyan lakást, aminek kettő szobája volt, és nagyon otthonosan rendezte be a kislánynak. Kibum egyébként lakberendezőként is remekül funkcionált, mert nagyon értett az ilyen dolgokhoz. Egyszerűen a legrondább szobából is csodát varázsolt, így nem volt csoda, hogy a lakásuk hihetetlenül jól nézett ki. Öröm volt ott legyeskedni. Juhyeon pedig beszereltetett egy kandallót, bár azt nem tudtuk, hogy minek. Mert azt aláírtam, hogy nagyon jól nézett ki, de azon kívül nem sok értelme lehetett.

Igazából mindannyiunk lakása kellemes volt. Jinkié egy kicsit egyszerűbb, de azt is imádtam, mert nagyon szépen felszerelte, csak elég picike volt. Nem is igényelt nagyobbat, tökéletesen elvolt benne. Igaz, vendégeket nem tudott nagyon fogadni, maximum úgy, ha az illető a kanapén aludt, de általában egymást segítettük ezügyben. Így már volt olyan is, hogy odaadta a lakását a vendégeinek, és hozzám költözött esetleg Jonghyun és Kibum befogadtak valakit Yerim szobájába. Így aztán mindenki boldog volt.

- Jinki és Juhyeon? - miután háromszor is körbenéztem, és nem láttam egyiket se, gyanítani mertem, hogy ők még nem érkeztek meg.

- Úton vannak. Juhyeon bármikor megérkezhet, Jinki elaludt - válaszolta Kibum.

- Értem. Nem állunk be addig a sorba?

- Minek? - felvonta a szemöldökét. Jonghyun és Yerim közben védekező állásba vágták magukat, én pedig nyeltem egy nagyot. Elkezdődött.

- Azért, hogy hamarabb bemehessünk.

- Igen, de kell az ő személyijük is - ezennel Kim Kibum elkezdte a kötözködést. Megint alá fog támasztani mindent az érveivel, én meg majd próbálhatom megvédeni magam, hogy ne alázzon porig. A testvérpár csendben kisunnyogott a képből, így ketten maradtunk: én és Kibum.

- Addig is időt spórolnánk.

- Persze, de abba gondolj bele, hogy mi van akkor, ha sorra kerülünk. Csak négy jegyet fogunk kapni, holott hatan vagyunk.

- Vagy addigra pont megérkeznek - elmélkedtem, de Kibum csak felnevetett. Oké, Jinki nem volt a pontosságáról híres. A két Kim inkább mindenhova hamarabb érkezett, Jinki általában késett, Juhyeon hol így jött, hol úgy. Én igyekeztem viszonylag pontos lenni, így néha korán ott voltam, de általában egy-két percet késtem. Igaz, jobban szerettem én várakozni, mert olyankor mindig elkóvályogtam valahova. Utáltam egyhelyben ülni, és bambulni ki a fejemből. Inkább mindig sétálgattam a környéken, nézegettem a kirakatokat, besétáltam boltokba, és vásároltam rágógumit. Mindig égett a pofám, ha bementem egy üzletbe, és üres kézzel jöttem ki. Nem tudom, miért, de ez így volt.

- Vagy nem, és akkor megszívtuk - kötözködött tovább. Felsóhajtottam. Be kellett vetnem a B-tervet.

- Kérsz rágót?

- Aha - arcán megjelent egy széles vigyor, és ki is nyújtotta a kezét, hogy tenyerébe adjam a csemegét. Ilyenkor nagyon örültem a fejemnek, meg annak, hogy mindig akartam vásárolni valamit.

- Milyet kérsz? Van mentolos, epres és sárgadinnyés - zsebeimből kiturkáltam mind a három csomagot. Ez volt a másik gyengeségem. Szinte percenként változtattam az ízlésemen. Volt, hogy vettem valami péksüteményt a suliba menet, de amire beértem, rájöttem, hogy inkább pizzaszeletet kellett volna szereznem valahonnan, mert sósat kívántam. Estére meg megint a csokisat. Nem tudtam, hogy ez mitől volt, de annyira nem is foglalkoztam vele.

- Dinnyéset.

- Dinnyéknek dinnyét - vigyorogtam, majd adtam neki egy darab rágót. Erre már a Kim testvérek is felbukkantak.

- Én epreset - nyújtotta a kezét Yerim.

- Én is - mondta Jonghyun.

- Én mentolosat - Juhyeon hangja megcsapta a fülemet. A másik oldalamon állt, de ő is tartotta a tenyerét. Elröhögtük magunkat.

- Azt mondják, hogy ha van rágója az embernek, akkor hirtelen mindenki a barátja. Te arra vártál, hogy felajánljam? - nevettem, de természetesen mindenkit kiszolgáltam. Lövésem sem volt, hogy Juhyeon hogy az ördögben került ide, de vicces volt.

- Igazából megálltam cipőt kötni, és megláttam a rágóidat, de engem komolyan nem vett észre senki? - értetlenül pislogott körbe, viszont mindenki csak a fejét rázta.

- Pici vagy, nem láttunk - magyarázta Jonghyun, miközben bekapta a rágógumiját. Juhyeon szinte megölte őt a tekintetével.

- Bagoly mondja - fújtatta. A csapatban ő volt a legkisebb lány, még Yerim is magasabb volt nála. Igaz, nem sokkal, de azért mégis Juhyeon volt az alacsonyabb. Jonghyun pedig a legalacsonyabb fiú. Jinki volt a legmagasabb, de csak fél milliméterrel, mivel ő is százhetvenhét centiméter volt, és én is. Kibum százhetvenhat. Hát, nem tudom, én nem tudtam volna egy nálam alacsonyabb fiúval járni, főleg nem úgy, hogy ő dominált volna. Nekem az abszurdum volt. Igaz, Jonghyun és Kibum gyakran váltogatták egymást, hiszen az igazi meleg pároknál nem létezett ez az uke-seme dolog. Ha egy pasi csak dominálni akart volna, akkor annak ott vannak a csajok, mert egy ilyen kapcsolatban mindkét tag férfi volt. Jó, én nem váltogattam magam senkivel, mivel sosem jártam senkivel, de ez akkor is így volt. Viszont az én álom pasim minimum száznyolcvan centiméternél kezdődött.

- Sziasztok! Taemin, van rágód? Kaphatok? - így robbant be Lee Jinki is a csapatba. Hamarabb kellett volna elővennem a három kis csomagomat.

- Tessék – a haverom kezébe nyomtam egy mentolosat. Ismertem őt annyira, hogy tudjam, nem szerette az ízesítettet. „A rágó az legyen mentolos” elv szerint gondolkozott.

- Köszi. Beállunk jegyért? - fejével a három kilométeres sor felé mutatott. A másik öt kilométeres volt, így jól választott.

- Én nem állok be a sorba, mert egyedi vagyok - nevetett fel Juhyeon, és közben odaszökdécselt a sor végére. Röhögve mentünk utána. Miközben sorban álltunk, megbeszéltünk minden olyat, ami nem volt annyira izgalmas, azt pedig külön kiemeltem, hogy hétfőn terepgyakorlatra megyünk, és utána gyalogolhatok haza, mert az oktató hamarabb elmegy, mint kellene neki.

- Igen, Park tanár úr mostanában nagyon elhanyagolja a diákjait. Még velünk rendben volt, de aztán teljesen megváltozott. Állítólag az új barátnője miatt. Öt felnőtt és egy diákjegyet kérek - Jinki a kasszához fordulva mutatta fel a személyieinket.

- Az biztos. Velünk már olyan laza volt, hogy a terepgyakorlaton alig mentünk át kettessel. Mindenki - magyarázta Juhyeon, miközben Kibum bólogatott.

- Ez pech - sóhajtottam - mindig is utáltam azt a tanárt. Vén trotty. Szerintem ő még az első japán császárral is beszélt.

- Lehet - nevetett Juhyeon - de szerencsére jövőre nyugdíjba megy, és azt csiripelték a madarak, hogy egy fiatal, szexi pasi jön helyette. Majd felszedjük neked.

- Kösz - morogtam, miközben beballagtam a kapun, felmutatva a jegyemet. Imádtam őket, amiért próbáltak segíteni, de nem szerettem, ha valaki helyettem intézkedett. Azt pedig főleg nem, ha ilyen ügyekben.

- Igazán nincs mit - veregette meg a vállam Jonghyun. Csak nagyot sóhajtottam, majd mentem az állatokat megnézni.

- Nem, figyelj! Vannak állatok, amelyek már képtelenek lennének megélni a természetben, mert megennék őket, vagy csak szimplán nem tudnák, hogy mit kell csinálni. Nem mellesleg akkor te se lennél itt, és sosem láthattál volna farkast - Jinki hangjára felkaptuk a fejünket. Fel sem tűnt, hogy veszekedtek.

- Akkor is állatkínzás - Kibum összefonta maga előtt a karjait.

- Nem feltétlenül.

- Szegények be vannak zárva egy pici lyukba, hogy sok ember nézhesse őket - hallatszott a magyarázat. Jonghyun Juhyeon mellé andalgott, Yerim pedig hozzám, nehogy meg merjenek minket találni a véleményünk kinyilvánítása céljából.

- Nem értem, akkor minek tartasz kutyát.

- Az nem ugyanaz - Key hevesen rázta a fejét. Talán most abbamarad a vita, anélkül, hogy Jinki feladná?

- De. Egy vadállatot tartasz a lakásodban, mesterséges táppal eteted, ami nem a rendes tápláléka, és nem elég nagy hely ahhoz, hogy rendesen kirohangálja magát. Tehát, ugyanazt csinálod, mint az állatkertek - mondta Jinki, ezzel pedig valahol egyet tudtam érteni. Jó, én mindenkivel egyetértettem, ha aztán befogták a szájukat.

Kibum tátogott egy párat, majd inkább elhallgatott.

- Veszünk állatcsemegét, Key? - fordult felé Jonghyun. Ez a Key dolog Kibum beceneve volt. Még a párja adta neki, mert amikor még csak a neten beszélgettek, akkor Kibum mindig játszott közben logikai játékokkal, és a megoldást, azaz a kulcsot kereste. Ezért Jonghyun elkezdte őt így becézni. Hogy miért angolul, arról lövésem sem volt. Mondjuk, Jonghyun mindennek becenevet adott, ami kicsit is becézhetőnek tűnt.

- Veszünk - biccentett Kibum. Egyébként néha a mi szánkun is kicsúszott egy ilyen megszólítás, de soha nem volt direkt.  Általában mindenkinek a saját nevét használtuk.

- Szuper! - Jonghyun már oda is pattant az egyik automatához, hogy bevásároljon. Mikor végzett, mindenkinek a kezébe nyomott egy zacskót. Hát, az állatok biztos nem fognak éhen halni, ha ez Kim Jonghyunon múlik. De nagyon cuki volt, hogy mindenkit meghívott egy zacskóra.

- Kezdjük a tevékkel - Kibum már rohant is a kiszemelt állatokhoz, akik szerencsére elég közel voltak. Vicces lényeknek tartotta őket, ezért különös imádatot mutatott irántuk. Ráadásul az elképzelhető volt, hogy a teve majd a munkaeszközünk lesz egyszer, így igazából mindannyian szerettük őket. Én a tevegelésbe is szerelmes voltam, egyszerűen imádtam rajtuk utazni. Lehet, hogy ez azért volt, mert néha annyira nem volt kedvem megmozdulni, hogy inkább vettem volna egy tevét, vagy valami málhásállatot, és azon mentem volna iskolába. Azt pedig elhatároztam, hogy egyszer ezt az álmomat meg is fogom valósítani. Valahogy...

- Akkor menjünk mindig jobbra - jelentette ki Juhyeon nagyon lelkesen. Én tényleg nem értettem, hogy mit nem szeretett néhány ember az állatkertekben. Egyszerűen imádtam itt lenni, bár otthon azért jobban. Csendes volt, barátságos, és nyugodtan lehetett bárkire azt mondani, hogy vadállat, legfeljebb ráfogtam egy igazi vadra. Általában a kigyúrt, kopasz pasiknak nem nevezhető gorillákat szólítottam így, és nagyon hatásosan. Senki nem gyanakodott arra, hogy nekik szántam.

Az állatkertnek még annyi előnye volt, hogy nem néztek rám furcsán, ha elővettem a mobilomat és telefonoztam. Ezt azért tartottam megemlítendőnek, mert a múzeumokban konkrétan megöltek minket a nézésükkel az emberek, ha a telefonomhoz mertem nyúlni, sőt, már akkor is így reagáltak, ha tüsszentettél. Itt legalább senkit nem zavartak az ilyen finomságok.

A legjobban azt szerettem a srácokban, hogy még az állatkertben is tudományosan közelítettük meg a dolgokat. Tehát nem az volt, hogy a teve cuki, hanem sokkal inkább az, hogy a kétpúpú teve százötven kilométert is megtehet egy nap, akár tizennyolc kilogramm teherrel. Ami azért nagyon brutál.

- Egyébként azt tudtátok, hogy a nem háziasított kétpúpú tevék már szinte kihaltak? - fordult felénk Jonghyun. Általában ő mondott érdekességeket. Szerintem egyébként mindig utánanézett ezeknek a dolgoknak, hogy lenyűgözzön minket a csodálatos agyával. Biztos furcsán érezhette magát a sok egyetemista között, szóval kinéztem belőle, hogy néha csak ült a gépe előtt, és olvasott érdekességeket.

- Nem, ez új információ volt - Jinki megrázta a fejét, és szépen lassan haladtunk tovább. Rengeteg állatnál hallhattunk érdekességeket, mint például azt, hogy a zsiráf egyetlen ma is élő rokona az okapi, vagy, a kedvencem az volt, amit előadott a hüllőházban.

- Tudtátok, hogy volt egy őskígyó, amely gigantikus volt? - így kezdődött. Aztán mondta, mondta és mondta. Megtudtuk, hogy Dél-Amerikában volt őshonos, dinoszaurusz kicsinyeket evett, és akkora lehetett a feje, mint az én testem, amit túlzásnak találtam, de a fene sem tudta. Állítólag a vízben is megfelelően elvoltak, ezért ő nem tartja kizártnak, hogy még élnek az óceánok mélyén. Na, itt egy nő majdnem elájult. Egyébként egészen elképesztőnek tartottam ezeket a tényeket, és igazságalapja is lehetett. Még a mégsem-kihalt-óriáskígyónak is.

- És tizennyolc csigolyája volt. Akkora a dög feje, mint Taemin teljes egészében.

- Az nekem egy kicsit soknak tűnik, de elhiszem, hogy nagy volt. Valószínűleg azért pusztult ki, mert a dinoszauruszok után nem nagyon tudott mivel táplálkozni - Jinki elhajolt az anakonda terráriumától - de nagyon brutális, hogy ekkora lények éltek. Remélem, egyszer majd találok egy dinoszaurusz csontvázat.

- Mind ebben reménykedünk - tette hozzá Juhyeon. Nos, ő teljesen bele volt zúgva az óriáskígyóba. Szinte az üveghez tapadt, és úgy nézte a dögöt. Juhyeon kígyómániás volt, de csak távolról. Szerintem nem kellett volna neki egy ilyen dög. Ebben valamiért biztos voltam. Távolról én is szerettem őket, mert egészen szépek voltak, de azért ösztönösen féltem tőlük.

- Ha Juhyeon kiélvezte a hosszú dolgok iránti szenvedélyét, akkor elmehetnénk a rovarházba - Yerim izgatottan pillantott a térségből nyíló másik szobára. Megállt bennem az ütőér. Ha valamit rühelltem, akkor azok a bogarak voltak. Utáltam minden lényt, aminek négynél több lába volt, az olyan természetellenesnek tűnt a számomra...

Miért volt ennyi lábuk? Kicsik is voltak, és ártalmasok is. Jó, nem mindegyik, de az összes undorítóan nézett ki. Sosem értettem azokat az embereket, akik rovart, rákot vagy pókot tartottak háziállatként.

- Na, oda nem megyek be - hevesen tiltakozni kezdtem. Nincs az a dolog, ami rávenne engem arra, hogy gusztustalan kreatúrákat nézzek!

- Jogos, Taemin fóbiás. Megvársz minket itt, amíg gyorsan körbesétálunk, vagy inkább kimész?

- Átmegyek a bogárház kijáratához, és addig én sem unatkozom, meg ti sem - ajánlottam fel, mire Jonghyun bólintott.

- Elhiszed, hogy nem esznek meg? - fújtatott Kibum. Igen, tudtam, de elég volt ezeket a lakásomban látni, nem kellettek még a programomba is. Apró szörnyetegek voltak mind.

- El, de akkor is félek tőlük - morogtam, majd egy integetés kíséretében elváltam a csapattól. Nem akartam az ő szórakozásuknak keresztbe tenni. Ha rovarokat akartak nézni, nézzenek.

Gyorsan kisiettem, de valaki megragadta a csuklómat. Nagyokat pislogva néztem a mögöttem álló lányra.

- Jöhetek veled? Én sem rajongom túlzottan a rovarokért - Juhyeon egy aranyos kis mosolyt villantott, majd mellém sietett. Egyébként reméltem, hogy ő is jön velem, mert annyira ismertem, hogy tudjam, rovarházba nem megy.

- Sejtettem, hogy nem hagysz magamra - megveregettem a vállát. Elmosolyodott, de aztán haladtunk tovább, hogy egyszer oda is érjünk a bogárház másik oldalára.

- Egyébként még mindig nincs senki a láthatáron? - kérdezte hirtelen. Normális esetben nem érdeklődtünk egymás szerelemügyei iránt, de most valamiért Juhyeon már megunhatta, hogy boldogan élem a Forever Alone életem.

- Dehogynem - biccentettem büszkén.

- Jó, Laura kivételével - fújtatott.

- Lauri. Ő a mindenség - ezzel egy gyengébb pontomhoz értünk. Lauri a kedvenc bandám frontembere volt, és észvesztően szerelmes voltam belé, annak ellenére, hogy kicsit idősebb volt nálam, Európában élt, valószínűleg a létezésemről sem tudott, ja, és volt egy gyereke. Kicsit lehetetlen életem szerelmét választottam ki magamnak, de hű voltam a bandához. Lauri, Finnország, és a dalai olyan ereklyék voltak számomra, hogy azt nem tudtam szavakba foglalni. Ha valaki elkezdte ócsárolni őket, vagy volt rájuk egy rossz szava, akkor szerencsétlen másfél órás kioktatásban részesült. Nagyon nem szerettem, ha valaki kritizálta a dolgaimat, főleg, amikor mindezt előítéletesen tette. Na, az nagyon fel tudott idegesíteni. Én tiszteletben tartottam más ízlését, így nem értettem, hogy miért kellett az enyémet kritizálni.

- Amúgy, a Lauri nem a Laura fiúneve? - kérdezte a társam, még mielőtt benyöghettem volna a kioktatásomat.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem.

- Szerintem az a csávó akkor is ronda - megvonta a vállát, majd haladt tovább egyenesen.

- Nem ronda. Csak egyedi.

- Azt tanúsíthatom - nevetett fel a lány. Gonosz kis boszorka volt, az biztos, így nem akartam belefolyni a bandám istenítésébe. Leginkább a holnapra készültem fel lelkileg.