28. Van, ami fáj

Mindent, amiféle érzelem bennem volt, a harag váltott fel. A gyűlölet, hogy ez a lény tönkretesz egy gyereket. Igen, az váltotta ki. Éreztem, ahogyan egyre apróbb darabokra tört a szívem. Recsegett, ropogott, mígnem csupán porszemcsék jelezték, hogy egykoron itt valami volt. Minho mindent elvett tőlem. Belepofátlankodott az életembe, tönkretette a mindennapjaimat, és az én nevemhez fog fűződni a világ pusztulása. Csak egy dolgot kértem tőle. Egyetlen egy dolgot, mégpedig azt, hogy legyen tekintettel a barátaimra.

Erre tessék! Így álltunk. Ha most nem annyi éves lennék, amennyi, akkor talán kevésbé éretten viselkednék, de így csupán meg kellett magam húzni csendben. Csupán az ohnim kuncogására figyeltem.

- Persze, akár az is lehetsz - válaszolta a kislánynak.

- Tehát azt mondod, hogy mindent magam fogok tudni eldönteni az életben? Senki nem szólhat bele?

- Így van. Figyelj, a középiskola egy szenvedés, ezt aláírom. Szabad akarsz lenni, nagy, felnőtt. De akkor sem szabad mindenkinek ellenszegülni. A legjobb vezetők mindig megbújnak az elején az árnyékban, hogy hírnevük nagyobb legyen - magyarázta az ohnim nagy lelkesen. Nem értettem, hogy miért pont Yerim volt az, akit kiválasztott ez az állat, de tudtam, hogy cselekednem kell, mielőtt az ohnim pusztításba kezd.

- De az nehéz. A bátyámmal is voltak elvárásaik, de engem valahogy... valahogy másképp kezeltek mindig. Ő dönthetett a sorsa felől, én viszont nem. De azért Jonghyun fogja megkapni apám cégét, tehát egyáltalán nem éri meg így tanulnom. Minden hiába van – sóhajtott a kislány lemondóan.

- Yerim, ahhoz, hogy legyen neved, el kell fogadnod a sorsod. Ne szállj szembe a családoddal, mert nem éri meg. A barátaid jöhetnek-mehetnek, de a családod veled lesz, tehát ne küzdj ellenük. Tudom, nehéz, de majd később megéri. Ha pedig a világ úrnője leszel, akkor meg adok neked pár tippet, hogy mit csinálj - a lény megveregette Yerim vállát. A kislány elmosolyodott, és már szóra nyitotta a száját. Ezt azonban nem engedhettem. Nem bírtam volna feldolgozni azt, hogy miattam egy kicsi gyermek sorsa megpecsételődjön. Ha Minho világot akar pusztítani valaki nevében, akkor az legyek én.

- Choi! - kiabáltam, mire az ohnim megrezzent. Szerintem alapjáraton tudta, hogy itt voltam, hiszen nagyon jó volt a hallása, de ettől függetlenül nem igazán szándékozott megmozdulni, hogy üdvözöljön. Mind a két szépség felém fordította a fejét, így megindultam. Adtam nekik okot a félelemre. Kezeimet ökölbe szorítottam, vörös arcomon biztosan látszódtak az izzadtságcseppek, melyeket már a visszapillantó-tükörben is láttam. Nem is beszélve a görcsös testtartásomról. Amint pedig közeledtem, csak Yerim mozdulatait figyeltem. A kis csirkefogó felpattant, s már indult is volna, ha az ohnim nem kapja el a lábát. Végre rájöhetett arra, hogy mennyire elegem volt már belőle, és arra, hogy én voltam a gazdája.

- Engedj el! - kérte a lány, de Minho szorosan fogta őt.

- El ne engedd, Minho! Az lenne a legjobb, ha inkább nekem átadnád, és majd hazaviszem – igyekeztem higgadt maradni, de esélytelen volt. Nagyon felidegesített mind a kettő majom.

- Taemin, most lehiggadsz. Ne ijeszd halálra szerencsétlent - Minho szúrósan a szemeimbe nézett. Már éppen mondtam volna valamit, de akkor valami megakadályozott. Magam sem tudtam, hogy mi történt velem, mi több, soha nem is tudnám elmondani. Az azonban megrémisztett, hogy a testem elengedett, az előbbi feszült állapotom megszűnt, és elmémet a nyugalom ködje járta át. Még sosem éreztem ilyen változást, haragom teljesen elszállt, mintha nem is lett volna. Mi több, a szavak sem akaratomtól függően buktak elő.

- Igazad van, sajnálom - lesütöttem a szemeimet. Minho némán bólintott, és hamar rájöttem, hogy innen fújt a szél. A kicsi ohnimnak új képessége volt. Szuper... már irányított engem. Egyszerűen nem tudtam mást csinálni. A testem engedelmeskedett Minho szavainak.

- Helyes. - az ohnim pillanatokon belül visszarántotta a kislányt - Az lenne a legjobb, ha mind megbeszélnénk ezt. Talán hárman elég erősek vagyunk, és elérünk valamit.

Némán bólintottam. Tisztában voltam a helyzettel. Yerim szülei gonoszok voltak, ez egyértelmű. A nagyobbik gyermekük elrontotta az életét. Szerintük. Jonghyun remek üzleti érzékkel bírt, de nem érdekelte őt ez. Gyerekekkel akart lenni, hiszen egy vérszerinti nem adatott meg neki Kibum miatt, (akiről a szülők nem is tudnak) és egyébként pedig kicsi korától kezdve óvóbácsi akart lenni. Így viszont az apja nem igazán akarta rábízni a milliókat hozó aranybányát.

Jó, nem pont aranybánya volt, de amennyi pénz bejött onnan, simán lehetett annak nevezni. És akkor itt volt Yerim, akiből akármi lehetett volna.

- A lényeg az, hogy nem megyek vissza - a kislány szigorúan rám nézett. Akaratom ellenére némán bólintottam, majd a szörnyemre néztem. El akartam mondani neki mindent, amit már előre kiterveltem az autóban.

- De te is tudod, hogy nem ez a megoldás. Nem szökhetsz el. Mi ennél, hova mennél? Még kicsi vagy - Minho rám pillantott, majd a kislányra. Egyből tudtam, hogy végre én is kinyithattam a számat, de azt is sejtettem, hogy az a mocsok olvasott a gondolataimban, és nagyon is lektorálta, amiket mondani akartam.

- Mindannyian tudjuk, hogy a szüleid nagyon szigorúak. De szeretnek. A gyerekük vagy, Yerim, a mindenük. Néha szigorúak, de ezzel az eltűnéseddel mindenkit megijesztettél. Neked mellettük van a helyed. Te az ő gyermekük vagy, senki másé. Jó? Gyere vissza - igyekeztem mindent kimondani, amit csak akartam, de a fele sem sikerült. Minho nagyon brutális módon lektorált engem, és ezzel nagyon megnehezítette a dolgom gyereknevelés terén.

- Hidd el, nagykorodban jobb lesz így. Egyáltalán mi szeretnél lenni? - érdeklődött Minho is. Most szerencsémre meghúzta magát a kis mocsadék.

- Nem tudom. Biztosan nem akarom átvenni appa munkáját. Nem akarok étteremvezető lenni, az unalmas. Szerintem divattervező leszek. Az olyan nekem való. Vagy a világ úrnője, ahogyan azt az előbb kiveséztük - itt kuncogni kezdett, csakúgy, mint Minho. Egyedül engem nem nevettetett ez meg. Minho veszélyes volt a lányra nézve, és ez egyre jobban feltűnt nekem. Persze, hogy végig komoly maradtam, mi több, az ohnimnak még egy taslit is adtam volna.

- Még bármi lehetsz, kiscsillag - mondta ő, majd mosolyogva rám nézett. Én annyira nem örültem neki, valahogy nem igazán érdekelt az, amit majd megpróbál beetetni, nem is beszélve arról, hogy majd félig amúgy is az igazat fogja mondani, csak majd pár részletet elhallgat. Úgyhogy majd hallgathatom azt, ahogyan megpróbálja magát kimagyarázni ebből a szituációból.

- Esetleg azt csinálhatod, amit én. - tudtam, hogy tanácsot kell neki adnom, hátha azzal többet segítek neki, mint Minho - Engedelmeskedj a szüleidnek, tanulj keményen, aztán majd az egyetem kiválasztásakor azt jelöld be, amit szeretnél. Ez a legjobb taktika. A jó jegyek sehol nem ártanak.

- Te tényleg ezt csináltad? - pislogott Yerim értetlenül. Hát, erre nem voltam büszke, de igen. Tényleg ezt csináltam.

- Persze. Apám azt akarta, hogy valami olyan szakmát válasszak, ami minimum egy médiumot tartalmaz. Ugyebár neki innen van pénze, és ezzel csak megkönnyítettem volna a dolgom. Lehettem volna filmrendező, színész, énekes, vagy akármi. Apám ott népszerű figura, simán megkaptam volna a pénzét, meg lenne egy csomó lehetőségem. De nem az akartam lenni, hanem régész, így előszedtem magamnak adatokat az ilyen egyetemekről, és azt raktam be elsőnek.

- Ötletes - biccentett Minho.

- Az. Így megjelöltem apa egyetemeit, meg a sajátjaimat is.

- Ez jó ötlet, és az is lehet, hogy van benne valami. De az, ha a világ úrnője leszek, sokkal jobb - kuncogott a lány. Kezdtem feladni. Minho átvette felette az irányítást, ami nem volt túl jó. Azonban nem ronthattam el Yerim kedvét, amit végre nagy nehezen az ohnim megszerzett neki.

- Persze, az a legjobb - igyekeztem tettetni az érdeklődésemet a kislány választása iránt, de esélytelen volt.

- Akkor ezt megbeszéltük, ugye? - érdeklődött Minho mosolyogva, mire Yerim bólogatni kezdett.

- Meg ám! - kiáltotta mosolyogva.

- Akkor hazavigyelek, vagy idehívjak valakit? - érdeklődtem. Minho egy darabig nézte a vizet. Nyugodtnak tűnt, mi több, már azon is gondolkoztam, hogy elbambult, de szerencsére nem.

- Mi lenne, ha fürdenénk a vízben, és pofátlanul jól éreznénk magunkat?

- Hülye vagy? Hideg a víz! - morogtam. Azért nem nyár volt, még akkor sem, ha az idő nagyon is megfelelt annak.

- Felmelegítjük, igaz, úrnőm? - az ohnim kuncogva nézett a legfiatalabb tagra. Szívem szerint ezért minimum fejbe kólintottam volna, de nem tettem, nehogy Yerim is megtudja a titkot, miszerint az állítólagos pasim a háziállatom. Elég hülyén hangzott, de ez volt.

- Igaz! - kuncogott a lány. Legalább egy kicsit boldog volt. Ez pedig azért megnyugtatott, hiszen Yerim volt nekem az egyik legfontosabb ember a világon.

- Akkor hívom a többieket - elővettem a telefonom, majd tárcsázni kezdtem. Először úgy döntöttem, hogy az aggódó bátyust hívom.

- Igen? - fáradtan szólt bele a telefonba. Lehet, hogy nagyon nehezen, de sikerült elaludnia. Én meg olyan okos voltam, hogy felkeltettem.

- Megvan Yerim - közöltem vele, mire Jonghyun boldogan felkiáltott, és olyan örömtelien hangzott ez, hogy elmosolyodtam tőle. Szegényem szinte azonnal felébredt, és már hallottam is magabiztos lépéseit.

- Hol volt? - kérdezte izgatottan.

- A tengerparton. Minho találta meg, és elbeszélgettek, de csak az én számomat tudja, szóval én már elindultam. Gyertek ti is. Tudjátok, mit? Hozzatok fürdőruhát. Minho szerint jó a víz - ajánlottam fel. Tudtam, hogy Jonghyun, aki vízicsirke volt előző életében, nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget.

- Rendben, hozunk. Hazatelefonálok, hogy velünk alszik majd. Ezer köszönet! Tényleg! Majd viszünk valamit Minhonak! - áradozott. Ez kedves volt, de az ohnim semmit nem volt hajlandó megenni. Csak az általa vadászott emberhúst.

 - Igazán nem kell, de tényleg. Tudod, hogy milyen válogatós... - dadogtam. Ez volt az egyetlen, amit mondhattam, mert az ősi szörnyes kártyát csak azért sem vethettem be.

- Jó. Akkor veszünk neki valami biot. Tényleg köszönöm! - boldogan nyomott ki, ennek pedig örültem.

- Nagyon örült, hogy megvagy. Tudod, neki te vagy a szeme fénye. Jobban szeret, mint hinnéd - mosolyogtam. Yerim bólintott. Szerintem ő alapjáraton megsajnálta, hogy ezt tette, és megjegyzem, én is megsajnáltam őt egy kicsit. Tudtam, hogy Minho viszonylag jó hatással volt rá, de sajnos viszonylag rosszal is, főleg, ha még sokáig beszéli bele ezt a világ úrnője dolgot.

- Tudom. Én is nagyon szeretem őt - sóhajtotta kissé szomorúan. Szerintem fáradt is volt már, hiszen egész éjjel fenn lehetett, sőt, mi több, valószínűleg az ott eltöltött idő nagy részében valószínűleg teljesen egyedül volt. Minho biztosan csak sokkal később találta őt meg.

- Az a fontos, hogy megbántad - mondta az ohnim. Valamiért azonban nem hittem el azt, amit mondott. Veszélyes lény volt. Nagyon. Mégis miért kellett így elrontania a róla alkotott nézeteimet?

De inkább nem szóltam semmit. Telefonomról kikerestem Juhyeon számát, és őt is felhívtam. Utána Jinkit, majd Sooyoungot. Természetesen mindannyian nagyon örültek annak, hogy Yerim megkerült, de azért még mindig a bátyja volt a legboldogabb.

- Jön mindenki pancsolni - közöltem az utolsó telefonhívást követően. Minho és Yerim mosolyogva bólintottak. Az ohnim úgy csinált, mintha rendes lett volna, s mindenkit kedvelne, de persze ez nem így volt. Ugyanúgy el fogja pusztítani őket, mint az összes többi embert. Így ennyit az ígéretéről.

- Szuper. Vicces lesz - mosolygott Yerim. Visszamosolyogtam, de tekintetem megakadt az ohnimon. Minho komolyan bámulta a tengert, amint az hullámzott.

- Minden rendben? - kérdeztem tőle. Biztosan honvágya volt. Ohnimként sosem volt rendes otthona, de az biztos, hogy nem egy ázsiai országban volt az a hely, ahol mindene meglenne.

- Sosem mondtam, hogy nincs - biccentett. Bizonytalanul csengett a hangja. Megint megpróbált hazudni, de nem tudott. Neki valahogy sosem sikerült ez. Jó, ő alapjáraton képtelen volt hazudni, ezt aláírtam. De azért rosszul esett, hogy megpróbálta.

- Ez nem volt túl meggyőző - mormogtam.

 - Ez van. Ne izgulj, nincs honvágyam – továbbra is csak bambult maga elé. Már meg sem lepődtem azon, hogy Minho ilyen nyugalommal olvasott a gondolataimban, de mindig megemlítettem, mert azért zavart.

- De te koreai vagy, nem? - Yerim értetlenül pislogott a szörnyemre, aki egy kicsit gondolkozott.

- Hát, most az vagyok, de éltem Egyiptomban is, Rómában is, meg rengeteg helyen.

Ekkor döbbentem rá arra, hogy Minhonak az orvos helyett a diplomata munkát kellett volna választani, hiszen az ezerszer jobban illett ehhez a kalandvágyó személyiségéhez. Nem mellesleg tényleg sok helyen élt az elmúlt ötezer évben.

- Ó, értem. Akkor nem is lehetne honvágyad - ennyivel le is zárta Yerim a témát. Oké, ebben volt valami. Minho mindenhol ugyanazt csinálta. Kihasználta a gazdáját, nekirontott a világnak, gyilkolt ezerrel, mint egy vadállat.

- Nincs is - válaszolta higgadtan. Elmosolyodtam halványan. Talán csak én hittem azt, hogy rossz volt a kedve.

- Taemin! Yeri! Minho! - Jonghyun kiáltásait ezer ember közül felismertem volna. A legjobb haverom hamarosan látótérbe is került, főleg, hogy hátrafordultam. Ezer kilométer per órával száguldott felénk, mint egy villám, ha nem gyorsabban. - Yerim! Kicsi Yerim! - pillanatokon belül a húga nyakába vetette magát, és ölelgetni kezdte a kis rosszcsontot. Könnyezett is, ez pedig erősítette azt a hipotézist, hogy a Jonghyun Yerimet szerette a világon a legjobban. Hamarosan megérkezett Kibum is, kezében egy hatalmas strandtáskával. Csak értetlenül pislogtam rá. Honnan a fenéből tudott ez az ember ilyen kevés idő alatt bepakolni egy ekkora táskába? Amint mellénk ért, s köszönt, az ölembe dobta a táskát. Szerencsére nem az érzékeny helyre esett, így csak kicsit rándultam össze. Kibum ezek után szintén megölelte a kislányt. Tipikus díva volt. A táska az első.

- Jaj, te! Legközelebb ne ijessz így ránk, jó? Tudod, mennyire izgultunk?! - látszott arcán az aggodalom, sőt, az is, hogy nem pihente ki magát. Karikás szemei, fáradt tekintete, rosszul felkent sminkje mind arról árulkodtak, hogy fáradt volt. Sőt, mi több, a smink sem tudta eltakarni ezeket a jeleket.

- Sajnálom - suttogta a lány szomorúan. Szegény otthon majd biztosan megkapja a magáét, de szerencsére Jonghyun nem akart nagy patáliát csapni. Nem akarta, hogy mi is lássuk.

- Nagyon köszönjük - a legjobb barátom Minhohoz fordult, és megölelte őt. Elmosolyodtam. Ez olyan, mintha engem meg marhasteakek ölelgetnének. Nem is tudott mit csinálni az ohnim, csak várni, és szenvedni. Biztosan abban reménykedett, hogy Jonghyun majd elengedi. Hát, erre nem vettem volna mérget.

- Igazán nincs mit - válaszolta a lény zavartan, mire a haverom végre elengedte.

- Hoztunk neked bio almát. Csokit akartunk, de mivel vegán vagy, ezért nem kockáztattunk. Ti mindent furcsán esztek. Tehát gyümölcsöt tudtunk csak hozni, az alma meg a legjobb. Ugye, nem baj? - a végén felvitte a hangsúlyt, majd elővett egy hatalmas szatyornyi almát. Nem viccelek, minimum öt kiló volt. Minho, Yerim és én csak pislogtunk.

- Ezt mind nekem hoztátok? - érdeklődött az ohnim, miközben átvette az almákat.

- Igen - biccentett Jonghyun.

- Huh, izé... köszönöm - dadogta zavartan. Nos, tőle az almaevés távolabb állt egy jó bulgoginál, azt le mertem volna fogadni. Ennek ellenére beleharapott az egyikbe.

- Ízlik? Nem szoktam ilyeneket venni - Kibum szinte belemászott a szörnyem képébe.

- Azt elmondhatom, hogy ilyen almát még sosem ettem. Kellemesen édeskés az íze. Vegyetek, jó? - mosolyogva felénk fordította a zacskót, így mi mind vettünk belőle. Miközben falatoztunk, megérkeztek a többiek is. Ők is kaptak a gyümölcsből, így eszegettünk, miközben beszélgettünk. Természetesen Kibum és Jinki nekiálltak vitatkozni az almákon, amire mi csak egy legyintéssel reagáltunk. Juhyeon hozott nekünk innivalót, Jinki pedig beugrott egy gyorsétterembe ebédért. Meg egy vegán étterembe, ahova Juhyeon szokott menni a tisztítós hetekben, és igen, volt, hogy mi is mentünk vele. Szerencsétlen ohnim azt is megette, de éreztem rajta, hogy haragudott rám. Én is rá, tehát kvittek voltunk.

- Tényleg nem kellett volna - mentegetőzött szegényem, de végül leküzdötte őt Jinki nézése, és azt is megette. Meg is érdemelte.

- Na, menjünk a vízbe! Minek! Nektek is hoztunk fürdőnadrágot - Kibum a kezünkbe nyomott két vadiúj gatyát - Ne merjétek kifizetni! Ez is az almához jár. Meg Yerim, neked is hoztuk a bikinidet - ők már rég felvették a ruháikat, és rohantak is a vízbe. Yerim is elszaladt átöltözni. Én bevállaltam a cuccok felügyeletét, Minho pedig csendben ült mellettem egy kis ideig.

- Miért mondtad, hogy vegán vagyok? - kérdezte.

- Mert semmit nem eszel meg - válaszoltam.

- De én eszem húst - sóhajtotta. Kezdett felidegesíteni.

- Igen, Minho, eszel húst. Ragadozó vagy. De nem mondhatom, hogy emberi hússal táplálkozol. Kapnál is a fejedre, azt hiszem.

- Az lehet, de ilyen szarokkal ne tömjetek - morogta. Szuper, megint átvette a hangulatom...

- Figyelj, a barátaim kedveskedni akarnak neked. Sooyoung meg Seulgi kivételével senki nem tudja, hogy egy ősi, misztikus szörnyeteg vagy. Tudod jól te is. Valamit néha enned kell, és a barátaim elfogadnak téged. Hidd el, Jonghyunnak is könnyebb dolga lett volna, ha beugrik egy tábla csokiért. Nem, hozott neked öt kiló almát. Jinki meg nekünk hamburgert hozott, neked meg elment egy eldugott helyre. Mert elfogadnak. Mi lenne, ha nem hisztiznél? Ma amúgy is haragszom rád.

- Igen, érzem. Mit tettem megint? Mondjuk, nem kell elmondanod. Egyiptom óta pipa vagy rám - megvonta a vállát, mintha ez nem érdekelte volna. Pedig nagyon is kíváncsi volt rá, és zavarta is őt ez.

- Csodálkozol? Meg akartál ölni... - mormogtam.

- Nem akartalak megölni. Rám ez a kristály ártalmas volt, rád nem. De most bottal üthetem a nyomát. Megint. - felsóhajtott - Menj pancsolni.

- Minho, nincs olyan kristály, amely rád halálos, rám meg semmi hatással nem bír. Nincs! - ellenkeztem vele. Az ohnim csak legyintett egyet.

- Nem vagyok hajlandó ezen vitatkozni. Az a kristály rám azért halálos, mert...

A szavába vágtam.

- Ne mondd! Nem érdekel! Menj a tengerbe, addig is kussolsz - morogtam neki. Komolyan meg tudtam volna fojtani.

- Nem megyek vízbe - jelentette ki egyszerűen.

- Mert? - kérdeztem.

- Mert nem tudom, rémlik-e, de tegnap kaptam egy halálos sebet, amiért a te barátodat védtem… - ha nem lett volna ohnim, akkor folytatta volna. De nem mondhatott rólam rosszat, így inkább elhalkult.

Ebben igaza volt. Nem mehetett vízbe, így felálltam, és mentem én. Átvettem a fürdőnadrágomat, majd bementem a tengerbe. Kellemesen meleg volt. Biztosan erre koncentrált annyira az ohnim.

- Nézzétek, ki jött be! - kiáltotta nevetve Juhyeon, amint megpillantott. Igen, nekem ősi ellenségem volt a sós víz, de szívesebben voltam ott, mint az ősi lényem mellett - Pasid nem jön be? Nincs itt senki, nem viszik el a cuccokat! Vagy legalább öltözzön át.

 - Nem lehet... tegnap... volt egy kis balesete, és most át van kötözve. Hülyén tartottam a kést, ő meg véletlenül beleszaladt. De semmi komoly, csak ugye fáj neki a só - magyaráztam az első hazugságot, ami az eszembe jutott. A többiek egy darabig szörnyülködtek, míg végül le nem nyugtattam őket. Aztán végignéztem a csapaton. Az embereken, akiket nagyon szerettem. Minho kezdett erősödni, így tudtam, hogy kétféle lehetőségem volt. Döntenem kellett, hogyan tovább. Minden rajtam állt, és tudtam, mindenképpen én járok rosszul.