2016. június 4., szombat

19. A nagy csapat







- Ki volt ez a lány? - vonta fel a szemöldökét Juhyeon, miközben finoman meglökött.
- Minho szedte össze. Wendy, vagy mi a szösz... - sóhajtottam.
- Megcsalt vele? - ez volt Juhyeon következő kérdése. Kissé megrezzentem. Én sosem tartottam úgy, hogy járok Minhoval, de azért meglepett a kérdés, és tényleg elgondolkoztam rajta.
- Nem hiszem. Szerintem csak barátok. Bemegyünk? - az iskola felé fordultam, hogy végre elinduljunk. Juhyeon némán biccentett, és elindultunk befelé. Nem igazán szóltunk egymáshoz, mert nem tudtam mit mondani neki, ő meg szerintem teljesen el volt foglalva a lánnyal.
- Sziasztok! - Jinki és Kibum mosolyogva integettek felénk. Juhyeon és én megtorpantunk abban a pillanatban, hogy megláttuk őket. A lány gyorsan rám pillantott, én meg vissza rá. Mind a ketten tudtuk azt, hogy mit kellett tennünk; futni.
Úgyhogy teljes lendülettel meg is fordultunk, hogy újult erővel száguldhassunk el innen.
- Hova mentek? - Jinki tett felénk egy lépést. Szerintem ő is tudta, hogy mi mit terveztünk, és gondolom, meg akart minket állítani, hogy nyíltan megvitathassák problémájukat, amibe amúgy nem szólhattunk bele, de akkor is jobb volt többen, mint ketten. Csodálkoztam is, hogy Sooyoung miért nem állt még ott nyál csorgatva, és hallgatta ezen mennyei eszmecserét. Már kezdtem azt hinni, hogy megbetegedett.
- Izé... Taemin elkísér... pisilni - dadogta Juhyeon az első eszébe jutó hazugságot. Mondjuk, el kellett ismernem, szépen kihúzta magunkat.
- Ja, persze... lehet, hogy Taemin lányos, de azért a női wc-be őt se engedik be. Meg tudom, hogy hazudsz, mert te vagy az egyetlen női ismerősöm, aki képes egyedül is kimenni a mosdóba.
- Jó, de akkor sem érünk rá... - próbálkoztam. Jinki csak felvonta a szemöldökét, fejét pedig oldalra biccentette. Ekkor éreztem úgy, hogy ideje indulni, ezért kezemmel finoman meglöktem Juhyeonét, és elsiettünk volna, ha nem bukkan fel Kibum is Jinki mellett.
- Ha ti hosszabb útra mennétek, vonatot, vagy buszt választanátok? - kérdezte. Felsóhajtottam. Néha nagyon retardált kérdéseken tudtak összekapni.
- Repülőt - fújtatta Juhyeon unottan. A másik kettő szája pedig már nyílt is, hogy elküldjék szegény lányt melegebb éghajlatra.
- Én autóval mennék. Esetleg kompoznék, ha olyan. De autó-párti vagyok. Van egy sajátos tempóm, akkor állok meg, amikor akarok, hallgathatok zenét. Ha pedig utas vagyok, akkor még nézelődhetek is. Minho meg minden helyet úgy ismer, mint a tenyerét. Most is egy sokkal rövidebb utat választott az iskolába jövetelhez. Na, mentünk pisilni - megragadtam Juhyeon karját, és elsiettünk, mielőtt bármelyik marha reagált volna.
- Kösz a mentést - amint eltűntünk a látókörükből, a lány elmosolyodott.
 - Igazán nincs mit - viszonoztam a gesztust. Igazság szerint kezdtem aggódni Juhyeon miatt. Újabban inkább csak csendesen meghúzta magát a társaságban, ami rá nagyon nem volt jellemző. Meg persze ő volt az egyetlen, aki semmit nem mondott még arról a tényről, hogy Minho létezik. Ja, meg Jonghyun sem, de ő biztosan nagyon örült annak, hogy nem egyedül éltem. Abban biztos voltam, hogy Juhyeon elmondja, ha baja van, így rátértem a másik fontos kérdésre:
- Amúgy... mit gondolsz Minhoról? - félve rápillantottam a lányra, aki a homlokát ráncolva nézett engem.
- Mit gondolnék? Mire gondolsz? - kérdezte értetlenül. Felsóhajtottam.
- Tudod, Jinki számára nem szimpatikus, Kibum számára igen, de lehet, hogy csak Jinki miatt. Jonghyunnal még nem beszéltem, Sooyoung meg olyan semleges vele - gyorsan végigsoroltam mindent és mindenkit. Juhyeon megállt, finoman a falnak dőlt.
- Szerintem jófej. Már az elején megmondtam, hogy Minho egy igazi nyeremény neked. Magas, sportos, nagyok a szemei, ugráltathatod, de nem papucs. Szerintem olyan pont neked való - válaszolta. Mindent értően bólintottam. Jó érzés volt, hogy Juhyeon mindenben támogatott, és nem zargatott Minho miatt Jinkivel és Sooyounggal ellentétben. Igen, még mindig tisztában voltak azzal, hogy csak nekem akartak jót, de ez nem igazán így jött le nekem egy olyan szituációban, mely során csak és kizárólag az ohnimom hátrányait veszik figyelembe. Ez pedig arra engedett következtetni, hogy csak szimplán nem kedvelték őt. Sooyoung nézetét valahol megértettem, hiszen ő mindent tudott róla, de Jinki nem. Viszont ő is felismerte, hogy Minho nem volt egy átlagos ember, és nem igazán hasonlított arra, mint amilyennek beállította magát. Juhyeon viszont látta, hogy ki volt Minho. Látta azt, amit én láttam benne. Ez pedig meggyőzött afelől, hogy az ohnim egyáltalán nem volt olyan gonosz, mint amilyennek hitték őt.
- Tudod, ez megnyugtat. Kicsit féltem, hogy mindenki negatív véleményen lesz Minhoról - mondtam megkönnyebbülten.
- Ugyan! Csak fura, hogy van egy pasid. Ez minden - a lány kuncogva megvonta a vállát, mire én is elmosolyodtam. Juhyeon is olyan kedvesen és elbűvölően nevetett, mint Minho. Talán az emlékeimből ezt kiszedte, és megformálta magát a tökéletes pasivá.
- Igazából sosem mondtuk, hogy járunk. Ezt ti kombináltátok - javítottam őt ki, de Juhyeon csak legyintett.
- Csak nem mered magadnak bevallani, de biztosan nagyon szereted. Már a puszta nézésetekkel egy olyan levegőt teremtetek a halandók közé, hogy az vibrál. Lehet, hogy hivatalosan nem jártok, de egy szerelmes kapcsolat nem csak a csókokról és a dugásról szól, esetleg arról, hogy kézen fogva sétálgattok. Egy jó kapcsolatban elég az is, ha otthon kettesben vagytok. Ha felgyorsul a szívverésed, mikor hozzád ér, ha vibrál köztetek a levegő, és ha te magad is tudod, hogy Minho nem olyan, mint a többi ember. Hanem több. - Juhyeon elrugaszkodott a faltól, majd elindult a többiek felé. Némán követtem őt, és hallgattam az áradozásait - Jut eszembe, arról a lányról mit tudsz? Tudod, aki a kocsiban volt.
- Nem sokat, Minho is csak tegnap mutatta be nekem. Wendy a neve, akcentussal beszél, kicsit visszahúzódó, de nagyon aranyos. Ha minden igaz, színésznő, és meg kell hagyni, jók a reflexei. Nagyjából ennyi.
- Hetero? - kérdezte a lány, mire kitört belőlem a röhögés. Juhyeon szegényem egy elég elvont világban élt.
- Cica, nem lehet minden lány leszbikus - mondtam nevetve, mire Juhyeon szintén elmosolyodott.
- Jó, de Minho barátja, tehát csak és kizárólag az a minimum, hogy ne legyen homofób - Juhyeon igyekezett nekem kimagyarázni magát. Tudtam, hogy ő volt Korea leszbikusa, és meglehetősen sok lányt ismert, de sosem sikerült senkivel egy tartós, boldog kapcsolatot összehozni. Elsősorban mindenki azt kritizálta, hogy régésznek tanult. Az emberek számára ez egy rosszul fizető, unalmas munkának tűnt. Ráadásul Juhyeonnak mi voltunk a legjobb barátai. Volt olyan, hogy összefutottunk az egyik volt osztálytársával az utcán, és olyankor automatikusan belekarolt valamelyikünkbe, általában belém, és úgy haladtunk tovább. Valamiért senkivel nem közölte, hogy a lányokat szerette, csak szimplán visszahúzódó volt, és bizalmatlan. Nekünk sem igazán akart megnyílni, csak akkor merte megmondani, hogy mi történt, amikor megtudta, hogy Jonghyun és Kibum egy párt alkottak. Onnantól kezdve sokkal barátságosabb volt velünk, ez pedig jót tett a kapcsolatunknak.
- Sziasztok! - Sooyoung már ott állt a többiek mellett, és izgatottan hallgatta a felettébb értelmes eszmecserét arról, hogy Japánt tengeralattjáróval, vagy repülővel hatásosabb-e megtámadni.
- Szia! - elmosolyodtam, és már oda is rohantam megölelni őt. Magam mellett hallottam Juhyeon halk köszönését is, majd a másik oldalra állt.
Ekkor leesett a tantusz, és megtudtam, hogy hol volt a kiskutya elásva. Juhyeon féltékeny volt Sooyoungra, hiszen a lány nagyjából mindennek örült, és ezzel Juhyeon biztosan azt vette le, hogy le akarjuk cserélni, hiszen az olykor-olykor nem teljesen nőies viselkedése számunkra unalmas lehet. Legalábbis én ezt tartottam logikusnak, így bevontam Juhyeont is a Sooyounggal folytatott beszélgetésembe, s bár kissé passzívan, de csatlakozott.
- Hogy jutottak el idáig? - kérdeztem. A lány csak megvonta a vállát.
- Csak nemrég érkeztem - válaszolta.
- Mondom, hogy ez így nem jó. Japán egy tengeri flotta. Ha megtámadod hajóval, akkor ugyanott vagy, mintha meg sem támadtad volna - érvelt Kibum felettébb hangosan, ezzel szinte elhallgattatva az egész környéket.
- Az lehet, te agyas, de a repülőgépet meg jobban észreveszik. Ez nem X-men-es lopakodó, hogy soha senki nem veszi észre - morogta Jinki.
- Az lehet, de ha jók ezek a repülők, akkor simán elrepülnek, mire jön az ellenség.
- Repülni viszont nem tudsz. Úszni azonban igen - a vita, mint mindig, most sem állt le abban a pillanatban, hogy elkezdték a bugyuta érveléseket. Kibum ugyanis nem bírta szó nélkül hagyni ezt a nagyon is érdekes megállapítást.
- Ha viszont a tengeralattjáród süllyed, akkor ahol menekülnél, nagy sugárban jön be a víz. tehát onnan sem tudsz kijönni, mert visszalök. Tudod, fizika – magyarázta nagy lelkesen. Ekkor azonban ismételten elérkezettnek láttam az időt a távozásra. Csendben elköszöntem a többiektől, majd rohantam is órára. Nem telt bele sok idő, és el is kezdődött. Most azonban meglepően jól tudtam figyelni. Minho miatt nem aggódtam, hiszen tudtam, hogy vigyáz erre a lányra, és fordítva. A melltartó-ügy megoldódott, és mindenki békében megnyugodott. Az órák ismét izgalmasak voltak, és bár nem mindig értettem egy-két összefüggést, megfogadtam, hogy majd Jinkitől vagy Juhyeontól elkérem a füzetem. Azzal tisztában voltam, hogy a lánnyal sokkal többet kell foglalkoznom, de közben nem hanyagolhatom el Sooyoungot sem, aki legféltettebb titkom őrzi, ráadásul fennáll az eshetősége annak is, hogy egyszer le fogok bukni, akkor pedig nagyon nagy balhé lesz abból, hogy Sooyoung volt az egyetlen, akit beavattam ebbe az egészbe. A barátaim pedig túl fontosak voltak nekem ahhoz, hogy elveszítsem őket Minho miatt, így csak a vak reményben bíztam, hogy ő majd sikeresen folytatja a félrebeszélést, és senki nem fog gyanút.
Nagyjából így telt el a napom.
Szünetekben nem igazán találkoztam a csapattársakkal, csak egyszer láttam Jinkit, akivel kicsit leálltam beszélgetni. Érdeklődött a hogylétemről, és megjegyezte, hogy bár nem szereti a „pasimat”, szívesen látja a kávéházban velünk, ha van kedve csatlakozni. Bár Minho nem volt a pasim, azért jól esett, hogy Jinki megpróbált kedves lenni a szörnyemmel.
Biztos voltam abban, hogy Jinki sem akart engem magára haragítani, de azért megpróbált figyelmeztetni a veszélyre. Ami meglehetősen felesleges volt, hiszen mindent tudtam az ohnimról.
Ezek után már nem igazán találkoztam senkivel, úgyhogy iskola után gyalog elballagtam a kávéházba. Nem is voltam itt annyira régen, mégis mindig ezt vágták a fejemhez. Ettől függetlenül azért jól esett az asztalnál látni a már ott ülő Jonghyunt, Kibumot, Jinkit és Juhyeont, akik nagy boldogságban beszélgettek. Az én régi, eredeti csapatom ott ült az asztalomnál.
- Sziasztok - lehuppantam melléjük az egyik üres székre, így Jonghyun mellé kerültem.
- Szia - köszönt ő is, valamint Juhyeon intett még, de sajnálatos módon a másik kettő túlságosan is elfoglaltnak tűnt.
- Ne forgasd ki a szavaimat! Csak azt mondtam, hogy lehetne kevesebb rovar is. Most komolyan, a darazsaknak például mi hasznuk van? - hacacárézott Kibum, Jinki pedig megpróbált érvelni, de már ekkor láttam, hogy a fiú nem nagyon tudta tovább folytatni ezt a vitát. Sooyoung azonban nem volt itt, és ez kicsit zavart. Reméltem, hogy csak valami közbejött neki, és nem tudott ránk időt szakítani, de igazából nem mertem megkérdezni, nehogy Juhyeon ezt személyes támadásnak vegye. Így inkább csak csendben ültem, és igyekeztem arra figyelni, hogy Jonghyun mennyire szereti a gyerekeket, és milyen aranyosak voltak vele a próbanapján. Én, aki rosszul volt egy kiskölyöktől, sosem értettem, hogy valaki hogyan foglalkozhat ilyennel. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy mit szerethetett ebben Jonghyun. Sok visítozós, hisztis, ingyenélő büdi törp, akikkel semmiről nem tudsz beszélgetni. Egy ilyenből egy is elég. Erre meg valaki arra teszi fel az életét, hogy sok ilyenre vigyázzon minden áldott nap. Nem is beszélve arról, hogy ezért milliókat kellene fizetni. Mások kölykére vigyázni, etetni, elviselni a gusztustalanságait.. akkor se csinálnám, ha ezen múlna az életem...
- Sziasztok! - nemsokára felbukkant Sooyoung is, ráadásul hozott magával egy kedves kis vendéget.
- Szia...sztok - köszönt Juhyeon és Jonghyun, míg a vitatkozó páros csak intett egyet, ami inkább legyintés volt. Kíváncsian néztem hátra, hogy vajon kit hozott magával ez a szerencsecsomag, és igazából nem tudom, hogy meglepődtem-e, vagy sem, ugyanis Seulgi állt mellette. Igen, az a bizonyos Kang Seulgi, akitől félt a kis háziállatom. Szerencsére ő mondjuk nem volt itt, de azért a lány jelenléte egy kicsit engem is megijesztett, főleg, hogy kapcsolatban álltam Minhoval.
- Ő itt Dr. Kang Seulgi - Sooyoung bemutatta az ohnim-kutatót, majd leültek mellém. Abban a pillanatban megéreztem magamon két ember nézését is. Az egyik a kutató volt. Miközben Zöldike róla áradozott, ő végig engem figyelt a szeme sarkából, hogy mikor tűnik fel az ohnim. Simán kinéztem volna ebből a csajból, hogy mindent elmond a többieknek, akik végül elfogják a szörnyemet, és megkínozzák. Tudtam, hogy ezt nem engedhettem meg neki, így automatikusan ugróhelyzetbe készültem, hogy leterítsem őt, ha olyan a helyzet.
A másik pedig Juhyeon volt. Az ő pillantását nem is értettem teljesen. Szerintem kicsit csalódott volt, és szomorú, mintha teljesen egyedül maradt volna, holott nagyon is itt voltunk neki. Láttam rajta az elveszettségét, ez pedig engem jobban zavart, mint hittem volna, hiszen ez a lány az egyik legjobb barátom volt.
- És amúgy mivel foglalkozol, Seulgi? - érdeklődött Jonghyun. Jaj, ne! Egyből riadtan pillantottam a lányokra, hátha mondanak valami olyat, ami miatt bajba sodorhatják az életem, de nem egészen azt válaszolták, amire számítottam.
- Őslény-kutató vagyok - mondta Seulgi, miközben felpillantott az étlap mögül. Mindenki nagyokat pislogva meredt rá, még én is, hiszen ő csak és kizárólag az ohnimokkal foglalkozott, semmi mással.
- Tehát dinoszauruszok? - vonta fel a szemöldökét Jonghyun. A lány azonban csak megrázta a fejét. Szerintem ennyi régész mellett nem hazudhatta azt, hogy velük foglalkozik, mert Jinki, aki különösen nagy Jura-kori fan, nem tudta volna abbahagyni Seulgi faggatását mindenféle lelettel kapcsolatban. Ekkor azonban megérkezett a pincér felvenni a rendeléseket. Tulajdonképpen mindenki kávét és teát kért. Juhyeon még bevállalt egy áfonyás sajttortát, Jonghyun egy triplacsokis szeletet, én megkockáztattam egy adagnyi profiterolt, aminek egyébként nagy rajongója voltam, Seulgi egy szimpla csokitorát kért, Sooyoung pedig marcipánosat. Kibum és Jinki inkább csak elvitatkoztak magukban, miközben kirendeltették az italaikat.
- Ezek min veszekednek? - Seulgi ahelyett, hogy válaszolt volna, a két kötözködő felé fordult, akik éppen azt tárgyalták, hogy az epres tejcsoki finomabb-e, vagy a málnás étcsoki.
- Ki tudja... - sóhajtotta Juhyeon - mindig veszekednek valamin. Csak hagyd figyelmen kívül őket. Szóval, mi is pontosan a te tered?
- Mágikus lényekkel foglalkozom. Mindegyiknek keresem az eredetét, a múltját, hátha találok összefüggéseket.
- És? Találsz? - kérdezte Jonghyun. Teljesen beszippantotta őt az, amit Seulgi mondott.
- Néha. Például a vérfarkasok, a vámpírok és a minotaurusz valódiak, de ugyanaz a faj - a lány kissé belelkesült, hogy valaki érdeklődött a munkásságáról, így igyekezett kihasználni azt, hogy velünk lehetett.
- Kizárt - rázta meg a fejét Jonghyun. Eközben kihozták a rendeléseket is, így nekilátott a süteménye elfogyasztásához.
- Pedig de. A minotaurusz nem volt bika, hanem macskaszerzet, a vérfarkasok is azok, sőt, a boszorkányok is ehhez a fajhoz tartoznak. Csak szimplán mindegyiknek más a támadása, minden áldozatát másképp eszik meg. Tehát a régi, eltitkolt forrásokból kiderül, hogy ez a négy faj egy és ugyanaz - éreztem rajta, hogy nem akarta kimondani az ohnim szót, amiért tulajdonképpen hálás voltam neki. Seulgi nekem szerintem nem akart ártani, csak az ohnimomnak. Tehát igyekezett nem elszólni magát, hogy Minho az a bizonyos lény.
- De ugye tudod, hogy misztikus lények nem léteznek? - vonta fel a szemöldökét Juhyeon hitetlenkedve. Ekkor azonban megérkezett a misztikus lény is Choi Minho formájában, valamint jött mellette Wendy. Nagyon szuperül összehoztuk a csapatot, egyedül Yeri hiányzott az asztaltól.
- Sziasztok! Ő Wendy. Színésznő, Kanadából - intett Minho, majd lehuppantak mind a ketten a másik oldalamra. Éreztem a vibráló levegőt a szörny és a kutató között, ami csak azért rossz, mert én voltam az ütközőállamuk. Ennek ellenére nagyon szépen feloldódott a társaság. Minho és Jonghyun könnyedén megtalálták a közös hangot, csakúgy, mint Juhyeon és Wendy. Kibum folytatta a vitáját Jinkivel, mellettem pedig Sooyoung beszélgetett Seulgivel. Ekkor tűnt csak fel, hogy olyan egyedül maradtam, mint a kisujjam. A lányok csajoztak, Jinkibum elvolt, Jonghyun meg a háziállatommal foglalkozott, aki ennek következtében tojt a fejemre. És mivel pont páratlanul voltunk, nekem nem jutott senki. Ezért csak némán ettem a süteményemet, telefonoztam, és meglehetősen könnyedén feltaláltam magam, de azért a környező asztaloknál ülők nagyon figyeltek engem. Megesik az ilyen, ezért csak elfordítottam a fejem, és igyekeztem nem rájuk figyelni. Jó, azért kicsit rosszul esett, hogy ennyire kizártak a beszélgetésből, de azért örültem annak, hogy mindenki jól érezte magát. Még Minho is rendelt magának egy forrócsokit, holott soha nem eszik olyat, mint én. Tehát ezt sikernek könyveltem el. Igaz, nekem kellett kifizetni, de inkább egy ilyen, mint egy hamis jogosítvány. Mert szerintem el fog jönni annak az ideje, hogy azzal fog nyúzni.
Persze, egy olyan jó fél óra után mindannyiunk kedvenc ősi szörnye megunta a táplálékaival való társalgást, majd arra hivatkozva, hogy nekem tanulnom kell, elhagytuk az épületet.
- Bocsi, hogy úgy elhanyagoltalak, de Jonghyun elég érdekes dolgokról tud beszélni, és ha veled kommunikálok, akkor vagy Seulginek ugrok, vagy Juhyeonnak. Jonghyun mellett vissza tudtam magam fogni, hiszen nem voltál a látókörömben - magyarázkodott, miközben behuppant az anyósülésre. Csak megvontam a vállam, és elindultam hazafelé. Nem haragudtam rá, de azért rosszul esett, hogy ennyire elhanyagolt.

2 megjegyzés:

  1. Ennyi... ez a rész ütött mindent... szarrá röhögtem magam, mior a csaj benyögte hogy repülőt... istenem ez fájt. Meg a tengeralattjáró/repülő is nagyon ott volt. Hát már fáj a hasam a röhögéstől. A vége azért szomi volt, hogy nem foglalkoztak Taeminyonnal, de részben megértem Minho álláspontját is. Imádtam nagyon, de komolyan :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, nagyon örülök, hogy tetszett ^^
      Igazából igyekszem életszerű dolgokkal reagálni egy-egy beszólással, és nem egyszer történt meg velem ehhez hasonló kérdés (bár én mindig kocsit mondok :) )
      Köszönöm a komit ^^

      Törlés