18. Az ohnimom kezd fejlődni!

  

Mikor valahogy magamhoz tértem, Minho hangját hallottam meg kintről beszűrődni. Valakivel beszélgetett, ezért minden erőmet belevetve odafordultam a falhoz közelebbi részhez. Még mindig fájt a fejem, de már nem annyira, mint korábban. Migrénre jót tesz az alvás, és én úgy éreztem, hogy

- Tényleg sajnálom. Galibát okoztam? - ez nem Minho hangja volt. Nagyon nem. Sőt, mi több, még sosem hallottam senkit így beszélni. Volt egy kis akcentusa, de folyékonynak, és magabiztosnak tűnt a beszéde. Sok ész meg nem kellett hozzá, hogy rájöjjek; Minho szeretője volt ez a bizonyos személy.

- Nem mondott rá semmit, de tudom, hogy észrevette. Semmi gáz, én voltam a hülye. Rossz helyre tettem neked, amíg érte jössz - ez már határozottan Minho hangja volt. Egyértelműen rólam beszélt, hiszen én voltam az, akinek feltűnt, hogy egy melltartóval több volt a lakásban. Minho meg olvasott a gondolataimban, így aztán nagyon is jól tudta, hogy mindent tudtam.

- Remélem, el fogja hinni, azt, amit mondasz neki - ismételten a nő szólalt meg. Igazából egyre kíváncsibbá tett. Tudni akartam, hogy ki ez a nő, ki veszi el tőlem az én ohnimomat.

- Nem tudok hazudni, így az igazat mondom. Sok választásom nincs. Biztos meg fogja érteni. Nem olyan sötét típus, mi több, meglehetősen intelligens. Csak lusta, mint a bot, még ahhoz is, hogy lélegezzen - Minho kuncogására elmosolyodtam. Nagyon aranyos hangja volt, és nagyon kedveltem ezt benne.

- De itt vagy neki te, aki gondját viseli - a lány is kuncogott. Na, őt annyira nem tartottam aranyosnak, bár ki tudja... Minho szerintem megkapta Dél-Korea legszebb nőjét, mert azért elég jól nézett ki ahhoz képest, hogy hivatalosan egy macskából lett.

- Azt azért nem mondanám. Szerintem annyira nem igénytelen, mint amilyennek mutatja magát. Azt hiszem, megyek, megnézem, jó? - a háziállatom hangjára azonnal visszacsusszantam a helyemre, és becsuktam a szemeimet. Nem akartam, hogy megtudja, hogy hallgatóztam. Biztos nagyon meg fog sértődni akkor.

- Persze, menj csak - hallottam a lány hangját.

- Addig zuhanyozz le nyugodtan - Minho kinyitotta az ajtómat. Becsuktam a szemeimet, és arra vártam, hogy hitelesnek vegye az álcámat, aztán meg hagyjon békén.

- Már ég a pofám, hogy ma is itt fürdök... - motyogta a lány, aztán lépései egyre inkább kezdtek közeledni a fürdőszoba felé. Nem is tudtam ehhez mit hozzáfűzni. Kicsit haragudtam az ősi szörnyemre, de azért abban igaza volt, hogy nem szabályozhattam az életét, és el kellett fogadnom, hogy nem csak engem tartott az egyetlen emberének.

Éreztem, amint mellém feküdt, izmos karja a derekamon pihent meg. Hát, ez meglehetősen kellemetlen volt, tekintve, hogy az egészet csak szimuláltam. Nagyon reméltem magamban, hogy Minho nagyon hamar beleun abba, hogy mellettem fekszik, és kimegy a szobából.

- Tudom, hogy nem alszol. Érzem a féltékenységed - suttogta. Kipattantak a szemeim. Hát, ez nem volt túl kellemes lebukás, mit ne mondjak...

- Honnan...? - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Tudod, olvasok a gondolataidban. Nem mellesleg remegett a szemhéjad. De semmi okod a féltékenységre, Wendy nem akar engem elvenni tőled. Nem is hagynám. Én a tied vagyok, és senki másé - mosolyogva a szemeimbe nézett, miközben karját lehúzta a derekamról. Magam sem tudtam, hogy miért, de beleremegtem abba, ahogy puha bőre az én testemhez ért.

- Ez kedves - halványan elmosolyodtam. Minho megpaskolta a combom, majd felállt.

- Gyere, egyél vacsorát. Főztem neked bulgogit, addigra Wendy is elkészül, és akkor majd bemutatlak titeket egymásnak - elindult az ajtó felé, de a kilincs hirtelen lenyomódott. Kíváncsian ültem fel, hátha meglátom ezt a híres "Wendyt", azonban nem ez történt. Az ajtó túloldalán ugyanis egy árva lélek nem ácsorgott, mi több, hallottam a víz csobogását.

- Ez meg hogyan történt? - döbbenten kikászálódtam az ágyból, és közelebb mentem a furcsa tárgyhoz. Az első gondolatom az volt, hogy elromlott a zár, azonban Minho kiábrándított.

- Én csináltam. Néhány dolgot már tudok a gondolataimmal irányítani. Például le tudom nyomni a kilincset, tudok egyik helyiségből a másikba átrepíteni kisebb cuccokat, meg ilyenek. Ja, meg most, hogy van erőm, elbarikáztam a szobádat, nehogy felkelj a kinti hangoktól - magyarázta lelkesen, bár ez inkább megrémisztett engem, mintsem megnyugtatott volna. Ennek oka az volt, hogy Seulgi megmondta, Minho ereje egyre nő, és ha ezt így folytatja, nemsokára elég fejlett lesz ahhoz, hogy nekikezdjen az emberek irtásának.

- Ez a Wendy is tudja? - kérdeztem, mikor kiléptem az ajtón. Nem igazán értettem a szobám elbarikádozását egészen idáig. Most azonban megvilágosodtam. A szakadó eső zaja beterítette az egész lakást, néha hirtelen minden kifényesedett, aztán meg beleremegett a lakás a mennydörgés hangjába. Ijesztő volt. Nagyon.

- Nyugi, reggelre eláll. Apropó, itt aludhat Wendy? - Minho kisiklott mögülem, és nagy, sötétbarna szemeivel igyekezett valami aegyo-combo-t bevetni, hátha sikerülni fog meggyőznie engem. Kinéztem az ablakon. Hatalmas vihar volt, ezért tudtam, hogy Minho nem fogadna el nemleges választ. Igaz, szegény lányt nagyon nehezen engedtem volna el még én is ilyen időben. Lehet, hogy nem kedveltem, és szimpatikusnak sem tartottam, de azért annyi még volt bennem, hogy ne engedjem őt ki megázni.

Minho szemei pedig sokat dobtak ezen a gondolatmenetemen.

- Jó, maradjon - sóhajtottam. Igazából valahol örültem annak, hogy az ohnimom barátkozott, de ezzel egy időben valami nem stimmelt.

- Köszi - szemei hirtelen felcsillantak, arcára pedig egy boldog vigyor ült ki.

- Egyébként te hivatalosan nem utálod az embereket? - gyanakvóan felvontam a szemöldököm. Minho válaszát egy bólintással fejezte ki.

- De. Nem is nekem lesz. Csak segítek neki berendezkedni - mondta végül, azzal betessékelt a konyhába. Nagy lelkesen elém tette a bulgogit, amit lelkesen kezdtem falatozni. Finom volt. Tisztára olyan, mint az, amit egyszer egy remek étteremben ettem. Gondolom, Minho kikutatta az emlékezetemből ezt az ízt, és megpróbálta olyanná megcsinálni. Nagyon is jól sikerült ez neki.

- Szokásodhoz híven mennyei étket adtál ki kezeid közül - vigyorogva ránéztem. Minho halványan visszamosolygott.

- Ezen bók számomra megtiszteltetés, uram - biccentett, majd kiszedett még két adagot. Egyszer ugyanannyit, mint amennyit én kaptam, egyszer pedig egy meglehetősen keveset, és leült mellém enni. Természetesen ő ette a keveset. Nem ez volt a fő tápláléka, csak szerintem nem akart a lánynak magyarázkodni.

Hallottam a fürdőajtó nyílását, hamarosan pedig megjelent ez a bizonyos Wendy is. Egyébként csinos volt. Hosszú, barna haját felkötötte, frufruja még kicsit nedvesnek tűnt, de ez nem számított. Egy egyszerű pólót, és farmernadrágod viselt, arca barátságos volt, magasságilag meg nagyjából akkora, mint Juhyeon. Tehát meglehetősen pici. Kissé megilletődve állt, szemmel láthatóan nem számított a jelenlétemre.

- Bemutatom Taemint - Minho azonnal felpattant a helyéről, és nagyjából kettőnk közé jött - Wendy, ő Taemin, Taemin, ő Wendy.

- Örvendek. Minho nagyon sokat beszélt rólad - a lány mosolyogva meghajolt, amit viszonoztam. Azért ez nagyon jól esett. Kicsit megkönnyebbültem, hogy talán én maradtam az ő kedvenc embere, és nem ez a liba.

- Én is örülök a találkozásnak - válaszoltam. Ezen idő alatt Minho letette a harmadik adag bulgogit is a pultra. Miután mindketten kiegyenesedtük, Wendy is leült enni, csakúgy, mint ahogyan én is visszatértem az ohnimommal megtömni a pocakom.

- Megbeszéltük, hogy maradhatsz. Nem lenne jó neked, ha kinn kellene császkálnod egy ilyen viharban - Minho hangja hirtelen felcsengett, ami kicsit megijesztett. Én ültem középen, Minho a bal, Wendy a jobb oldalamon.

- Nagyon szépen köszönöm - a lány meghajolt ismét. Igazából azt hiszem, megkedveltem volna, ha nem ilyen körülmények között ismertem volna meg. Így még van némi bizalmatlanságom vele kapcsolatban.

- Igazán nincs mit - válaszoltam, bár kissé még én is meglepődtem a zord hangomon.

- Te hol fogsz aludni? - a lány Minho felé fordult, aki kihúzta magát.

- Taemin mellett - válaszolta. Valamiért hirtelen megakadt bennem a levegő. Nem értettem, hogy miért kezdett velem ennyire kedvesen bánni, hogyan lett ilyen bújós. Egyébként én láttam, hogy a pálcikát a gondolataival irányította. A kezeit csak dísznek tartotta ott, mert nagyon nem mozgatta a kezeit.

- Rendben - Wendy elmosolyodott.

- Egyébként te mivel foglalkozol? - érdeklődtem. A lány felemelte a fejét, aranyos, kicsi szemeivel az enyémekbe nézett.

- Színésznő vagyok. Kanadában tanultam ki a szakmát, de itthon szeretném hasznosítani. Ez minden. Már tizenéves koromban csináltam - hiába akartam nagyképűnek tartani őt, nem sikerült. Még ezt is meglehetősen visszafogottan mondta.

- Értem - biccentettem. Minho felállt mellőlem, tányérját a mosogatógépbe tette, majd öntött mindenkinek vizet.

- Köszönöm - Wendy mosolyogva elfogadta a poharát, utána nekem is nyújtott egyet.

- Köszi - akaratlanul is ellenfélnek tekintettem a lányt, ezért igyekeztem jobban mosolyogni. Hogy erre mit kaptam? Egy értelmetlen nézést, mintha Minho ebben a másodpercben könyvelt volna el hülyének.

- Nincs mit - felemelte a saját poharat is, és inni kezdett. Egy meglehetősen kínos csend telepedett közénk. Senki nem szólalt meg, csak bámultunk magunk elé. Mi ketten ettünk, az ohnim meg a háttérben tevékenykedett.

- Minho mesélte, hogy régésznek tanulsz - a lány hirtelen, öt perc múlva szólalt csak meg.

-  Igen.

- Az remek - mosolygott - mindig is érdekelt a történelem, de nem nagyon értek hozzá.

- Mondtam, hogy vállaljon szerepet valami történelmi drámában - sóhajtottam.

- Annyira nem értek hozzá. Nem vagyok nagy színész. Majd egyszer. Egyelőre megelégszem egy kicsi szereppel is. A koreai filmes karrierem nem olyan fejlett az akcentusom miatt, de majd szeretnék rajta fejleszteni - magyarázta a lány nagy lelkesen. Még mindig nem volt szimpatikus. Nem tudtam, hogy Minho hol szedte őt össze, meg azt sem, hogy mit tervezett vele.

- Hol ismertétek meg egymást? - kérdeztem hirtelen. Mindent meg akartam tudni erről a kapcsolatról. A lány elhallgatott. Kicsit olyan érzésem kezdett lenni, mintha szégyellte volna az egészet.

- Az interneten ismerkedtünk meg. Mind a ketten álnévvel voltunk fenn a társkeresőn. Nagyjából a harmadik beszélgetés után elmondtam neki, hogy ki vagyok, mire ő is bevallotta, hogy színésznő. Aztán segítettem neki beköltözni, csak nincs neki bekötve a meleg víz, úgyhogy idejön zuhanyozni. Ne haragudj, hogy nem szóltam, de unalmamban jött az ötlet.

Nagyokat pislogtam. Minho nem volt tisztában azzal, hogy miket művelt. Megjegyzem, a lány sem...

- Te egyáltalán mit kerestél társkereső oldalon? - kérdeztem, miután sikeresen magamhoz tértem.

- Mondom... unatkoztam, és izgalmasnak tűnt. Tudom, hogy nem szabad, de szerencsére pont Wendyt fogtam ki, és összebarátkoztunk - látszódott, hogy kissé bűntudata volt, amiért nem mondta el nekem, hogy miket működött.

- Azért lehetőleg ezt ne folytasd - sóhajtottam. Ebben a pillanatban minden elsötétült. Nem, nem ájultam el, csak szimplán eloltódott a fény, majd egy hatalmas, égrengető mennydörgés rázta meg az épületet.

- Áramszünet van - állapította meg Wendy meglehetősen zseniálisan. Kétségbeesetten Minhora pillantottam, aki szintén rám nézett. Ekkor jött az újabb meglepetés. Az ohnim pupillái kissé kitágultak, nagy szemei enyhén vörösesen világítottak, mint a macskák szemei alkonyatkor. Megrezzentem a látványtól. Kezdett kicsit sok lenni Minhoból a mai nap. Tárgyakat is mozgatott, hozott egy lányt is, akivel jópofiskodnom kellett és még ez is...

- Hozom az elemlámpát - jelentette ki, azzal el is tűntek a szemei. Gondolom, elfordult. Az viszont meglepett, hogy olyan sötét lett, hogy nem is láttuk egymást. Tehát minimum este tízig aludtam.

- Mennyi az idő? - kérdeztem hirtelen. Tekintetem a faliórára szegeződött, de egyértelműen nem láttam semmit, de azért a szándék megvolt, hogy megnézzem az időt.

- Negyed tizenkettő - a lány elővette a telefonját, mely szinte az egész konyhát megvilágította.

- Ilyen sokáig aludtam? - pislogtam értetlenül. Ekkorta már megint megjelent Minho, aki a zseblámpával a kezében próbálkozott beüzemelni azt, de szerintem csukott szemmel, mert nem akarta megijeszteni a lányt.

- Igen, meglehetősen sokáig aludtál. Viszont nem ártana visszafeküdnöd, mert te holnap iskolába mész - magyarázta, aztán hirtelen kivilágosodott minden. Minho felkapcsolta a zseblámpát.

- Nekünk honnan van zseblámpánk? Soha nem vettem - gyanakodva a kis szörnyemre pillantottam, aki büszkén elmosolyodott.

- Én vettem tegnap - válaszolta, szemei ismét halványan villantak, amint a fény másképp érintette az arcát. Kissé megrezzentem, Minho ugyanis nagyon ijesztő volt. Most sokkal démonibban nézett ki, mint ahogyan szokott. Amit pedig mondott, szintén meglepett.

- Azt ne mondd, hogy meg tudod mondani azt is, milyen idő lesz... - gyanakvóan méregettem őt végig. Minho egyre több képességgel bírt, ez pedig kezdett megrémiszteni.

- Nem vagyok időjós, csak sosem árt egy zseblámpa.

Ezek után csend telepedett közénk. Minho a zseblámpával játszott, árnyékokat formált a kezével és nagyon jól érezte magát. Wendy valahogy belepakolt a mosogatógépbe, de szegény nagyon szenvedett, így inkább odarohantam segíteni neki, aminek az lett a vége, hogy majdnem borultunk mind a ketten, mert valamire ráléptem, és elcsúsztam, de szerencsére a lány elkapott engem időben. Ekkor ő is borulni kezdett, hiszen lényegesen több kilót nyomtam nála. Végül aztán az egyensúlyérzéke segített ki minket.

- Jól vagytok? - Minho azonnal odafordult a zseblámpával. Mi még mind a ketten rémülten néztük egymást Wendyvel.

- Persze - fújtatott a lány - azt hittem, hogy elvágódunk mind a ketten, mert elég rossz szögből kaptam utána, és ezért esélytelen is volt, hogy visszarántsam, de valami furcsa erő segített nekem. Ez most nagyon furán hangzik... - a lány zavartan lesütötte a szemeit.

Furcsa erő? Ami megállított engem? Minho! Egyértelműen ő volt. Biztos hamar kapcsolt, és mivel a lány is zuhanni kezdett, visszalökte őt valahogy. Hihetetlen, hogy a háziállatom mikre nem volt képes... legnormálisabb esetben tudnak trükköket, de az enyém az tárgyakat mozgatott a gondolatával.

- Akkor megnyugodtam. Szerintem most az lenne a legjobb, ha lefeküdnénk aludni. Mindnyájunkra ráfér egy kis pihenés szerintem, és holnap Taemin egyetemre megy, Wendy pedig meghallgatásra. Az lenne a legjobb, ha mindenki ki tudná magát pihenni rendesen – Minho ismét átváltott anya-módba, és mindenkit ágyba terelt.

Gyorsan elköszöntem Wendytől, és bemásztam a szobámba. Nem volt kedvem átöltözni, így ugyanúgy, ruhában dőltem le. Éreztem, hogy Minho befeküdt mellém, izmos karjával, szokásához híven, átkarolta a derekam. Nem szóltam semmit, már hozzászoktam, hogy ilyeneket csinált, és igazából örültem is neki. Lehet, hogy pasi téren nagyon szerencsétlen voltam, de Minho itt volt, és igaz, hogy csak a háziállatomként szalutált, de ugyanolyan érzésem lett tőle, mintha a párom lett volna. Észre sem vettem, hogy milyen hamar elaludtam.

Másnap reggel ismét finom illatokra ébredtem. Minho már rég a konyhában tevékenykedett. Gyorsan kinyomtam az ébresztőórámat, és átöltöztem. Nem volt kedvem elpakolni magam után, ezért csak mindent lehajítottam az ágyra, felvettem az új gönceimet, utána kisiettem a konyhába. Nem értettem, hogy miért volt ilyen sok energiám, de kihasználtam az alkalmat, és mosolyogva léptem be a kis helyiségbe.

- Jó reggelt! – köszöntem.

- Szia – Minho és Wendy együtt köszöntek vissza. A lány éppen a reggeli turmixát itta, amit az ohnim nekem is lelkesen a kezembe nyomott. Bele is kortyoltam. Már hozzászoktam, hogy Minho mindig valami mesterművet alkotott. Az ebédem is sült marhahús volt cézársalátával. Ráadásul a lány is ugyanilyet kapott. A kis szörnyem megint kitett magáért, mint mindig.

- Mennyei – dicsértem őt meg, mire arcán egy büszke mosoly keletkezett.

- Tudom – biccentett. Gyorsan bepakolt a táskámba, és a lánynak is csomagolt, aki megköszönte a kedvességet. Nemsokára pedig elindultunk. Minho kiharcolta magának, hogy hadd ő vezesse a kocsimat, amit nem igazán akartam neki odaadni, de bevetette a gyönyörű szemeit, úgyhogy végül én kerültem az anyósülésre, a lány meg hátra. Így indultunk el. Egyértelműen féltem Minho vezetésétől, hiszen még sosem csinálta azelőtt, csak tegnap, amikor engem kellett szerencsétlennek hazafurikáznia. Azonban kellemesen csalódtam benne. Minho nagyon is jól vezetett, pontosan úgy, mint ahogyan azt én csinálnám. Nemsokára pedig meg is érkeztünk. Nagy meglepetésemre Juhyeon ott állt a kapunál egy nagy tálca süteménnyel, és amint meglátta a kocsit, oda is rohant hozzánk.

- Sziasztok! – köszönt, mikor a szörny lehúzta az ablakomat.

- Hát te? Még a lóbőrt kéne húznod – csipkelődtem, de a lány csak finoman meglökte a vállam.

- Mondja az, aki tegnap itt haldoklott. Hova tehetem a süteményt? – kérdezte. Minho biccentett, hogy hátra tegye.

- Wendynek ma lesz az első napja a stábbal, és kell vinni sütit. Tényleg köszi, hogy elvállaltad. Tudom, hogy kicsit későn szóltam… - szegény ohnim teljesen megrettenve magyarázkodott. Nem csodálom, Juhyeon néha nagyon ijesztő tudott lenni. A lány hátul beadta az újoncnak a sütiket, megvárta, amíg kiszállok, majd együtt integettünk a kocsinak, mely szép lassan eltűnt a látókörünkből.

- Na, halljam, Minho csajozik, miközben a te pasid? – kuncogott fel hirtelen. Egy kicsit elgondolkoztam rajta. Semmi konkrétat nem mondtak… vagy legalábbis nem emlékszem. Miért ne járhatnának? És miért zavar ez a tény engem ennyire?