27. Hol van Minho és Yeri?

 

- Én ezt nem hiszem el! - fújtattam, miközben idegesen elhajítottam a telefonom. Az nekirepült a pultnak, onnan meg a falnak. Szét is esett rendesen, így csak egy fájdalmas sóhaj következtében leborultam a pultra – Elegem van mindenből.

Sooyoung kicsi kezei megnyugtatóan simogattak engem. Vagy legalábbis próbáltak valamit tenni, de esélytelen volt. Minho is eltűnt és Yeri is. Az előbbi miatt nem nagyon aggódtam. Nagyon jól feltalálta magát a modern világban, mindent megszokott apránként, és mindenhol meg tudott lenni, mintha tényleg beleszületett volna a 21. századba.

Hiába volt lesérülve, bíztam abban, hogy tud vigyázni magára. Elvégre egy időzített gyilkológép volt, szerintem nem lehetett őt olyan könnyű bántani. Mi több, szerintem hamarabb támadott volna, mint az, aki eredetileg akart.

Azonban Yeri még csupán egy kislány volt, semmi több. Mindig szót fogadott mindenkinek, mindig egy kicsi tündérhercegnőként viselkedett, és igaz, hogy néha elvittem bulizni, de mindig vigyáztam rá, és nem is értettem, hogy hogyan tűnhetett el ez a kis vakarcs. Őt egyáltalán nem éreztem biztonságban, mi több, ha most itt lett volna Minho, akkor biztosan már rég keresnénk a kislányt, hiszen az ohnim nagyon ügyesen megtalált mindenkit. Csak most ő is felszívódott.

- Mi történt? – Sooyoung elég sokára szólalt csak meg, egészen idáig csendben simogatta a vállam.

- Yeri is felszívódott – dünnyögtem. Tényleg nem tudom, hogy egyáltalán hogyan is juthattam szóhoz. Jonghyun nagyon közeli kapcsolatban állt a kishúgával, a világon mindennél jobban szerette őt, így el tudtam képzelni, hogy most milyen állapotban lehetett. Mint legjobb barát, az lett volna a dolgom, hogy mellette vagyok a bajban, de ez egyáltalán nem így történt, mert éppen Sooyoung barátnőmet mentettem ki a bajból. Jó, Minho mentette ki…

- Mi?! – Sooyoung azonnal kapcsolt, és felpattant mellőlem – Azonnal gyere! Megkeressük. Valahogy vedd fel a kapcsolatot Minhoval, hátha segít keresni. Seulgi mondta, hogy tudtok ilyet.

- Igen, tudunk, de egymás közelében kell ahhoz lennünk. Figyelj, én felhívom Jonghyunt, aztán majd elválik, hogy hova megyünk – felsóhajtottam, és felkaptam a telefonom. Valamiért az enyém sosem esett szét, sosem akadozott, csak újabban, és eddig semmi probléma nem volt vele, míg Jonghyun például évente cserélgeti a sajátjait. Jó, Kibum a rekorder, aki háromhavonta vesz magának újat.

- Tessék? – a legjobb barátom álmoskás hangja hirtelen megzavarta az elmélkedéseimet a telefonokról. Szegénynek teljesen megviselt hangja volt, mintha minimum haldoklott volna. Magamból kiindulva nagy valószínűséggel pont akkor hívtam, amikor már majdnem elaludt.

- Szia! Ne haragudj, de csak most kaptam meg az üzeneted. Minden rendben? Megtaláltátok Yerit? Hol voltatok már eddig? – kérdeztem idegesen. A kicsi feleségem sehol nemléte felkavart.

- Nincs. Itt kóválygunk körbe-körbe, és keressük őt. Sehol semmi. Senki nem látta, senki nem hallott róla, még videófelvételeket is kértünk. Semmi. Ha délutánig nem jelenik meg, akkor rendőrség – hangja erőtlen volt, és gyenge. Talán nem is aludt egész éjjel, csak Yeri után koslatott.

- Hyung, feküdj le, és aludj. Menjetek haza Kibummal, én majd nekilódulok, és Sooyoung is segít, Minho is, és Seulgit is bevonjuk. Ne félj, megtaláljuk! Csak nyugodj meg! – igyekeztem megnyugtatni Jonghyunt, bár nekem sem ment volna. Sőt, én sem tudtam lehiggadni.

- Taemin, ez nem ilyen egyszerű. Már végigjártuk egész Szöult, és semmit nem találtunk. A Facebookját feltörettük, semmi nem volt benne, sőt, hívtuk is, de kikapcsolt. Taemin, mi van, ha elrabolták?

Csendben hallgattam azt, ahogyan aggódott érte. Próbáltam nyugtató szavakat mondani neki, de képtelen voltam rá. Talán mert én is izgultam, vagy talán azért, mert Minho sem volt ott, ahol kellett volna lennie.

- Semmi probléma, megkeressük, de te most menj, és pihend ki magad, jó?

- Nem megy – remegett a hangja, szerintem megint sírt. Én, mint egyke, ezt sosem tudtam volna átérezni. Csak felsóhajtottam. Nem tudtam neki valami megnyugtatót mondani. 

Nem tudtam neki semmit mondani.

- Kérlek, menjetek haza. Fáradt vagy, és kimerült - még egyszer megpróbáltam, de nem jártam sikerrel.

- Nem megy, értsd meg! De köszönöm a segítséget - Jonghyun kinyomott. Szó nélkül. Kétségbeesetten néztem Sooyoungra.

- Nagyon kivan - mondtam. A lány megsimogatta a vállam.

- Tudom. Gyere, felhívom a kutatut, és akkor háromfele oszlunk. Hátha közben megtaláljuk a hadirokkantat is - a lány elővette, s bekapcsolta a telefonját. Biztos azért nyomta ki éjjelre, hogy ne merüljön le neki.

- Kutatu? - kérdeztem mosolyogva. Még én sem tudom, hogyan sikerült ezt a gesztust produkálnom. A lány bólintott.

- Mert Seulgi egy tatu. A saját kis világában él, és ha megijed valamitől, akkor elbújik. De nem bebújik a házába, hanem elrejtőzik. Mint egy tatu - halványan elmosolyodott, majd a füléhez emelte a telefont

- Szia... igen... persze... figyelj, kérhetek valamit?... Jonghyun húga felszívódott, és meg kellene őt keresni. Ők már nem bírják, és arra gondoltam, hogy beszállhatnánk... én se... ő még kora reggel lelépett valahova... nem tudom... ennek mi értelme lenne?... de Taemin a gazdája... Itt már ráncolni kezdtem a homlokomat. Mi a csodáról beszélgethettek ezek? - Tudom, de... na várj, kihangosítalak - Sooyoung elemelte a telefont, majd megnyomta a gombot.

- Szóval, azt mondom, hogy Minho képes arra, hogy megválogassa azokat az embereket, akiket pusztításra szán. Tehát nem kell feltétlenül Taemin segítsége ahhoz, hogy valaki nevében ölhessen. Vigyázni kell, mert lehet, hogy valahogy összefogtak. Talán Yeri nem is tud arról, hogy Minho mit tesz vele. Én a helyetekben vigyáznék.

- Tehát azt mondod, hogy nem feltétlenül én vagyok az, akit felemel egy hatalomra? - kérdeztem értetlenül.

- Igen. Minho ráér. Neked nyalizik, mert jobban ismer téged, mint te magad. Taemin, ha igaz, hogy Yerim és Minho most valahol együtt vannak, akkor fel kell készülnöd a legrosszabbra. A kislány befolyásolható, és ártatlan. Seperc alatt csinálnak neki egy nyilatkozatot, amivel ő lesz a hatalmas asszony. Innentől kezdve Minho nekilát a gyilkolásnak - magyarázta Seulgi. Én nem nagyon értettem, de mindegy...

- Miért nem engem használ fel? - kérdeztem.

- Na, vajon? Mert neked a barátaid a legfontosabbak. A szeretteid. Minho tiszteletben tartja a kérésed. Nem hagyja, hogy a barátaid meghaljanak, vagy ellened forduljanak. Ezért választotta a kislányt. Ezzel a te barátaid meglesznek, ő meg azt csinál, amit akar. És hiába mondod, hogy Yeri is a barátod. Ő sokkal fiatalabb, meg nem is lennétek jóban, ha nem lenne Jonghyun. Minho így gondolkozik. De közben téged is manipulál. Mert te vagy az első, akinek a nevében ölhet. Ne feledd, hogy a világ bonyolultabb, így neki is bonyolódnia kell. Már megtanulta, hogy mi hogyan történik, ezért lehet, hogy mind a kettőtöket ki fogja használni. De az is lehet, hogy téged akar védelmezni, ezért másokat akar bevonni helyetted. Nem mondom, hogy ez nagyon esélyes, de szerintem, ha esetleg szeret, akkor miért ne? Vedd fel vele a kapcsolatot! Ne feledd, hogy nem tud hazudni! Én addig elindulok. Menjetek az egyetemhez, ott találkozunk. Sooyoung és én megyünk egy irányba, te a másikba. Autóval, az gyorsabb. Vigyázzatok magatokra! Taemin, rajtad áll a világ szeme! Ne feledd, Yeri valószínűleg nem tudja, hogy mi történik vele. Akkor rohanok a sulihoz. Sziasztok - Seulgi kinyomta a telefont, amit szívem szerint el is tapostam volna, de Sooyoungé volt, így nem tettem.

- Kurvára elegem van mindenből! Volt egy retkes életem, erre berobbant ez a fasz, és mindent elbaszott! Elegem van ebből az egész ohnim-dologból! – még sosem éreztem magam olyan hisztisnek, mint amilyen voltam, de tényleg kezdett elegem lenni abból, ami történt körülöttem.

- Nyugi, nem lesz semmi baj! – Sooyoung megveregette a vállam – Seulgi hajlamos túlzásokba esni.

 - Oké, menjünk! - felkaptam a slusszkulcsomat, és elindultam. Ha Minho a kicsi lánykát csak egy szóval is bántja, megtépem, mert egy mocskos ohnim, aki egy tizenhét éves kislánnyal akarja elfoglaltatni a világot. Na, meg a szart...

- Tulajdonképpen hogyan találtál rá? - kérdezte Sooyoung, mikor behuppant ő is az autóba mellém.

- Voltam ásatási gyakorlaton, és le kellett sétálnom a faluig. Aztán valami megcsillant a fényben. Odamentem megnézni, hogy vajon mi lehet az. Arra gondoltam, hogy valami nagy történelmi felfedezés. Akkor megpillantottam a nyakláncot egy barlangban. Igazából megbabonázott. Akkor nem tudtam mit tenni, és a nyakamba vettem azt a láncot. Ekkor leomlott egy sziklafal, mögötte pedig a cica volt. Kimentettem, mert azt hittem, hogy valami elrontott keverék, de nem. Jött utánam, így bebújtattam a táskámba, és hazahoztam. Ez a rövid történetem. Teljesen egyedi, így még senki nem találkozott álmai pasijával - halványan elmosolyodtam, míg Sooyoung kuncogni kezdett mellettem.

- Az biztos - mondta. Leparkoltam az iskola elé. Meglehetősen gyorsan odaértünk, holott most csúcsforgalom volt. Csendben vártam Seulgi felbukkanására.

- Minho sem normális. El kellett volna mennünk vele kórházba. Egy lövés akkor is lövés, ha ő egy ohnim, és akkor is veszélyes. Néha nagyon fejbe tudnám kólintani egy kalapáccsal - sóhajtottam fel hirtelen. A kicsi ohnimom sebe lehet, hogy elfertőződik, és akkor én szomorú leszek. Mert a szerelmem volt, még akkor is, ha néha elmentek neki otthonról.

- Kiégette magának - válaszolt Sooyoung, miközben a saját haját igazgatta a napellenző tükrében.

- Az nagyon fáj, és ő meg sem nyikkant. Nem te élsz vele együtt. Rohadtul hisztis tud néha lenni. Meg mindenféle gyógymódot elítél. Nem hiszem, hogy ezzel kivételt tenne - idegesen markolásztam a kormányt.

- Szerintem azokat azért ítéli el, mert újak, és nem feltétlenül jók. Legalábbis ez a logikus szerintem. Ami új, azt utálja.

- Remek. Akkor is elfertőződhet a seb - morogtam.

- Szerintem ezt hagyd rá. Itt van Seulgi - a lány abbahagyta a cicomázaskodást, és integetni kezdett a szuper régi, összeesni akaró autóban ülő személynek. Igaza volt a zöldike csajnak, nagyon röhejesen nézett ki ez a járgány. Nem felvágni akartam az apám pénzével, de Seulgi autója nagyon elhanyagolt állapotban volt. Inkább abban, mintsem valami másban. Egy kicsit kellett volna foglalkozni vele, és egészen szépre ki lehetett volna pofozni a kicsikét.

- Remek. Igazából benne bízom a legkevésbé - morogtam, bár tudtam, hogy szükségem volt rá, hiszen elméletileg ohnim-szakértő volt. Gyakorlatilag mondjuk semmit nem ért, de akkor is...

- Tudom, hogy nem szereted, de segít nekünk - Sooyoung rám mosolygott, majd kipattant a kocsiból, és átment Seulgi mellé. Kaptam egy sms-t, hogy menjek Incheon felé, mert arra még Jonghyun sem volt, meg a többiek sem. Ennek ellenére én egyből az amerikai bárba mentem. Egész úton igyekeztem minél gyorsabban haladni, így meglepően hamar oda is értem. Kipattantam az autómból, majd bebattyogtam a bárba. Azt tudtam, hogy az éjjeli csapos éjfélkor kezdett, és kilencig dolgozott. Tehát elméletileg látnia kellett Yeri babát.

- Hello - beléptem az ekkorra szinte üres helyiségbe igazából mindig volt itt valaki, tehát teljesen üresnek nem mondanám.

- Üdv - a csapos elmosolyodott. Már nagyon is felismert - Egyedül? Hol voltál eddig?

- Igen, egyedül. A kislányt keresem. Az éjjel megszökött otthonról, aztán most a haverokkal összeálltunk kutakodni - lehuppantam az egyik bárszékre - adj egy kólát.

- Itt volt - válaszolta a pasi, majd odanyomta az innivalót. Csak nagyokat pislogtam.

- Valóban? - kérdeztem.

- Ja. Hiányoltalak is. Régóta itt táncikált, elszórakozott, aztán telefonált egyet. Nagyjából másfél órája mentek el. Az a magas pasi jött érte, akivel a múltkor olyan jót táncoltál. Elkerekedtek a szemeim. A rohadt életbe! Minho tényleg elvitte a kislányt!

- Kösz - kivettem a tárcámból elég pénzt, lehúztam a kólát, majd elrohantam. Ha az ohnim bántani meri őt, megtépem.

- Várj, a visszajáró! - kiabált utánam a pultos.

- Tartsd meg! - kiáltottam vissza, majd behuppantam az autóba. Azt még nem tudtam, hogy hova akartam menni, de egy dologgal tisztában voltam. Minho nevét kiabálnom kellett.

- Minho! Minho! Minho, hol vagy? - ordibáltam.

- Boltban - jött hirtelen az ismerős hang a fejembe. Oké, ez olyan, mintha megbolondultam volna, pedig nem, csak így tudtam vele kommunikálni. –

 Kicsit beszélhetsz halkabban is. - Hol vagy Yerivel?! Tudom, hogy veled van - sziszegtem.

- Hát, akkor el vagy informálva, mert nincs velem - felkacagott, amivel párhuzamosan megszorítottam a kormányt. Szívem szerint kicsavartam volna a helyéről.

- Nálad van a gyerek! Minho, te nem tudsz hazudni, tehát ne merészelj hazudni! - kiáltottam idegesen. Minho egy hosszú másodperc erejéig csendben volt.

- Most nincs nálam. Igaz, együtt voltunk, de elment mosdóba, én meg addig bevásároltam. Vettem otthonra rengeteg dolgot. Ne aggódj, vigyázom a kislányra, semmi baja nem lesz - ez a barom majom boldogan csivitelt, miközben nagyon jól tudta, hogy én meg fogom őt tépni, ha személyesen találkozunk.

- Hol vagytok?! - kiáltottam idegesen.

- A tengerparton - jött a válasz. Idegesen belevágtam ököllel a műszerfalba. Hogy lehetett az ohnimom ennyire felelőtlen?!

- Azonnal hozd haza! - kiáltottam. A vonal túlsó végén csend telepedett le.

- Azt nem lehet - hosszas hallgatás után az ohnim megszólalt, de ezzel csak jobban felidegesített.

- De, lehet! Figyelj, Choi Minho! Az a gyerek kiskorú, középiskolás, és otthon a helye! A szülei mellett. Nem érdekel, ha utál otthon lenni, nem érdekel, ha elszökött, nem érdekel, ha most lázong, semmi nem érdekel! A szülei és a bátyja várják haza, megértetted? Neki ott a helye, és nem veled a tengerparton, te elvetemült, túlméretezett macskaember! Egyáltalán hogyan jutottatok le a tengerpartra másfél óra alatt autó híján?! - Stoppoltam - válaszolta. Mintha meg sem hallotta volna azt, amiket fél másodperccel hamarabb mondtam neki

- Figyelj, gyere le a partra, ott vagyunk, ahol ti is lenni szoktatok. Megmondom neki, hogy idejössz, de te beszélsz a fejével. Én nem tehetem, mert egyetértek vele. Szüksége van egy kis szabadságra. Változtatni kellene a nevelési módszeren, mert az nem állapot, hogy bezárják a gyereket a szobába, hogy tanuljon. Sajnálom, de ez már nem emberi. Azért csinálják azt, amit, mert Jonghyun nem tanult tovább egyetemen, hanem ilyen típusú munkát választott. Azt akarják, hogy Yerim vigye valamire - ő is durcáskodni kezdett.

- Ne hisztizz, Choi Minho, most én hisztizem! - morogtam. Nagyon elegem volt ebből a kis mocsokból. Teljesen kihasználta a jóindulatomat.

- Nem tehetek róla, a hangulatod befolyásolja az én hangulatomat. Tegnap már aggódtam magamért miattad. Egy darabig ujjaimmal idegesen játszottam a kormánykeréken.

- Tudod, mit? Átmegyek. Levezetek a partig, aztán beszélek a kislánnyal - idegesen fújtattam, majd az első leendő alkalommal felhajtottam az autópályára. Ismételten rátapostam a gázpedálra. Nem szóltam senkinek, hogy hol találom meg a párosomat. Hármasban akartam velük beszélni. Így csak elsunnyogtam mindent, és vezettem. Semmi kedvem nem volt bárkinek is magyarázkodni. Még utólag visszagondolva is jó ötlet volt az, amit tettem. Nem szólhattam senkinek a tervemről, hiszen akkor mindent le kellett volna lepleznem, az pedig egyértelműen egyik barátságomnak sem tett volna jót. Tehát az egyetlen lehetőségnél maradtam, és senkinek nem mondtam semmit. Talán meg fogom tudni értetni mind a két gyermekemmel, hogy Yeri nem hallgathat Minhora bizonyos okok miatt. Azt természetesen nem terveztem felhozni, hogy Minho egy ősi szörnyeteg, és a világ elpusztításáról szóló szöveget is tudtam, hogy át kell ugranom, de azért annyit szerintem megoszthattam a kislánnyal, hogy a drágalátos „pasim” nem feltétlenül értett a gyerekneveléshez, így nem rá kell hallgatni. Az ő nyitott európai felfogása nem volt használható Koreában, itt ténylegesen sokkal bonyolultabb volt egy ilyesfajta iskolai rendszer, mint az ő idejében Európában. Ezzel nem bántani akartam az ohnimom, de azért nem kellene egy gyerek fejét megtömni badarságokkal. Lehet, hogy tényleg engem nagyon megkedvelt, és nem akarta veszélyeztetni az életem. Igen, ez benne volt a pakliban, de Minho nem hinném, hogy emiatt fűzné Yerimet. Biztos voltam abban, hogy itt másról volt szó. Elvégre a kis köcsög meg akart ölni, és ezt nem szabadna utolsó szempontnak vennem.

Ennek ellenére tudtam, hogy a probléma megoldásával nekem kellett szembenéznem. Egyedül.

Zenét egyértelműen kapcsoltam az útra, de nem igazán hallgattam a szöveget. Csak a szomorú számokét. Csupán azok voltak elég erősek a dühöm leküzdéséhez. Amikor odaértem a part közelébe, lehajtottam a pályáról.

- Minho! - kiáltottam fel. Nem igazán értettem, hogy mit kerestek a tenger környékén, vagy azt, hogy Minho hogyan fogott taxit hirtelen. De nem is érdekelt. Egyedül az érdekelt, hogy biztonságban legyenek.

- Itt vagyok. Gyere egyenesen a főúton. Itt van a part mentén egy lakókocsi-park, meg egy szupermarket. Na, gyere el amellett, és aztán kanyarodj balra. Szóltam Yerinek, most keresem, mert elrohant. De öt perc, és meglesz.

- Jó - morogtam, majd az ohnim utasításait követve siettem. Csak figyeltem az út két végét, és megpróbáltam behatárolni a helyszínt. Nem teljesen sikerült, tekintve, hogy én és a tengerpart két külön fogalom voltunk.

Hamarosan szerencsémre meg is találtam azt a helyet, amit kerestem, és leparkoltam a partnak a parkoló autók számára fenntartott részen. Bizonytalan léptekkel haladtam a homokban, miközben a két jómadarat kerestem. Néha láttam szerelmespárokat, ami azért megnyugtatott, hogy legalább Minho nem nagyon tudott gyilkolászni. Aztán meglettek ezek ketten. A parton ültek, cipőik mellettük, a lábukat nyaldosták a hullámok. Nem sok dolgot hallottam a beszélgetésből, így magabiztosan megindultam feléjük. Beszélni akartam a fejükkel egy kicsit, hogy tudják, hol a határ.

- Tehát azt, mondod, hogy akár a világ úrnője is lehetek? - kérdezte Yeri boldogan. Megtorpantam. Seulgi beletrafált! Minho tényleg a kislányon keresztül akart világuralomra törni, hogy engem védelmezzen.