1. Kávéházban

- Minden ember más. Nem tudhatod, hogy miben hisz. Van, aki szerint Isten létezik, és van, aki szerint nem. Lehet, hogy mindkettejüknek igaza van, de az is lehet, hogy egyiknek sincs - Jinki belekortyolt a teájába, ezzel megszakítva a monológját. Már napok óta ezen ment a vita. A teológia és a geológia közti különbségeken. A megfejtés egyszerű volt: ég és föld. Pontosan most hangzott el negyedszerre ez a mondat a mai napon. Jinki sosem cicózta el a dolgokat. Ennek ellenére mégsem volt teljesen igaza.

- Abba viszont gondolj bele, hogy régebben nem biztos, hogy huszonnégy óra volt egy nap. Lehet, hogy a hét napi munka igazából évezredek, évmilliók alatt történt - szólt közbe Kibum is, hogy egy kicsit ő is vitatkozzon. Egyáltalán nem volt vallásos, mégis ellenszegült a társának. Talán, ha egy szóval lehetne jellemezni őt, akkor mindenki a veszekedőst tenné az első helyre. Kibum vérében volt az, hogy mindenkit meghazudtoljon, mindenkivel vitába szálljon, még akkor is, ha ő maga sem értett egyet a tényállásával. Egyszerűen csak mindenkit meg akart győzni az általa vallott „az éremnek mindig két oldala van” elméletről. A gesztus pedig felettébb jó, de néha nagyon idegesítette a professzorokat is ezzel a viselkedésével. Az első szóbeli vizsgáján leszidta a biztost, hogy ne szóljon bele a feleletébe, mert ő se szólt bele az órába. Igazából Kibum volt az a tag, akit szinte mindenki utált. Apja diplomata volt, anyja nővér, őt pedig ügyvédnek szánták. Kibum azonban régész akart lenni, így hosszas vita után el is érte a célját.

- Figyelj, már az ösztöneidben is benne van, hogy mennyi idő egy nap. A Föld pedig évmilliók alatt lett olyan, amilyen - kötözködött Jinki. A csapatból ő volt a legidősebb. Történésznek tanult, és nem hitt semmiféle misztikus dologban. Ő a tények embere volt, de nem zavarta, ha valaki vallásossal kellett társalognia. Addig elfogadta a másik embert, míg az is elfogadta őt, és nem kezdte el áttéríteni a saját vallására. Az nagyon idegesítő tulajdonság volt, amit alapjáraton sem tolerált senki. Ha Lee Jinki el tudja fogadni, hogy valaki vallásos, akkor az a valaki is fogadja el, hogy Jinki nem az. Ebben pedig teljesen egyetértett vele az egész baráti köre. Kivéve persze a mindig vitatkozó Kibumot.

- Srácok, már hétfő óta ezen megy a vita. Nem tudnánk valami másról beszélni? - Juhyeon unottan pillantott a két fiúra. Ő volt az ötfős társaság feketebáránya. Ugyanúgy régésznek tanult, de egyetlen női tagként nehezen tudott érvényesülni a kezdet kezdetén. Mostanra már teljes jogú csapattárs volt, ami nagy szónak számított. Juhyeon volt az egyetem legvonzóbb nőnemű tagja, aki után csak úgy nyáladzottak a férfiak. Neki köszönhetően ez a kis bagázs egészen népszerűvé vált. Mindenki szeretett mindenkit, és tulajdonképpen másra nem is nagyon összpontosítottak a tagok, csak egymásra.

- Nem! - Jinki és Kibum hatalmas erővel ordították le Juhyeon fejét, éppen ezért a környező asztaloknál mindenki gyilkos pillantást vetett rájuk. Biztos azt hitték, hogy Juhyeon egy ártatlan kislány lehetett, pedig nagyon nagyot tévedtek. Mivel gyermekkorát Amerikában töltötte, sokkal keményebb csajszi lett, mint amilyennek kinézett.

- Halljátok, mindenki titeket néz. Nekem meg már a fejem fáj a hülyeségeitektől - nyafogott Jonghyun is. Bal kezével unottan tartotta a fejét, míg a jobbal kávét kevergetett. Őt lehetett a másik feketebáránynak tekinteni. A csapat egyetlen tagja volt, aki nem járt egyetemre, a történelem pedig nem is érdekelte. Óvóbácsi-képzésre járt, és nagyon szerette. Mindig is ez akart lenni, így nagyon boldogan viselte a megpróbáltatásokat. Ő állt a legközelebb Kibumhoz, és nem csak azért, mert már a kezdetektől ismerték egymást.

- Jonghyun, ebbe ne szólj bele, jó? - a mindig makacskodó srác megsimogatta az említett személy combját. Bár ez máshonnan nem látszott, ennél az asztalnál ülők nagyon is jól tudták, hogy ez történt. Jonghyun és Kibum jártak. Kamaszkori szerelem volt az övék. Az interneten ismerkedtek össze, és folyton tartották a kapcsolatot. Mikor Kibum felköltözött Szöulba, Jonghyun olyan kitörő örömmel fogadta, mint egy régi jó barátot, holott akkor látták egymást személyesen először.

- Már mindenki unja ezt a témát - makacskodott Juhyeon.

- Csak Jonghyun és te. Az nem mindenki - Kibum pedig folytatta a kötözködést. Azért, mert csak.

- Meg Taemin. Nézd, nyitott szemmel alszik a szerencsétlen - Juhyeon abban a másodpercben finoman megbökött. Nagyokat pislogva ocsúdtam fel a csapat kibeszéléséből.

- Micsoda? - értetlenül néztem körbe, aminek hatására különféle módon reagált mindenki. Juhyeon elégedett mosolya beragyogta az asztalt, amivel fél másodperccel később ütközött Kibum feje. Jinki dühösen fújtatott. Végezetül Jonghyun röhögött a két okostojáson.

Én csak zavartan mosolyogtam. Sosem voltunk egy normális csapat, de imádtuk egymást. Ahányan voltunk, annyiféleképp gondolkoztunk, mégis összehozott minket a sors.

Szándékosan nem úgy indítottam az elbeszélést, hogy minden ezzel a nappal kezdődött. Minden, ami később történt, az erre a napra vezethető vissza, mert ez nem volt igaz. Egy történet nem egy bizonyos napon kezdődik, hiszen mindig vannak előzmények, ráadásul ez a nap nem is volt olyan extra. Csak a szokásos. A csapatommal a kedvenc kávéházunkban ültünk, ami kétutcányira volt az egyetemtől. Beszélgettünk jelentéktelen dolgokról, összevesztünk olyan butaságokon, aminek semmi értelme nem volt. Egyszerűen csak nem akartam belevágni a lecsóba. Nem akartam ott kezdeni a történetet, ahol kellene kezdődnie. Hiszen az sem egy olyan dátum, ami megváltoztatta az életem. Minden fokozatosan épült fel. Ha nagyon el akarnám valahol kezdeni az elbeszélést, akkor a Nagy Bumm elméletnél kezdeném. Vagy a Teremtésnél. Azonban nem akarok itt hozzálátni, hiszen nem tudom, hogy hol kezdődik egy történet. Ezért inkább csak elkezdem egy időpontnál, aztán majd felvezetem az egészet. Előjönnek majd a múlt rejtelmei, meg minden, így nem kell a kezdetek kezdetétől elmagyarázni mindent.

Szóval, ez a történet most itt kezdődött. A kávéházban, ahol a barátaim vitatkoztak olyan dolgokról, amelyekről sosem fogjuk megtudni, hogy kinek volt igaza.

- Szép volt, Taemin - Jonghyun átnyúlt a mellettem levő párján, hogy pacsizzon velem. Én tényleg nem tudtam, hogy mi történt pontosan. A szavak megmaradtak, de nem követtem ténylegesen a párbeszédet.

- Tudom - biccentettem. Elcsattant a pacsi hangja, majd csend telepedett körénk. Kibum még mindig szenvedett az asztalnál, Juhyeon a süteményt fogyasztotta, csakúgy, mint én. Jonghyun szürcsölgette az innivalóját, míg Jinki a teafilterrel szórakozott.

- Lehet, hogy munkát kellene vállalnom - sóhajtott fel hirtelen a lány. Mindenki rá pillantott, még Kibum is felemelte a fejét az asztalról. Ebben a csapatban senki nem dolgozott, és ez így volt rendjén.

- Miért? - kérdezte Jinki.

- Nem tudom. Jó lenne önállósodni - Juhyeon megvonta a vállát. A csapatban kitört a röhögés. Itt minden tag viszonylag pénzes családból származott. Juhyeon az egyetem melletti panelház legdrágább lakásában élt, Jinki négy buszmegállónyira, amit néha le is sétált, Jonghyun és Kibum összeköltöztek a kerület egyik távolabbi lakására. Nekem fél óra volt az út gyalog. Egy parkon kellett átvágnom, majd onnan kettő utcát haladtam fel a dombon. Nos, ott laktam én, az ötödik emeleten. Nem volt nagy lakás, de nekem pont megfelelt. Apukám fizette az egészet.

- Miféle munkát akarsz úgy, hogy neked semmit nem kell fizetned, mivel a családodé a lakás, pénzt kapsz rendesen, a számlákat ők állják, ráadásul ösztöndíjas vagy? - nevetett Kibum.

- Pluszpénz. Meg ki akarom próbálni, hogy milyen a munka. Nézzétek meg! Ott az a lány. Most gólya az egyetemen, mégis itt dolgozik pincérnőként - bökött a fejével az egyik felszolgáló felé Juhyeon. Már én is néztem őt egy ideje. Szegény mindennap itt gürizett suli után. Barátai sem voltak igazán, mert folyamatosan itt tevékenykedett.

- Jó, neki nem finanszírozza senki - vont vállat Jonghyun. Végül is, akinek az apja a helyi luxusétterem tulajdonosa, az tényleg megengedhetett magának bármit. Mondjuk, régészkedéssel sem lehet sokat keresni, így szerintem ennek a párosnak lesz egy pár szűkös éve, amíg Jonghyun meg nem örökli az éttermet.

- Tényleg sajnálom az ilyen embereket. Szegények idejönnek követni az álmaikat, erre dolgozniuk kell a bulizás helyett - sóhajtotta Jinki is. Sajnos nem mindenki engedhetett meg magának mindent. A mi kis csapatunk mindennap itt kávézgatott, kivéve, ha valami jobb dolgot eszeltünk ki. Olyan négy óra körül mindnyájan hazamentünk, elolvastuk a jegyzeteinket, nekiálltunk a szakdogáknak, vagy az aktuális feladatnak, aztán elszórakoztunk otthon. Néha átmentünk egymáshoz. Nagyon sokszor aludtam Juhyeon lakásában, mert az sokkal közelebb volt az egyetemhez, mint az enyém, így nem kellett korábban kelnem. Már ismertük a haverok dugi helyeit, így a pótkulcsot hamar előszedtük a többiekhez.

- Én nem sajnálom őket - vont vállat unottan Kibum. Jinki a szemeit forgatta a kijelentést követően:

- Csak azért nem sajnálod, mert én igen.

Hiába imádott Kibum mindenkivel kötözködni, Jinki volt a kedvence. Vele nagyon szép vitákat le tudott zavarni, így néha szándékosan gonoszkodtak egymással.

- Nem! - Jonghyun az asztalba verte a fejét. Ha valaki, akkor ő utálta a vitákat, így senki nem tudta, hogy hogyan viselte el Kibum agyatlanságait. Egyesek szerint Jonghyun papucs volt, és automatikusan megcsinált mindent, így Kibum nem tudott vele kötekedni. Igazából mindent beosztottak maguk között. Kibum takarított, mosott, Jonghyun volt a szakács, valamint minden második héten ő ment le vásárolni, míg a páratlanokat a társa intézte. Ezen felül volt két kutyájuk, Garçon és Roo, velük általában felváltva foglalkoztak. Jonghyun vitte le őket sétálni, Kibum pedig a benti tevékenységeket látta el. Tökéletes összhang volt közöttük, pedig teljesen különböztek.

Minél többet néztem őket, annál jobban akartam én is egy saját Jonghyunt. Vagy talán egy jobbat. Egy olyasvalakit, akihez éjjel hozzábújhatok, hogy felmelegítsen, aki néha főz valami finomat, mire hazaérek, akivel tudok nevetni, aki ért a történelemhez, aki nem unja magát halálra egy dokumentumfilm közben, és aki szeret, de hagy engem is szabadon. Egy tökéletes partnert magam mellé.

- De igen! - vágta rá egyszerre Jinki és Kibum, majd nekiálltak vitatkozni.

- Legalább abbahagyták a vallásos vitát. Már ott tartottam, hogy beásom mind a kettőt egy templom alá - fújtatta Juhyeon, miközben a két fiút hallgatta. Én tényleg nem tudtam, hogy ő miért volt még mindig velünk. A probléma az ott kezdődött, hogy ezt néha magamtól is megkérdeztem.

Volt, hogy fel sem tűnt nekik, ha kimentem mosdóba, holott szóltam nekik előre, hogy nem leszek.

- Pontosan ugyanerre gondoltam - morogta Jonghyun.

- Hozok ásót holnapra – szóltam bele én is, hogy legalább egy picit hadd csatlakozzam a beszélgetéshez.

- Az késő lesz, Minnie - a szenvedő srác felém fordította a fejét. Most már csak félig fetrengett az asztalon. Éljenek a kulturált régészek. Egyébként Jonghyunt ismertem a legrégebb óta. Egy baráti társaságba tartoztunk, holott sokkal idősebb volt nálunk. Na, jó, csak három évvel, de az már sok volt. Aztán minden barátom eltűnt. Jinki a gólyatáborban került hozzám közel. Már van egy történész diplomája, most a doktoriért küzd, de mesterfokozatot is le szeretne tenni. Emellett kijárta a történelem szakot is, így már tanárként funkcionálhat. Kibumot Jonghyun mutatta be nekem egyszer videobeszélgetés közben, ő győzött meg arról, hogy régész legyek. Igazából egyiptológus akartam lenni, de abban igaza volt, hogy a szimpla régész több helyen kutakodhat, mint az egyiptológus. Juhyeon pedig az egyetemen csapódott hozzánk. Így lett teljes a csapatom. Sajnos nem tudtam sokat a többiek barátairól. Az enyémek leléptek és elfelejtettek, így csak én maradtam és Jonghyun. Még abban biztos voltam, hogy Kibum közröhej tárgya volt Deguban, mert felvállalta a melegségét. Mindenki zaklatta őt, átverte, és gonoszkodtak vele, így az internethez fordult. Ott találkozott ez a két szerelmes egymással. Jonghyun sosem merte felvállalni az identitását, inkább csajozott, hátha nem fog undorodni a lányoktól, de ez nem sikerült neki, így kénytelem volt bevallani magának, hogy a fiúkhoz vonzódott. Annak viszont nagyon örültem, hogy boldog volt Kibum élettársaként.

Szóval, ő kiskoromban is mindig Minnie-nek szólított. Mert én voltam a legfiatalabb az egykori baráti körünkben. Gyakran nevettünk azon, hogy ő volt Mickey és én Minnie, mint az egérpáros, de mostanra már csak nekem maradt meg a becenevem. Sajnos jelenleg is én voltam a legfiatalabb.

- Én csak azt mondom, hogy jobban fogják értékelni a munkát és a pénzt a későbbiekben - csattant fel Kibum hangja.

- Te is értékeled a pénzt, pedig soha nem dolgoztál. Egyszerűen csak gondolkodsz - Jinki idegesen mutogatott, hogy meggyőzze az igazáról a világ legmakacsabb emberét. Megint olyanon vitatkoztak, aminek semmi értelme nem volt.

- Szerintem én rendelek még egy sütit. Valaki akar felezni? - Juhyeon szeme Jonghyun képén akadt meg. Totálisan egyértelmű volt, hogy vele akart felezni. Key nem evett édességet, mert neki ahhoz ihlet kellett, Jinki inkább szendvicses volt, míg Jonghyun csak nem mert rendelni, mert félt, hogy kicsúfolják, amiért pasi létére imádta az édességeket. Én hetente kétszer ettem sütit, és az elég is volt. Juhyeon sem evett mindig, de amikor igen, akkor két-három szelet azért mindig lecsúszott.

- Rendben - biccentett a srác. Jobb kezét feltartva jelzett, hogy valaki idejöjjön hozzánk. Mikor a pult felől intettek, leengedte a karját - Minnie, ugye szeretsz? - pillantott rám egy hatalmas vigyorral az arcán. Felsóhajtottam. Utáltam, ha valamit ilyen nyilvánvalóan akart kérni.

- Az attól függ, hogy mit akarsz - válaszoltam a kérdésére. Igazából már előre sejtettem a nagy kérést, de kíváncsi voltam arra, hogy mit fog kitalálni indoknak.

- Ma apáék elmennek valami étterem-értekezletre, vagy mi az ördögre, viszont most pulykatömős nap van, és nem akarom, hogy valami baj legyen - kezdett bele a mondandójába. Ebből már vettem a jelet, és tudtam, hogy mi lesz a feladatom erre a csodás péntek estére.

- Tehát, azt akarod mondani, hogy Yerim nálam fog aludni, majd holnap reggel találkozunk itt, onnan meg megyünk az állatkertbe? - pislogtam értetlenül - Mi van, ha én ma nem érek rá?

- Állj! Milyen pulykatömés? - pillantott fel hirtelen Kibum a Jinkivel folytatott vita kellős közepén.

- Tudod, péntek - Juhyeon pimasz mosolya mindent elárult. Igen, a péntek volt Jonghyun és Kibum szeretkezős napja. Ilyenkor általában kipróbáltak valami újat. A baj az volt, hogy néha szex közben hívtak fel valakit, általában engem, hogy van-e nálam rizs, vagy el tudnék-e ugrani venni nekik.

- Pulyka az anyád valaga, Kim Jonghyun! - kiáltotta el magát Kibum dühösen, és csapkodni kezdte a pasiját, aki nagyon jót nevetett a saját viccén.

- Elnézést a késésért. Hozhatok még valamit? - a pincérlány mélyen meghajolt, mire az asztalunkhoz ért.

- Kérnék még egy epertortát, és egy plusz tányért - jelentette ki a csapat női tagja, a kis gólya pedig jegyzetelt. Egy darabig elidőzött rajta a tekintetem, és a megfigyelésemből egy dolgot vontam le: nem értem a divatot. A hosszú haja vége zöldre volt festve. Zöldre! Komolyan, megáll az eszem ettől az árnyékolástól. Vagy fesse be az egész haját, vagy ne is nyúljon hozzá. Mondjuk, itt rajtam kívül mindenki festette. Kibum haja általában szőke volt, csak most lett fekete, mert már nem tudott milyen stílust kitalálni, Jinkié jelen pillanatban barna volt. Egyszer fogadásból rózsaszínre festette be a haját, ami jól állt neki, de azért nem bírtam elfogadni azt a kinézetét. Szerencsére egy hónap után visszatért egy normálisabbra. Jonghyun csak szimplán tejfölszőkén élt már évek óta, Juhyeon pedig szintén barnán. Már én éreztem magam kellemetlenül, amiért én sosem festettem be semmimet. Legfeljebb lemosható spray-vel. Azt csak viccből csináltam, de azért élveztem.

- Ne haragudj - a zöldhajú pincérlány tekintete az enyémmel találkozott. Nem hiszem el, hogy ez is akart tőlem valamit!

Mélyen felsóhajtottam.

- Igen? - ezennel felkészültem a legrosszabbra. Nagy valószínűséggel randira akart hívni.

- Te ugye másodéves vagy? Valaki mondta, hogy igen.

- Igen, az vagyok.

- Tudnál majd segíteni? Ugyanazt kaptam konzulensnek, mint aki neked van, és állítólag felelőtlen meg kritikus. Viszont te tavaly négyest kaptál nála, és így lettél az osztály legjobbja. Esetleg segítenél nekem elindulni?

- Figyelj, kiscsillag, ez a halacska elúszott. Taemin nem randizgat - jelentette ki Juhyeon azzal a másodlagos flegma arcával. Néha nagyon cuki volt, de néha nagyon bunkón tudott viselkedni.

- Én nem randizni akarok vele - a lány kétségbeesetten megrázta a fejét - csak nem értem az anyagot. Nem is az esetem - azzal elsietett a tortáért. Nagyon megdöbbentem. Még senki nem mondta, hogy nem vagyok az esete. Mindenki próbálkozott nálam, amin nem is csodálkoztam. Nem néztem ki olyan rosszul, mi több, tetszettem magamnak. Azonban itt nem rólam volt szó. A női tag felé fordultam.

- Neked tetszik? - kérdeztem. A csapat nem véletlenül lett olyan összetételű, amilyen. Itt mindenki a saját neméhez vonzódott, ezért a többiek kitaszították a bandából. Jinki csak szimplán nem kedvelte az ilyen embereket, így velünk lógott, néha pedig randizott egyet a barátnőjével, aki bírónak tanult. Mind a ketten elfogadták azokat az embereket, akik a saját nemükhöz vonzódtak, így mi is befogadtuk őket a baráti társaságunkba.

Juhyeon felnevetett.

- Hülye vagy! Nem tetszik nekem minden lány.

Ezen pedig mi nevettünk. Juhyeon szerintem már minden leszbikust megtalált Szöulban, mert elég gyakran talált valakit maga mellé.

- A sütemény - a pincérlány letette Juhyeon elé az epertorta-szeletet, majd az üres tányért is.

- Mi a neved? - kérdeztem tőle.

- Park Sooyoung - azonnal kiegyenesedett, és várt a válaszomra. Felsóhajtottam. Rendes embernek akartam tűnni, így el kellett őt vállalnom.

- Segítek - mondtam neki. A lány arca felragyogott. Nagyon aranyos volt, hogy így örült nekem.

- Köszönöm - hálálkodott. Elmosolyodtam. Jó érzés volt segíteni embereken.

- Nincs mit. Akkor vasárnap nálam. Az megfelel?

A lány kicsit húzta a szájat.

- Inkább valami másik helyen jobb lenne - mondta. Oké, vettem az adást, szerintem azt hitte, hogy most ki akarom rajta élni a férfiasságomat, amiért azt merészelte mondani, hogy nem vagyok az esete.

- Gyertek hozzám. Az egyetem mellett lakom, minden felszerelésem megvan, és otthon leszek, mert tanulni fogok én is. Aztán kaptok egy negyedévestől is egy kis segítséget, ha elakadtok.

- Rendben, az jó lesz. Akkor majd az egyetem kapujánál találkozunk - a lány szélesen elmosolyodott.

- Mondjuk egykor jó? Addigra szerintem meg is ebédelsz - pillantottam a zöldhajú lányra, aki vigyorogva bólintott.

Szuper, egész hétvégére be lettem táblázva, holott csak az állatkert volt megbeszélve holnapra. Néha elegem volt abból, hogy az emberek léteztek, ráadásul olyan programokat szervezgettek nekem, ahova egyáltalán nem akartam menni. Komolyan, mit fog csinálni egy ötfős egyetemistacsoport egy tizenhét éves lánnyal az állatkertben?

Jonghyun ötletei valami eszméletlenül meredekek voltak néha. Nem múzeumba mentünk, a partra vagy valami túrára... nem, mi állatkertezünk, mint minden értelmiségi. Teljesen logikusnak tartottam ezt az egészet. Nem ártana tanulnom sem, mert ha mindent év végére hagyok, akkor az baj lesz, és megint azt fogom játszani, mint tavaly. Az utolsó hónapban konkrétan hozzám sem lehetett szólni. Minden egyes nap után rohantam haza, és tanultam, mint valami szerencsétlen. A terepgyakorlatot is véletlenül csináltam meg jól, mert arra semmit nem készültem. A hülye konzulensem pedig cseszett foglalkozni velem, vagy a társammal, mert pont szerelmi válságban volt. Nos, ezt természetesen megoldottam magamtól is, és egész remek jegyet kaptam rá, aztán pedig mindenkinek eldicsekedett azzal, hogy milyen ügyesek voltunk, hiszen ő tanított minket. Szívem szerint felpofoztam volna. Egy vasszékkel.

- Még a végén azt merem feltételezni, hogy tetszik neked ez a csaj - pillantottam Juhyeon felé. A lány csak legyintett.

- Francokat. Túl magas. Én magas sarkúban érek az álláig. Ilyen lányokat nem szeretek magam mellett, mert kellemetlenül érzem magam.

- Tudod, ha minden kapcsolatban a méret számítana, akkor nem Jonghyunnal járnék - Key egy bíztató mosolyt küldött a lány felé, aki felnevetett.

- Mi?! - Jonghyun abban a pillanatban megcsapta a párja felkarját. Nem voltak arra szavak, hogy mennyire szerettem ezt a csapatot.