- Hát, öröm az ürömben, hogy nem
velem veszekszik megint - sóhajtotta Jinki, arcán egy elégedett mosollyal.
Felnevettem.
- Az igaz. Már legalább rád nem
néznek úgy, mint egy elmebetegre - Juhyeon vigyorogva értett egyet,
egyértelműen a többiekre célozva, pontosabban Kibumra.
- Mikor találkozol a nőddel? -
kérdeztem hirtelen. Nem akartam más veszekedését hallgatni, így inkább
eltereltem a témát. Még amúgy is volt nekem is egy csatám Jonghyunnal.
- Vasárnap. Úgy látszik, akkor
Juhyeon kivételével mindenki randizni fog innen - arcán megjelent egy pimasz
mosoly, mintha erősen akart volna valamire utalni. Nem is tudtam, hogy mire.
- Én sem fogok randizni - ráztam
meg a fejem hevesen. Tekintve, hogy a fiúkat szerettem, nem hittem volna, hogy
valaha is bele tudnék szeretni egy lányba. Ennél már csak az lenne jobb, ha
valami misztikus lénnyel találkoznék, mondjuk egy nimfával, vagy pánnal, és
abba lennék szerelmes.
- Jinki, ha én meleg vagyok, akkor
nem fogok ráállni egy lányra. Mondd, te járnál velem?
- Hát, lehet, hogy igen, feltéve,
ha meleg lennék - megvonta a vállát. Nos, akkor kinek volt igaza? Nekem.
- Jó, de lehet, hogy ő ezt randevúnak
fogja venni - sóhajtotta Juhyeon, amint a lányra nézett. Éppen szorgalmasan
szolgált ki egy vendéget, bár látszott rajta, hogy nagyon nem értett egyelőre a
dologhoz. A kezdő hibák megjelentek az ő kiszolgálásán is, de nagyon
igyekezett, amit díjaztam.
- Nem hiszem, azt mondta, hogy nem
vagyok az esete - vontam vállat, bár tudtam, hogy ez semmit nem jelentett.
Koreában sem volt másképp, mint a többi országban. Itt is rámásztak mindenre a
csajok, ami kicsit is tetszett nekik. Igen, volt olyan, hogy valami cuki
plüssállatért sikítoztak, de olyan is, amikor híres énekesek láttán nem bírták
magukat visszafogni.
- Tehát azt mondod, hogy csak
azért, mert te nem vagy az esete, nem járna veled? - vonta fel érdeklődően a
szemöldökét. Igen, pontosan ezt mondtam, legalábbis nagyon erre akartam kilyukadni.
- Lehet, hogy leszbi - egyenesedett
ki Juhyeon, miután megette a fél süteményét. A másik fele még várakozott
türelmesen, Jonghyun ugyanis még mindig Kibum ütéseit élvezte.
- Persze! Mert itt mindenki a saját
neméhez vonzódik - röhögött Jinki - az énekesek a rajongók miatt, a régészek
pedig a csontok miatt nem mernek kapcsolatba kezdeni. Ez viccnek is rossz.
Szerettem, amikor Jinki nevetett,
mert az mindenkit megragadott. Egyszerűen nem lehetett nem elkapni tőle ezt a
ragályt, mintha valami rossz vírus lenne.
- Ne nevettess - immáron Juhyeon is
csatlakozott hozzá, és nagyon jól láttam, hogy suttyomban Kibum is és Jonghyun
is kuncogtak.
- Dehogy nevettetlek - legyintett a
srác, de élvezte azt, hogy mindannyian jól éreztük magunkat. Azt meg mondanom
sem kell, hogy direkt csinálta a kis majom.
- Nem, mi? - Juhyeon nehézkesen
visszafojtotta a nevetését, de tényleg nem volt egyszerű hadművelet. Jinki
mindenkit megfertőzött, mint valami vírus.
- Nem - rázta meg a fejét.
- Egyébként, ti honnan veszitek,
hogy én automatikusan ráérek minden hétvégén? - most találtam a legmegfelelőbb
alkalmat arra, hogy feltegyem ezt a kérdést. A probléma az volt, hogy minden
héten mást válaszoltak erre.
- Mert ez így van. Figyi, mi
vagyunk a baráti társaságod. Apukáddal csak a szünetekben találkozol, tehát nem
mostanság. Pasid nincs, bulizni nem jársz el, mert rosszul vagy az alkoholtól,
csak akkor iszol, ha valami ünnep van, akkor is legfeljebb kettő pohárral.
Ilyen gurmand gyerek vagy, ez minden - magyarázta Kibum - jobban szeretsz
otthon lenni, aludni, filmezni, játszani, utálsz társaságban lenni.
Oké, ez tökéletesen illett rám.
Minden egyes szó. Nálam lustább embert aligha ismertem a környezetemben. Online
persze nekem is voltak barátaim, együtt dumáltunk a történelemről, így más
országokat is meg tudtam ismerni. Úgy voltam vele, hogy minek beszélgessek két
emberrel személyesen, ha tudok öttel chatelni online.
Csak az volt a probléma, hogy ezek
is felszívódtak néha. Programjaik voltak, és néha nem szóltak, én pedig ott
ültem a laptop előtt, és bámultam a képernyőt, hátha megjelenik valaki. Ezután
általában nekiálltam játszani, és természetesen ekkorra már mindenki írt. Még
olyanok is, akikkel soha nem beszéltem azelőtt. Jó, nekik is volt magánéletük,
ezt megértettem, de akkor is bunkóságnak tartottam, ha szó nélkül felszívódtak
több órára. Ha szóltak, akkor azt megértettem. Sajnos az időeltolódás is
megnehezítette a dolgunkat, de megoldottuk.
- És akkor mi van, ha ma esetleg
randim lenne egy sráccal? - kérdeztem unottan. A banda összenézett, majd
mindenki felröhögött. Hát, ennyit a lehetőségeimről. Ha most beállítanék egy
pasival, akkor tátanák a szájukat. A probléma csak az volt, hogy tényleg nem
jártam senkivel. Sőt, nagyjából senkit nem ismertem, aki eljátszotta volna a pasim
szerepét egy kis időre. Pedig tényleg megleptem volna őket egy helyes fiúval,
csak azért, hogy ne röhögjenek ki.
- Ez volt a nap vicce - biccentett
Juhyeon még mindig vigyorogva. Kicsit azért haragudtam rájuk, de jogosak voltak
a feltevéseik. Valamiért nem tudtam felszedni senkit. Még sosem jártam
senkivel. Egyszerűen nem érdeklődtek irántam az emberek. Néha volt egy-két
ember, akinek tetszettem, vagy nekem valaki, de semmi több. Egyszer nagyon
szerelmes voltam egy Jongin nevű srácba. Senki nem ismerte, én is csak
véletlenül futottam össze vele valahol. Az elején nagyon kedves volt,
beszélgettünk, elvoltunk. Gyakran találkoztunk, és olyankor odajött hozzám,
beszélgettünk a világ legpocsékabb témáiról. Aztán rájött arra, hogy meleg
voltam. Nem tudtam, hogy ezt honnan vette a fejébe, de sajnos megtudta az
igazat. Kiderült róla, hogy homofób volt, és onnantól kezdve hozzám se szólt.
Ha írtam neki, nem válaszolt, ha intettem neki, akkor lehajtott fejjel elsétált
mellettem. Utáltam magam, amiért a fiúkhoz vonzódtam. Elvesztettem egy kedves
ismerősömet emiatt, akibe ráadásul lassanként tényleg beleszerettem. Ő volt az
első nagy csalódás az életemben. Jonghyun azt mondta, hogy mivel ő volt az első
komolyabb szerelem az életemben, ezért azt sosem fogom elfelejteni. Persze, én
reménykedtem, hogy ez nem így lesz. Mindig vártam arra, hogy majd egyszer
betoppan az én hercegem is, aki tökéletes lesz. Nem kell hozzá bulizni járnom,
hanem csak összefutok vele, mint ahogyan az a mesékben bevált szokás lett. Vagy
az is lehet, hogy maradok mindörökre egyedül, és majd otthon áradozom az
ágyamon a tökéletes pasiról, aki majd valami elképesztő módon besétál az
életembe.
- Most képzeljétek el Taemint egy
szexi pasi oldalán. Nem bántásból, vagy valami, de azért ez nem fog egyhamar
bekövetkezni - nevetett Kibum. Most azért eljutottam arra a szintre, hogy
suttyomban szívem szerint felpofoztam volna, hiába imádtam a hülye fejét.
Ehelyett azonban inkább vettem egy nagy levegőt, és felálltam.
- Szerintem én megyek, skacok -
sóhajtottam.
- Ugye nem sértődtél meg?
- Tudod, hogy csak viccelünk.
Bólintottam. Nagyon is jól tudtam,
de attól függetlenül még volt egy kis dolgom. Például hazamenni a kocsimért.
- Mindent tudok, de akkor is mennem
kell. Ez az én adagom - kitettem a pénzt, majd elindultam.
- Hova mész? - kiáltott utánam
Jonghyun.
- A húgodért - még szóltam egyet,
aztán leléptem. Tényleg nem sértődtem meg, mert ismertem őket, és tisztában
voltam azzal, hogy ezen nevetni fognak mindig is. Egyszerűen csak valakinek
mindig le kell lépnie elsőként, különben még holnap is ott ülnénk. Az ablakon
át még integettem nekik vigyorogva, aztán pedig elindultam hazafelé. Igaz, hogy
volt jogosítványom, de nem nagyon szerettem vezetni. Sokkal szívesebben
sétáltam végig a várost, füleimben pedig bömbölt a kedvenc finn együttesem
folyamatosan. Ez megnyugtatott, és élveztem. Télen-nyáron képes voltam sétálni,
néha még a legnagyobb viharokban is. Talán ezért is tetszett annyira a
régészkedés, hiszen ott folyton menni kellett, és mozogni. Régebben mindig a
családommal mentem el nyaralni. Nos, az általában tengerpartozásból állt. Az
ilyen esetekre vittem tíz könyvet, és olvastam. A kirándulásokért azonban
rajongtam, és szerencsére Jonghyun mindig jött velem az elején. Mostanában az
egész banda csatlakozott, így öten, de olykor hatan nyaralgattunk. Ilyenkor
városokba mentünk, múzeumokat néztünk meg, kirándultunk az erdőkben,
kempingeztünk. Még Jonghyun is élvezte ezeket, ha vett magának valami mást,
amivel elszórakozott, amíg mi történelmi vitákat folytattunk. Még csak két éve
volt együtt ez a bagázs, mégis eljutottunk már hat helyre, köztük egyszer
ösztöndíjjal Athénba. Jonghyun jegyére összedobtuk a pénzt. Nos, el kell
mondanom, hogy hiába igénytelenek a görögök, én szerelmes voltam a fővárosba,
és az ott eltöltött idő alatt madarat lehetett velem fogatni. Nagyon élveztem
azt az egy hónapot. Az emberek kedvesek voltak velünk, a történelmi múzeumokért
pedig ölni tudtam volna, és haza akartam hozni mindet. Minden pénzemet
miniszobrokra költöttem, míg meg nem vettem az összes olimposzi istent.
Ráadásul kaptam hozzá egy felhőt is, amibe pont beleillettek, így boldogan
tértem haza velük.
Ekkor benyitottam a lakásomba.
Orromat megcsapta az illatosító kellemes fahéjas almaillata. Direkt vettem
ilyen kis készüléket, amit aztán az ajtó felé szereltem fel. Minden órában fújt
egy kis illatosítót, amit havonta cserélgettem. Nem volt nagyszám az egész.
Amint beléptem, jobb oldalon állt a toalett, hogy tényleg, bármikor kimehessek
mosdóba, ha kell, kabátban is.
Gyorsan levettem a cipőmet, és
leraktam mindent a konyhába, ami emellett volt elkerítve. Innen kezdődött a
nappali, amiből kettő ajtó nyílt: a háló, és az erkély. A fürdőszoba a vécével
volt szemben. Étkezőasztal helyett a konyhában volt egy pultsor, ahova hárman
ülhettek. Mondjuk, én általában a nappaliban ettem, miközben tévét néztem. Nem
véletlenül nem voltak ebédes összejöveteleim. Senki nem fért el. Ez egy kicsi
lakás volt, legfeljebb három főnek, de abból valakinek a kanapén kellett
aludnia. A mikró tetején található hamutálból gyorsan felkaptam a
kocsikulcsomat, és már el is robogtam. Igazából két hamutartó volt a lakásban.
Az, amit már jól ismerünk, kacattartónak szolgált. Abban volt a slusszkulcsom,
az elemek, gémkapcsok, meg mindenféle ilyen kis cucc. A másik pedig a
kávézóasztalon volt, és a célt szolgálta. Nem vagyok rá büszke, de szoktam
dohányozni. Igaz, nagyjából hetente szívok el egy szálat, de csinálom. Amióta
egyetemista vagyok, azóta ezzel megy a lenyugvás. Minden vasárnap délután
négykor van egy cigiidő.
Gyorsan behuppantam az autómba,
majd elindultam. Egész úton ment a kedvenc lemezem, közben eldúdolgattam. Az
iskola előtt megálltam. Tudtam, hogy a kislány este hétig színjátszó-szakkörön
volt, így megvártam a kocsiban. Már elég késő volt, márpedig én még terveztem
programot a kislánnyal. Nem kellett sokat várnom rá, hamarosan meg is érkezett
a két legjobb barátnője társaságában. Láttam rajta, hogy egyből kiszemelt
engem, így elköszönt, és már rohant is hozzám. Gyorsan bevágódott a mellettem
levő ülésre.
- Szia, pasim - kuncogott, és
bevágta az ajtót.
- Szia, csajom. Még mindig nem
hiszik el, hogy nem járunk? - kérdeztem tőle, majd elindultunk. Furcsa kis
barátnői voltak. A fejükbe vették, hogy Yerim és én járunk, azóta ez a téma,
akármikor vigyázom a kislányra.
- Szerinted? - kérdezte, miközben a
biztonsági övvel szenvedett.
- Arra gondoltam, hogy hazamegyünk,
felveszel egy csinos ruhát, és elviszlek bulizni, ha szeretnéd - magyaráztam
neki a tervem. Szegény kiscsajt a szülei úgy féltették, mint valami
aranytojást, ezért sehova nem mehetett, és mindig kellett egy felvigyázó neki.
Nos, én ezzel úgy voltam, hogy ha akar bulizni, akkor bulizzon, de ott leszek
én is, mint dadus.
- Rendben - biccentett. Minden
csinosabb ruhája nálam volt, mert a szülei szerintem apácának szánták. Szegény
kislány titokban vett olyan ruhákat, mint amilyeneket akart viselni, ezek pedig
nálam voltak eldugva. Nem véletlenül szerette, ha rá kellett vigyáznom, ugyanis
olyankor mindig felvehetett egy csinosabb ruházatot. Szerintem már nagyon
várta, hogy hazaérjünk, így csendben is volt egész úton. Alapjáraton nem
szerettem kocsiban társalogni, nekem az olyan tabu dolog volt, így inkább zenét
hallgatva haladtunk.
Nemsokára meg is érkeztünk. Mind a
ketten gyorsan kipattantunk a kocsiból, majd siettünk a lifthez. Természetesen
átvettem Yerim nehéz táskáját, hogy ne a szegényem cipelje.
- Mi van ebben, tégla? - kérdeztem
lihegve. A kislány mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem. Tankönyvek.
- Házid sok van?
- Aha. Majd megírom vasárnap -
megvonta a vállát. Hamarosan megérkezett a lift is, amibe beszálltunk, majd
bepötyögtem az emeletet. Csendben vártuk, hogy felérjünk. Igazából nem voltam
liftpárti, inkább lépcsőztem, de most muszáj volt Yerim táskája miatt az
egyszerűbb úton menni. Amire ezzel felértem volna, szerintem az infarktus
kerülgetne jelen pillanatban.
- Itt vagyunk - kipattant a
liftből, míg én vánszorogtam utána. A zsebemből kivette a lakáskulcsot, és már
nyitotta is az ajtót. Gyorsan bepattant, vékony kabátját felakasztotta a fogasomra.
Na, ez is egy külön történet volt.
Mivel Athén teljesen lenyűgözött, rendeltem egy ión oszlopot, aminek a teteje
csigavonalas. Nos, tekintve, hogy ez nem eredeti, hívtam egy ezermestert, aki
felszerelt nekem fogasokat az oszlopomra, így lett belőle kabáttartó. Tudom,
hogy merész ötlet volt, de én nagyon szerettem ezt nézni a nap nagy részében.
Talán ez volt a kedvenc pontom a lakásban.
- Tudod, hol vannak a ruháid -
mondtam neki, majd megvártam, míg bevonult a szobámba átöltözni. Addig én
felvettem egy szebb inget. A farmerommal meg voltam elégedve, mert az nem volt
koszos, így azt inkább magamon hagytam.
- Milyen jó, hogy sosem pakolsz el
magad után, és a vasalt ruháid a fotelon sorakoznak, ha egyáltalán kivasalod
őket - Yerim hirtelen felbukkant a szobámból, és meg kellett hagynom, hogy
nagyon csinos volt. Egy kevés sminket varázsolt fel az arcára, amivel kiemelte
a cicaszemeit. Nem értettem, hogy hogyan lehetett Jonghyun rokona, amikor
sokkal inkább Kibumra hasonlított. Key is cica volt, ellenben Jonghyun inkább
kutyus. Legalábbis arcformára biztos.
- Csak azt, amelyiket muszáj. A
többi majd megigazodik, ha felveszem - megvontam a vállam - csinos vagy, mint
mindig, csajom.
- Tudom, pasim - arcán megjelent
egy elégedett vigyor, majd felvette a magas sarkúját is. Egy komplett nő állt
előttem, amit még mindig nem tudtam felfogni. Yerim olyan volt, mintha a húgom
lenne. Kicsi korától fogva vigyáztam rá, és még most is meglepett néha a
szimpla optimista szemléletével. Ennek ellenére már nem volt gyerek.
Akármennyire is el akartam magammal hitetni, hogy nem így van, be kellett
látnom, hogy már felnőtt.
- Gyere, megyünk - kinyitottam neki
az ajtót, hadd menjen ki ő elsőként. Még visszatekintettem, nem felejtettem-e
el valamit. Pénztárca nálam volt, telefon is, személyi is.
Igazából találtunk egy olyan
bulihelyet, aminek "American Club" volt a neve, és hamarosan a
törzshelyünkké vált. Ide a gyerekek már tizenhat éves korukban bemehettek, de
alkoholt nem kaptak. Mondanom sem kell, ez a hely volt a kamaszok között a
legnépszerűbb. Igaz, koreai italok nem nagyon voltak, de az volt a legkevesebb.
Yerim szeretett ide járni, így én elszórakoztam addig. Általában neteztem, és
természetesen mindig élveztem Jonghyun társaságát is, aki félpercenként faggatott,
hogy még élt-e a húga. Néha odavetetettem, hogy nem, de olyankor két napig nem
szólt hozzám.
- Majd vezethetem egyszer a
kocsidat? - Yerim nagy szemekkel nézett rám, amint beült a járgányomba. Biztos
az volt a célja, hogy majd hat rám, de nem, mert hét.
- Nem- jelentettem ki határozottan,
majd én is becsuktam az ajtót, és elindultam. Utáltam, ha más emberek vezették
az autómat. Ez az enyém volt, és kész.
- Miért?
- Mert nem. Van a bátyádnak is,
vezesd azt - kikanyarodtam a főútra. Yerim azonban nem hagyta abba. Nagyon a
fejébe vette, hogy majd vezetheti a járgányomat.
- Tudod, hogy még levegőt sem
vehetek náluk. Bulizni is akkor járok, ha nálad vagyok.
- Még meggondolom - fújtattam, és
csendben vezettem tovább. Jonghyun és Key egy kétszobás lakást bérelt, mivel
Yerim szinte minden hétvégén náluk volt. Apja ugyanis ilyenkor dolgozott a
legtöbbet, csakúgy, mint az anyja. Így szombat reggeltől vasárnap estig Yerim a
bátyjánál tartózkodott, ahol volt egy külön szobája is.
Miközben a kislány ujjongott, hogy
talán vezetheti a kocsimat, addig én elérkeztem a helyszínre. Szó nélkül
kiszálltunk. Gyorsan bezártam a kocsit, és már rohantam is a lányhoz.
- Köszi, hogy elhoztál, és bejössz
velem - mosolygott rám kedvesen.
- Igazán nincs mit - visszamosolyogtam.
Ez megegyezett a Kim testvérekben. Mind a kettő bájosan tudott mosolyogni, de
annyira, hogy mindenki elájult tőlük. Egyébként már megfordult a fejemben, hogy
amennyiben nem lennék meleg, talán járnék a kislánnyal, mert tényleg nagyon
kedveltem. De hetero sem voltam, meg ilyet biztos nem is tennék, mivel a legjobb
barátom húga. Amúgy is, ő már az én húgom is.
- Egyébként itt vannak melegek is?
- kérdezte kíváncsian.
- Szerintem vannak. Egyszer láttam
egy párt. Szerintem úgy van megcsinálva, hogy itt tényleg kötetlen legyen a
buli, de a fene se tudja - megvontam a vállam. Odasétáltunk az ajtó előtt álló
őrhöz. Kifizettem a saját jegyemet, majd bementünk. Valamiért a férfiaknak
mindig kellett fizetniük, bár nem olyan horribilis összeget. Jó, biztos volt
valami értelme, de szegény meleg párok dupla jegyárat fizettek, a leszbikusok
meg ingyen bementek. Ez azért gonoszság volt. Mondjuk, nem volt annyi meleg
Koreában, bár Juhyeon mindenkit felszedett, aki kicsit is bizonytalan volt,
hogy melyik nemhez vonzódik.
- Akkor majd találkozunk -
kacsintott. Megölelt, és berohant a tömegbe. Tudta a szabályokat. Csak tőlem
fogadhat el bármit, idegenekkel nem megy sehova, ha pisilnie kell, int nekem,
hogy lássam. A pasikat pedig nem szokták bedrogozni, így az italt is mindig én
kérem. A pultnál egyébként is megtalált, mivel nekem az volt a legmegfelelőbb
hely, hogy szemmel tudjam őt tartani, legyen akárhol.
- Egy kólát kérek - ültem le a pulthoz.
- Megint dadus vagy? - a srác
elvigyorodott, de már öntötte is a rendelésemet. Már elég régóta jártunk ide
ahhoz, hogy felismerjenek engem a pultosok. Ez csak a hasznomra vált, mert
mindig sokat segítettek nekem. Ha mosdóba mentem, akkor figyeltek a kislányra,
sőt, fedezni is segítettek, amikor Jonghyun fel talált hívni engem.
- Aha, megint - biccentettem.
- Legalább nem otthon ülsz -
odatolta nekem az italt, majd ment is a dolgára. Nos, személy szerint én
szívesebben ültem volna otthon. Aludtam volna egy jót, vagy tévéznék, miközben
játszanék a laptopomon. Mondjuk, a Hellgate: London-nal már egy ideje nem
haladtam, pedig három karakterem is csak rám vár. Ehelyett itt kellett ülnöm,
és vigyázni egy nagylányra. A zene dübörgésétől pedig már a fejem is lüktetett.
Egyáltalán nem szerettem a bulikat, azt meg főleg nem, amikor nekem is részt
kellett bennük vennem. Na, olyankor fejbe tudtam volna verni pár embert. Lehet,
hogy velem volt a probléma, de én nem értettem, hogy miért kellett így
szórakozni, részegre inni magad, aztán meg két napig dögleni. Ha ittam, azt mértékkel
tettem, és csak akkor, ha a környezetemben is olyan volt, aki tudta tartani
magát. Szerencsére az én csapatom nagyjából pont ilyen volt. Legalábbis
Jonghyun és Key igen. Juhyeon azért eljárt néha, csakúgy, mint Jinki meg a
párja. Ennek ellenére ők is értelmiségiek voltak, a sztereotípiákkal szemben.
És nem itták magukat soha hullarészegre. Na, jó, néha... és olyankor írogattak
nekem, Keynek, meg Jonghyunnak, hogy mennyire szeretnek minket, és legközelebb
berúgunk velük. Hát, persze! Hogy nem. Nem voltunk azok a fajták. Tekintetem le
sem vettem a táncoló Yerimről, aki nagyon felszabadultan ugrált a már ismerős
közegében. Voltak egy páran, akik minden pénteken idejártak, és szerencsére
befogadták a kislányt.
- Szia - egy csajszi ült le mellém.
Eleve hallottam a hangján, hogy már nem volt tiszta teljesen.
- Szia - köszöntem vissza. Nagyon
reméltem, hogy csak tüzet kért a cigijéhez, és nem akart semmi mást.
- Miért van itt egy ilyen szexi
srác egyedül?
- Ugyan... izé - csúcs! Ez fel
akart engem szedni...
- Naeun vagyok.
- Tae...oh - eszem ágában nem volt
megadni a rendes nevem. Ezek a lányok vagy nem emlékeznek semmire, vagy
hiénaként rászállnak az emberre, aztán meg nem lehet őket magadról levakarni.
- Tudod, mit? Dugjunk - kezeit a
mellkasomra tette, mire ösztönösen nyeltem egy nagyot. Nem mondhattam el, hogy
meleg vagyok, de a csaj közelében sem akartam lenni.

Nagyon jó volt ez a rész is. Ez a banda kész vicc, annyit tudok rajtuk röhögni :D
VálaszTörlésYerim... hát nem tudom, de amíg ki nem szálltak a liftből, nekem olyan volt mint egy 12 éves, aztán már érettebbnek jött le. Taemin meg jó kis dadus volt, látszik, hogy szeretik egymást a csajszikával.
Tényleg nagyon jó volt, siess a kövivel. :*
Hehe~ én is nagyon szeretem őket^^ sokat gondolkoztam az összetételükön, de ez lett a végleges döntésem.
TörlésYerim igazából 17 éves a történetben, de igyekeztem kicsit elbabásítani őt :D
És igen, nagyon szeretik egymást Taeminnel ^^
Nagyon szépen köszönöm a komit, sietek az új résszel ^^