4. Sooyoung

A csapat hamarosan fel is bukkant a bogárházból. Yeri vigyorogva magyarázta, hogy az egyik milyen szép volt, Jonghyun hallgatta őt, Jinki és Kibum pedig vitatkoztak valamin.

- Nem hiszem, hogy a legyeknek olyan fontos szerepük lenne - hallatszott az ifjabbik fintorgása.

- Miért ne lenne? Gondolom, szimbiózis.

- Látod? Te sem tudsz értelmes magyarázatot adni. A legyek, meg a darazsak hasztalanok! - csattant fel lelkesen Kibum. Felsóhajtottam. Én komolyan nem tudtam felfogni, hogy ezek hogyan voltak képesek mindenen összeveszni.

- Nem hasztalanok. A rovarok is nagyon fontosak, mert nélkülük felborulna az ökoszisztéma - Jinki csak morgott magában, miközben titokban hatszor elküldte a vitapartnerét melegebb éghajlatra. Nem, mintha ez megvalósítható lett volna, Jinki bánatára.

- De ha nem alakultak volna ki a rovarok, akkor is megoldotta volna a természet az egészet - kontrázott Kibum.

- És mit ettek volna a békák? Kik poroznák a virágokat? - Jinki sorolgatni kezdte a kérdéseit, mire a banda nyugisabb része felnevetett. Kész röhej volt az, amit leműveltek.

- Gyerekek, nem hagyhatnánk már abba? - fordult hátra Juhyeon, de megint megkapta a szokásos választ.

- Nem! - Kibum és Jinki egyszerre vágták rá, ami inkább ijesztő volt, mint vicces. Egy idő után legalábbis biztosan. Az elején még tényleg lehetett ezen nevetni.

- Csak egyszer mondanának mást - morgott Juhyeon, és visszafordult hozzánk. Igaza volt, már én is kezdtem unni, hogy ennyire nem foglalkoztak ilyenkor velünk.

Egyszerűen el voltak varázsolva a saját kis világukba.

- Zsiráf! - kiáltott fel izgatottan Yerim, és már el is illant. A fiatalok körében valamiért nagyon népszerűek lettek ezek az állatok, de lövésem sem volt, hogy miért. Ráadásul, ha megkérdeztem, akkor is csak annyit mondtak, hogy nem tudják, csak cukik. Hát, jó. Én ezt nagyon nem tudtam hova tenni.

Mire odaértünk, a kislány már etette nagyban az állatokat, és szinte minden állatcsemegéje elfogyott, mire elrángattuk. Nagyjából az egész állatkertezés abból állt, hogy néztük az állatokat, hátul Jinki és Kibum veszekedtek egymással, jobbra Yerim nyávogott, hogy vissza akar menni a zsiráfokhoz, mellette Jonghyun, hogy ő a majmokat akarja nézni, mire Jinki rávágta, hogy oda is való, ami miatt ismét kitört egy vita a kedvenc párosunk között. Juhyeon mindent lefényképezett, de általában velem beszélgetett, vagy beszólt valamit a fiúknak, akik meg leszólták, hogy inkább maradjon csendben. Kész élvezet volt így sétálgatni. Aztán megálltunk enni. Mindannyian rendeltünk egy hamburgert, és tömtük is a fejünkbe. Mindezt néma csendben. Közben azért kockultam, mert muszáj volt, de ahogy elnéztem, a többiek nem is foglalkoztak velem. Kibum és Jinki megint összevesztek valamin, Jonghyun sokkal jobban élvezte a kajáját, mint más ember társaságát, miközben a lányok együtt dumáltak valami csajos dologról. Nem is nagyon értettem, de nem is nagyon érdekelt. Mikor épp senki nem figyelt, azt figyeltem, ahogy Jonghyun élvezkedett az ebédjétől.

Még az az ember is megéhezett, aki nem volt éhes. Hihetetlen volt, hogy mennyire szeretett enni.

Az ebéd nagyjából egy órát vett igénybe, utána megtettük az állatkert másik felét is. Az állatsimogatóban Kibumot megtámadták a kecskék, mert a hülyéje nagyon nyilvánvalóan vitte be a csemegét, úgy etette az állatokat. Én nem csodálkoztam. Juhyeont egy tyúk üldözte, bár senki nem tudja, miért. Természetesen mind a kettő nyomorultat lekameráztuk, hadd örüljenek a fejüknek. Ez volt az utolsó állomás. Aztán elérkezett az a pillanat is, amikor elbúcsúztunk egymástól. Beültem az autóba, majd hazaindultam. Csendben vezettem át a városon, a kedves kis tempómban, miközben ment a lemez. Szokásomhoz híven doboltam a kormányon, mint egy retardál mókus. Táncoltam is, bár azt kevésbé feltűnően. Útközben természetesen azon gondolkoztam, hogy vajon mi finomat lehetne ma enni, mert azért már kezdtem megéhezni. Elhatároztam, hogy amint hazaérek, eszem halvirslit, ami hideg nassolni való, miközben várok a pizzámra. Valami jó laktatót fogok rendelni, mondjuk bacon-öset, de még nem tudtam. Lehet, hogy tenger gyümölcseit, mert az eleve olcsóbb volt.

Amint megérkeztem, kis is pattantam, majd rendeltem gyorsan, míg a liftben ácsorogtam. A pizza volt az egyik gyorshívóm, így hamar megoldottam egy jó kis baconössel. Már alig vártam, hogy ehessek valamit, szinte már éreztem, hogy hamarosan kilyukad a gyomrom, ha nem jutok valami ételhez. Gyorsan berontottam a lakásomba. Felakasztottam a kabátomat, majd megszabadultam a cipőmtől is.

Ebben a másodpercben kaptam vagy nyolcvan üzenetet. Gyorsan visszaírogattam, de az egyiken hirtelen megállt a tekintetem. Sooyoung volt az, a lány, akinek holnap tartok korrepetálást. Azt hittem, hogy le akarta mondani a randit, aminek nagyon örültem volna, azonban az üzenete megdöbbentett.

"Szia! Átmehetek hozzád? Baj van, és félek"

Mindezt fél órája küldte, és még mindig fenn volt. Nem tudhattam, hogy mi történhetett, de beadtam a derekam. Mégis mit tenne ellenem egy lány, akinek olyan ártalmatlan arca volt, mint egy kisangyalnak?

Nagyot sóhajtottam, és visszaírtam, hogy jöjjön. Belinkeltem a címem. Teljesen hülyének éreztem magam, amiért egy vadidegennek küldözgettem el, hogy hol lakom, de már nem csinálhattam vissza. Legrosszabb esetben elzavarom, de nem tudtam volna kinézni belőle, hogy idejöjjön, és tönkretegyen engem, csak azért, mert annyira gonosz. Ez valamiért nagyon abszurdum volt. Bekapcsoltam a tévét, majd lehuppantam nézni az aktuális műsort. Talán le kellett volna tusolnom, de megmozdulni nem volt erőm. Azonban itt most nem igazán tudtam észérveket felhozni magam ellen, így inkább elmentem, és lemostam magamról a rám ragadt állatszagot.

Egyébként meglehetősen gyorsan szoktam zuhanyozni. Sosem érettem, hogy hogyan tudtak az emberek fél órát a víz alatt állni. Nekem sosem sikerült, pedig mentségemre legyen, próbálkoztam. Gyorsan ki is robogtam a fürdőszobából, és felkaptam az alsónadrágomat. Majd erre veszek valamit, ha esetleg ki kell majd mennem a pizzáért.

Csörgött a telefonom, itt volt a pizza futár. Azonnal beengedtem a kapun, és izgatottan vártam az ajtóban, hogy megjelenjen Ő. Hamarosan pedig fel is tűnt egy fiatal srác. Nem kicsit döbbent meg, hogy kinn ácsorogtam az ajtóban, de nem szólt semmit, csak odaadta a vacsorámat. Csendben nyújtottam neki a pénzt. Elköszöntünk, elment. Gyorsan becsuktam az ajtót.

- Nos, szerelmem, ketten maradtunk - motyogtam magamnak. Berobogtam a nappaliba, levágódtam a kanapéra, televízió be, világ ki. Tömködtem magamba az ételt, miközben néztem valami agyatlan műsort. Szerencsére bevezetettük a Comedy Centralt, így azon tudtam komédiát nézni. Nem tudom, mit szerettem ebben a csatornában, de elég sokszor maradtam itt, és kigúvadt szemekkel figyeltem minden egyes leadott részt.

Jelen esetben egy finom pizza társaságában. Azért titokban vágytam valakire, aki ölelget, miközben bámuljuk a készüléket. Nem beszélnénk egymáshoz, csak lennénk, és élveznénk a csendet. Azaz, a tévé által okozott zajt. Hú, de utáltam, amikor néztem valami filmet, és közben apám beszélt hozzám, ráadásul olyan hülyeségeket, hogy szeretem-e, hogy Lee a vezetéknevem. Mert ha értelmes dolgokról magyarázna, akkor az oké, de ilyet hogyan lehet kérdezni? Szeretem, nem szeretem, ezt a nevet kaptam, majd megváltoztatom, ha esetleg nem tetszik. Vagy ha az a téma, hogy finom volt-e a vacsora. Az még oké, de az, hogy szeretem-e, hogy Lee a vezetéknevem? Ez most komoly? Milyen elvetemült ember kérdezhet ilyet?

Ha beszélgetni akar, akkor az oké, én nagyon szívesen elcsevegek vele, de akkor legyünk mind a ketten értelmesek.

Ismét csengettek. Letettem a vacsorámat, és rohantam a kaputelefonhoz.

- Hallo? - kérdeztem.

- Szia, Sooyoung vagyok - hallatszott a lány hangja, bár kevésbé tűnt olyan kis életvidámnak, mint a kávéházban. Igaz, írta, hogy volt problémája.

- Szia, beengedlek - mondtam neki, és más engedtem is. Reméltem, hogy már evett, mert a pizzámból biztosan nem adtam volna neki. Gyorsan be is vágtam a hűtőbe. Nem voltam gonosz, vagy irigy, de azt még szándékomban állt megenni, mivel még mindig kopogott a szemem. Lekapcsoltam a tévét, és felkészültem arra, hogy hamarosan betoppan Zöldike.

Nem is kellett sokat várni, hamarosan csengetett. Gyorsan lejátszódott bennem, hogy tényleg mennyire idióta voltam, elvégre beengedtem egy vadidegent a házamba, de amint kinyitottam az ajtót, elállt a lélegzetem, és minden haragom elszállt. A lány szeme alatt egy lila foltot láttam, orra vérzett, kezei tele voltak karmolással. Mindemellett sírt. Arca csillogott a sós nedvtől, egész testében remegett. Egyszerűen nem tudtam kinyögni egy árva szót sem. Csak bámultam őt, a szakadt felsője félig kilógott a kabátja alól. Hirtelen a nyakamba borult. Nem tudtam mit csinálni a döbbenettől. Átöleltem, és finoman betuszkoltam a melegre, hogy becsukhassam az ajtót. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a remegését. Mindezt tetőzte a zokogással, amitől az én szívem is megfájdult. Nem akartam őt felemelni, és átvinni a nappaliba. Elég volt az előszoba is, ahol elég hosszasan álltunk, és tűrtem, hogy jól átázott a felsőm, mire végül megnyugodott.

- Sajnálom - suttogta. Hát, jókor jött rá, hogy szinte berontott a lakásomba, és mivel csak tegnap ismertem meg, nagyjából semmit nem tudtam róla, vagy bármiről. Azt meg nem is értettem, hogy miért hozzám jött.

- Semmiség - elengedtem a derekát - mi történt?

Sooyoung felsóhajtott, ujjaival letörölte a maradék könnyeit.

- Tudod, amióta ideköltöztem, van egy srác. Nem tudom, hogy hova jár, meg semmi információm nincs róla. Nem érti meg, hogy nem akarok vele járni, ezért folyton zaklat. Az a baj, hogy tudja, hol lakom, és néha szúrópróba szerűen átjön. Olyankor alig tudok menekülni. Főleg most. Ma beszorított egy sarokba, és ahányszor menekülni próbáltam, annyiszor megütött. Aztán sikerült elrohannom. Egyből írtam neked, és addig bujkáltam. Tudom, hogy ma a lakásom előtt fog állni, ezért nem mertem hazamenni. Sajnálom, hogy így rád rontottam - ismét pityeregni kezdett, és hiába eresztettem el egy bátorító mosolyt, nem sok sikerrel jártam.

- Szegény - megsimogattam a vállát. Nem igazán tudtam megnyugtatni embereket, egyszerűen nem értettem hozzá - addig maradhatsz, ameddig szeretnél. De hogyhogy hozzám jöttél?

- Mert senkit nem ismerek igazán. Az emberek valamiért nem kedvelnek, a legjobb barátom pedig külföldön van. Te vagy az egyetlen, akivel tudtam beszélni rendesen, de elmegyek, ha zavarok...

- Maradj - megragadtam a csuklóját, és húzni kezdtem magam után.

- Van egy fél pizzám, azt megesszük, aztán adok neked pólót, meg alsónadrágot, és megágyazok neked a kanapén. Az megfelel? - sorolgattam. Úgy éreztem, talán megérdemli, hogy egyen a vacsorámból. Szerencsétlennel nem volt olyan kegyes a sors, mint velem.

- Már ettem, köszönöm. A kávézóban vettem egy szendvicset - nagyon halványan elmosolyodott, de megköszönte a felajánlást. Nem telt bele sok idő, már ment is zuhanyozni. Kivettem egy otthoni pólót egy fekete rövidnadrággal. Azért nem volt semmi az, amit vele tettek. Megpróbálták őt megerőszakolni. Az még oké, mert csinos lány volt, de valaki ennyire zaklatja? Ez miért jó neki?

Az meg a másik fele, hogy meg is verte szegény lányt. Az ilyen az nem ember...

Teljesen fel voltam háborodva. Szívem szerint bemostam volna neki, vagy legalább megverten volna, de egy az, hogy nem ismertem, kettő pedig az, hogy nem is voltam olyan erős, és biztosan kinyírt volna engem. Nem tudtam, hogy ezt elmeséljem-e bárkinek is, de egyszerűen képtelen voltam magamban tartogatni, így írtam az egyik netes ismerősömnek, aki szóhoz sem jutott. Természetesen mondta a magáét, hogy tartóztassuk le a fickót, de ez csak Sooyoungon múlott, mivel ő ismerte egyedül a pasit. Gyorsan beköltöztem a hálószobába, és Yerim cuccaival megágyaztam neki. Nem szoktam egy használat után kimosni az összes huzatot, így Yerim felszerelése viszonylag ritkán látott vizet. A televíziót hagytam bekapcsolva, hadd nézhesse a vendégem. Erre a hétre minden összejött. Megismertem egy lányt, aki most itt aludt nálam, holott semmit nem tudtam róla. Csodálatos volt. Még megdobtam Juhyeont egy sms-sel, hogy talán nem megyünk, ne készüljön, közben elnyammogtam egy szelet pizzát.

Sooyoung kibotorkált egy törülközőben a fürdőből, felkapta a pólót és a gatyát, amiket adtam neki, majd visszasietett, hogy ne kelljen látnom a csupasz testét. Engem igazából nem zavart volna, ha itt öltözködik, mert egyáltalán nem izgatnak a női testek, de ezt nem tudta rólam, így jobbnak látta titokban csinálni. Mikor végzett, kibotorkált a konyhába. A pólóm picit nagy volt rá, a gyatyámat néha szintén fel kellett húznia, de egészen normálisan festett. Egyszer Juhyeon aludt ebben a szerelésben, és ő kifejezetten hülyén nézett ki akkor.

- Egészen jól áll - biccentettem mosolyogva, miközben bekaptam az utolsó falatot - biztos nem kérsz?

- Köszönöm, és igen, biztos. Figyelj, nem intéznénk el most a tanulást, és akkor holnap nem lesz programod velem.

- Nekem jó. Van elég felszerelésem, és tanulhatunk, ha szeretnél. Majd adok lapot is - elmosolyodtam. Beraktam a pizzát a hűtőbe, és besiettem a tanszereimért. Szerencsére még a régieket is el tudtam tenni egy szekrényben, így nem tartott sok ideig, mire megtaláltam a lánynak való anyagot. Kinyomtam a tévét, leültünk, és tanultunk. Mindent elmagyaráztam neki, amit tudtam.  A jegyzeteim viszonylag korrektek voltak, ami megkönnyítette a dolgok felelevenítését. Ennek köszönhetően hamar el tudtam neki magyarázni mindent. Sooyoung türelmesen hallgatta, és jegyzetelt egy tőlem kapott füzetbe. Ha valamit nem értett, megkérdezte. Egész gördülékenyen haladtunk, és éjfélre végeztünk is. Sooyoung lefeküdt aludni, én meg Simseztem még hajnalig. Építettem egy helyes kis házat egy hetero párosnak, csináltam nekik egy gyereket, és hipp-hopp, máris hajnali fél négy volt.

Kikapcsoltam a gépet, elnyúltam az ágyon, és mélyen elaludtam.

Tízkor keltem fel. Az volt az első dolgom, hogy reagáltam a netes barátaimnak, majd kimentem. Sooyoung már nem aludt, a kanapén szépen meg volt ágyazva. Vetettem oda egy pillantást, de korgó gyomrom miatt sajnos a konyhába kellett mennem. A lány ott ült a pultnál, egy nagy adag koreai reggelivel maga előtt.

- Szia - köszöntem neki.

- Szia. Csináltam reggelit. Nem a legfinomabb, de azért ehető. Remélem, nem baj, hogy turkáltam a cuccaid között - aggódó tekintettel pillantott rám, biztos azt hittem, hogy meg fogok haragudni, de szerencsére nem így történt.

- Én hálás vagyok, amiért van valami étel - mosolyodtam el - tudod, a konyha a legnagyobb ellenségem.

- Igen, elhiszem. Elég nehezen találtam csak meg a holmikat hozzá - mosolygott.

Leültem mellé, és csendben kezdtünk eszegetni.

- Nagyon finom - szólaltam meg egy idő után. A lány meglepően jól főzött, annak ellenére, hogy azt mondta, nem lett valami szuper az, amit alkotott.

- Köszönöm - mosolygott, majd bekapott egy újabb falatot. Nekem nagyon furcsa volt, hogy egy lánnyal kellett együtt reggeliznem, mert nem szoktam hozzá, hogy idegenekkel osszam meg a lakásomat.

- Egyébként egyedül élsz? - kérdeztem, csak azért, hogy legyen valami hang. Utáltam a csendet, ha többen is együtt voltunk.

- Volt egy lakótársam, de ő szerzett egy olcsóbb albérletet. Lány volt, és utált... ő is...

- Nem értem, hogy miért utálnak téged az emberek. Szerintem egy nagyon rendes lány vagy, és én kedvellek - rámosolyogtam, mire kicsit viszonozta a gesztust.

- Nem akarom, hogy megharagudj rám, de idővel úgyis ki fog derülni. Az igazság az, hogy... én a lányokat szeretem. Már egészen kicsi korom óta jobban érdekeltek a lányok, de akkor azt hitték a szüleim, hogy csak barátokat keresek. Aztán kiderült, hogy én tényleg a lányokat szerettem, és egyszerűen mindenki elfordult tőlem. Azért is lettem régész, mert az ilyen magányos munka, és akkor nem kell senkinek tudnia arról, hogy ki vagyok. Az ismerőseim nem akartak elfogadni, a fiúk mindig bántottak, a lányok kiközösítettek, de nem tudtam ez ellen bármit is tenni - arcán lefolyt egy könnycsepp - tudom, most felöltözöm, és elmegyek...

Csendben ültem a helyemen. Teljesen megdöbbentett az, amit mondott. Sosem hittem volna, hogy ez a lány is a saját neméhez vonzódna, de tudtam, hogy barátokra volt szüksége. Automatikusan megragadtam a csuklóját, mire sírva fakadt.

- Nyugi, nem foglak bántani. Figyelj, én a fiúkat szeretem, a szőke fiú és a feketehajú járnak, a csajszi leszbikus, a barnahajú pedig küzd a melegek jogaiért. Hidd el, a mi társaságunk nem ítél el csak azért, mert más vagy. Mi mindenkit elviselünk olyannak, amilyen, és nem érdekel minket mások hovatartozása. Se a bőrszíne, sem az ízlése, sem semmi. Csak legyen velünk rendes. Szóval mi nem fogunk megutálni - magamhoz húztam, és átöleltem őt. Arcát a vállamba fúrta, karjait a nyakam köré fonta. Szerettem ezt a lányt, és nagyon is sajnáltam őt. Elhatároztam, hogy vigyázni fogok rá, és bátyja helyett bátyja leszek, mert megérdemli, hogy szeressék. Semmit nem tett, csak az a hibája, hogy a lányokhoz vonzódott. Ő is a csapatunk tagja lesz, egészen addig, míg nem árt valakinek. Elvégre a rossz viselkedést mi is utáltuk, legalább annyira, mint a többi ember.

- Köszönöm - suttogta, miközben testét teljesen hozzám dörgölte. Átkaroltam a derekánál. Most mindenki azt hitte volna, hogy jártunk, pedig ez nagyon nem így volt, csupán egy baráti ölelést adtunk egymásnak.

Mikor elhajolt, arcán egy halvány mosoly ragyogott, amit boldogan viszonoztam. Jó érzés volt mosolyt látni az arcán, mert szegénynek tényleg mindig minden összejött.

- Na, jobban érzed magad? - kérdeztem mosolyogva, mire bólintott. Gyorsan magára öltötte a tegnapi ruháját, megölelt, majd lelépett az új jegyzeteivel. Ekkor pedig végre megkezdődött az unalmas, de tökéletes lusta-napom. Kihoztam a laptopot, benyomtam a televíziót, és már ki is kapcsoltam teljesen.