20. Újabb szuperképesség

A legutóbbi részletes beszámoló óta egészen pontosan egy hét telt el, de egyszerűen annyira nem történt semmi, hogy nem akartam untatni vele senkit, legfőképpen magamat nem. Egyszerűen a mindennapos program volt egész végig. Iskola, onnan kávéház, onnan haza. Újabban Seulgi is csatlakozgatott hozzánk, aminek következtében Minho is mindig ott lábatlankodott, hogy "megvédjen a kutatótól". Megjegyzem, én nem voltam veszélyben, de ettől függetlenül nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy velem lehessen. Igazából nekem volt egy olyan sejtésem, hogy nem igazán akarta, hogy Seulgi megtérítsen abban a nézetemben, miszerint Minho jó. Biztos voltam abban, hogy ez soha nem is fog bekövetkezni, hiszen az ohnimnál eddig nem találtam jobb társat, és lehet, hogy úgy formálódott, ahogy azt elképzeltem, de azért meglepően jó egyénisége lett. Hát, igen, szuper voltam, ehhez semmi kétség nem fért. Egyébként Wendy is állandó része lett a csapatnak, nagyon nyitott volt mindenkivel, és Sooyounggal ellentétben ő két nap után megunta Jinki és Kibum folytonos vitáját, csakúgy, mint Seulgi, így mind a ketten csak a fejüket fogták, mikor elkezdődött a szócsata. Minho meg természetesen nem bírta ki, hogy ne szóljon ebbe bele, így becsatlakozott harmadik tagnak. Nos, Kibum se és Jinki se díjazta ezt annyira, de vicces volt hallgatni, hogy az ohnim állandóan megmondta a frankót, és mind a kettőt bekussoltatta fél perc alatt. Azokat a hálás szemeket sosem fogom elfelejteni. Mindenki úgy nézte a szörnyemet, mint egy tökéletességet. Az is volt. Az én tökéletességem. Egyre jobban szerettem vele lakni. Mindig kisegített, etetett és a barátaimmal is nagyon rendesen viselkedett, egyszer sem akarta őket megenni, bár tény, hogy egyszer el kellett vinnem ebédelni. A legutóbbi áldozata egy japán cserediák volt, akit tíz perc alatt falt fel. Én komolyan mondom, hogy ennyi idő alatt semmit nem tudnék megenni, erre az ősi szörnyem végez egy teljes emberrel. Csak nem pillantok oda, és már az embernek nem volt meg a fél karja. Nem tudtam, hogy hogyan csinálta, de azért igyekeztem nem odanézni. Már egyszer láttam, hogyan működött az ilyen, többször nem akartam. Ezt leszámítva normálisan éltünk, boldogan, békében. Juhyeon olykor-olykor átjött, és hozott nekünk sütit, amiből Minho is mindig vett, és megdicsérte a haveromat, majd mikor a lány elment, a drága kicsi szörny azonnal rohant a csaphoz megmosni a száját, mert túl műnek tartotta az édesség ízét. Egyetlen egyszer ette meg rendesen, amikor Juhyeon házi cseresznyét tett bele. Azt az ohnimom is nagy nehezen elfogadta. Ezen kívül maximum teát ivott, mikor a kávéházban voltunk, de csak zöldet, vagy feketét. Komolyan, ilyen válogatós ősi szörnyet még nem hordott a hátán a világ. Még a vizet is fintorogva itta, és néha már ott tartottam, hogy belenyomom a képét egy tányér levesbe, és megfojtom a finnyás majmot. Akarom mondani, macskát. Még akkor is, ha nagyon kedveltem. Egy szó, mint száz, abszolút semmi nem történt. Mindenki teljesen átlagos, és unalmas életet élt, mindenféle akciót nélkülözve. Leszámítva, hogy nekem egy ősi szörnyem volt, aki semmi extrémet nem csinált, de akkor is ősi szörnyként funkcionált.

Tehát, ezt figyelembe nem tekintve normális életet éltem.

Aztán egyik napon nagyon érdekes beszélgetésben volt részem. A reggelem teljesen normálisnak indult, Minho megitatott velem egy spenótos-almás löttyöt, csomagolt nekem egy tonhalas szendvicset friss Jeju-szigeteki vízzel, majd nyugodt szívvel elengedett egy tál mangóval a kezemben. Tényleg nagyon tudtam néha szeretni őt, bár el kellett ismernem, hogy a tonhalas szendvicsei mennyeiek voltak. Egyszerűen minden egyes apró falat olyan volt, mintha egy mennyei, ötcsillagos szállodában lennék, s ott adták volna a világ legjobb szakácsának tonhalas szendvicsét megkóstolni. Ha nem jobb. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tehetett bele, de minden falat elvarázsolt.

- Szia! - Sooyoung egy széles mosollyal az arcán velem szembe került, és integetett nekem. Nagyjából fel sem ocsúdtam, csak tartottam a rendes kis tempómat, így majdnem nekisétáltam a lánynak. Szerencsére azonban időben kapcsoltam, ennek köszönhetően pedig nem mentem neki teljesen. Jó, kicsit sem.

- Szia! - elmosolyodtam. Sooyoung mellém araszolt, úgy haladtunk tovább a parkban.

- Hát, te? - érdeklődtem. Igazából már tudtam, hogy mi járatban volt errefelé. Újabban mindig tett egy kis kitérőt, mert kedvet kapott a sétafikáláshoz. Ettől függetlenül nem szoktunk találkozni, hiszen Sooyoung mindig sokkal később tekergett errefelé, mint jómagam, de most kivételesen ő is hamar érkezett. Tudtam, hogy nem én késtem, tekintve, hogy Minho mindig időben elindított, nehogy akár csak véletlenül is, de késve érkezzem meg az iskolába. Nem, mintha ez sokat számítana.

- Kocsival jöttem idáig - válaszolta tömören, de csak a homlokomat ráncoltam. Tudtommal Sooyoung nem rendelkezett autóval, mivel nem voltak túl gazdagok.

- Neked van kocsid? - fordítottam felé a fejem, de csak a fejét rázta. Na, tudtam én, hogy nincs!

- Seulgi nálunk aludt, és reggel, mikor visszament, eldobott a kocsijával - adott választ, de ettől még jobban meghőköltem. Egy az, hogy Minho belém beszélte az egész Seulgi-problémáját, a másik meg az, hogy el sem tudtam képzelni, milyen kocsija lehetett a lánynak.

- Van autója? - kérdeztem. Sooyoung bólintott.

- Képzelj el egy olyan autót, amely nagyjából második kiadásos Daewoo. Egész végig azon aggódtam, hogy mikor robbanunk le - kuncogott, mire ismét elmosolyodtam.

- Nagyon igénytelen ez a lány, de tényleg - sóhajtottam fel egy rövid idő után, majd lekanyarodtunk az iskolához.

- Az - biccentett mosolyogva Sooyoung, ezzel le is zártuk ezt a témát. Már majdnem úgy volt, hogy semmiről nem fogunk beszélni, amikor Sooyoung ismét megszólalt váratlanul.

- Készen állsz a pénteki ZH-ra? - kérdezte tőlem. Kihagyott a szívem. Mi a fenéről beszélt ez?! Én? ZH?

- Milyen ZH? - kérdeztem vissza döbbenten. Oké, lehet, hogy figyelnem kellene órán...

- Nem tudom, Jinki mondta, hogy írtok - vonta meg a vállát. Egy pillanatra lenyugodtam, de szívem szerint megcsapkodtam volna a lányt, hogy ilyennek ijesztgetett.

- Jinki és én nem egy osztályba járunk - sóhajtottam, miközben kinyitottam az ajtót a lánynak, aki boldogan robogott be előttem.

- Na, ne mondd - forgatta a szemeit, mikor beértünk mind a ketten. Irányunk egyből Kibum és Juhyeon jelenlegi terme felé tartott. A hivatalos találkozóhelyünk még mindig ott volt, hiába kezdtek el veszekedni már a bejáratnál ezek ketten.

- Akkor miért írnék én?

- Nem tudom. Annyit mondott, hogy mentek valami kirándulásra, ezért ti most pénteken megírjátok. Azt hittem, rád is vonatkozik - vonta meg a vállát, ám ekkor leesett a tantusz, és szívem szerint ordítva kiszaladtam volna a világból. Semmi jegyzetem nem volt, péntekig meg kettő napom maradt.

- Jinki! - úgy rohantam be a terembe, mint egy tornádó. Jinki Kibum asztalán ült, és vitatkoztak, Juhyeon meg közben valami magazint olvasgatott. Természetesen csak a lány pillantott fel, a fiúk nagyon jól elvitatkoztak a szokásukhoz híven.

- Hát ti? Már együtt is jártok be? - vonta fel a szemöldökét. Oké, lehet, hogy féltékeny volt...

- Nem, csak most találkoztunk - vonta meg a vállát Sooyoung. Az idősebbik csak némán bólintott. Mondhatni, hogy érezni lehetett a belőle áramló féltékenység negatív hullámait.

- Te tudsz valamit az előre hozott zárthelyinkről? Egyáltalán csinálhatnak ilyet? - fordultam felé, mivel Jinki hasznavehetetlen volt ebben az állapotban.

- Megkérdezték, hogy nem probléma-e. Mondd, te hol a fenében voltál akkor? - válaszolt nekem a homlokát ráncolva.

- Na, ezt nem tudom, de igazából kicsit zavar, hogy semmit nem tudok erről az egészről.

- Jó, akkor röviden annyi, amennyit már tudsz, pénteken nyolcra legyél a kijelölt teremben. Ennyit tudok neked segíteni - Juhyeon gyorsan elpakolta a magazinját, és igyekezett kikerülni néhány támadást, Kibum ugyanis már össze-vissza hadovált.

- Mi a vita tárgya? - fordult oda Sooyoung, bár arra már számíthatott, hogy a fiúknak eszük ágában nem lesz válaszolni.

- Opel kontra Mercedes. - sóhajtotta Juhyeon lemondóan - Mondjuk, ez legalább egy olyan téma, amelyen minden pasi szokott vitatkozni.

- Én például nem. Nem izgat a kocsi, legfeljebb a színe - ráztam a fejem védekezésképp. Juhyeon felnevetett, majd mi is hosszas beszélgetésbe kezdtünk az autókról, ami csak azért volt vicces, mert mind a ketten sötétek voltunk a márkákhoz, és csak olyanokat ismertünk, amiket minden modern világban felnőtt átlagos ember. Az előadás elkezdése előtt pedig elbúcsúztunk egymástól, és rohantam is órára. Pontosabban csak rohantam volna, ugyanis valami váratlan dolog történt.

- Honda Civic - egy mély, túlzottan is ismerős hang megrázta a gondolataimat, mintha egy bizonyos valaki éppen velem szemben állt volna, miközben hozzám beszél. Azonban ez a bizonyos valaki túlságosan is ismerős volt nekem.

- Minho? - körbefordultam, de sehol nem láttam az ohnimot, mintha a föld nyelte volna el.

- Meglepetés! - kacagott, de hiába kerestem, sehol nem volt. Oké, kezdtem megőrülni, hiszen már mindenhol az ohnim hangját kezdtem hallani.

- Jó, azt hiszem, kezdek beteg lenni - sóhajtottam, de hamarosan ismét kaptam egy választ.

- Nem, csak szimplán képes vagyok kommunikálni veled így is. Nyugi, semmi bajod, teljesen természetes, hogy így reagálsz. Igazából elérte a testünk azt a szintet a medál segítségével, hogy szinte egyek vagyunk, így, ha hangosan beszélsz, és viszonylag közel vagyunk egymáshoz, akkor hallom azt, amit mondasz, és fordítva. Ja, meg ne ijedj meg, de irányítani is tudlak, tehát például most elindulsz a termetek felé, mielőtt bemész, a szokásos kettő helyett hármat kopogsz, benyitsz, meghajolsz, bocsánatot kérsz, majd beszólsz Luhannak, leülsz a helyedre, és azt a tollat veszed ki, amelyikre gondolok. Na, próbáljuk ki! - azzal Minho eltűnt a gondolataimból. Még fel sem ocsúdtam rendesen, mikor megláttam az előadónkat belépni a terembe. Azon nyomban rohanni kezdtem. Gyorsan kopogtam kettőt, de a nagy lendület miatt valahogy három lett belőle, ezek után benyitottam. Abban a momentumban, hogy a tanár rám nézett, meghajoltam.

- Ne haragudjon a késésem miatt.

A férfi csak sóhajtott, majd intett, hogy üljek a helyemre. Mindenki némán bambult engem, egyedül Luhan röhögött rajtam, és azon, hogy elkéstem.

- Úgy röhögsz, mint egy retardált, aki lenyelt egy tollkupakot, és beszélni próbál, de csak néha jön ki valami elnyeszlett hang a torkán - nem tudtam, miért, de késztetést éreztem arra, hogy beszóljak neki egy cifrát. Nos, ez sikerült, de hatásos volt. Azzal megindultam a helyem felé. Amint leültem, elővettem a tolltartómat, és benyúltam egyért, de ekkor megint megszólalt egy hang a fejemben, amitől megrezzentem. Ez nagyon új volt még nekem.

- Na? Igazam volt? - kèrdezte az ohnim kacagva. Felsóhajtottam.

- Minho, órán vagyok - suttogtam.

- Tudom, nem is hallak rendesen. A piros színű tollad vetted elő.

Azonnal a kezemre pillantottam, amely még a tolltartóban pihent. Mi a fene...?

Na, jó. Ez kezdett kicsit sok lenni, főleg, hogy határozottan emlékeztem; egy kék tollhoz nyúltam hozzá. Nem mondtam semmit, csak gyorsan kicseréltem egy rendes íróeszközre ezt, és jegyzetelni kezdtem. Igazából nagyon megijesztett Minho legújabb képessége, hiszen ez mindent felülmúlt. Ha képes engem irányítani, akkor az annyit tesz ki, hogy Seulginek és Sooyoungnak igaza volt, és Minho nem csak erősödik, de egyre veszélyesebb is. Eddig tudtam őt irányítani, tehát vigyáztam a világra, mostanra azonban már előre láttam, hogy Minho fog nekem utasításokat adni, amiket én kénytelen leszek megcsinálni, így lefoglal engem.

Be kell vallanom, hogy kezdtem félni. Minho túl erős lett, és túlságosan is jól tervezték meg őt. Egyszerűen nem csináltak neki gyenge pontot, ami azért nem kicsit nehezítette meg a dolgom. Tudtam, hogy beszélnem kell a kutatóval, hiszen ő már kikutatta, hogy hogyan működik az ősi szörnyem, és talán tudott valami technikát Minho ellen, leszámítva, hogy megöljük, kiiktatjuk és egyéb szinonimák...

- Sooyoung! - úgy robbantam ki a teremből, mint egy tornádó, és menten elkaptam a közelemben levő lányt. Két kezemet a felkarjára tettem, egy pillanatra szerintem azt hitte, hogy meg akartam verni, ugyanis felettébb ijedten állt meg.

- Jézusom, történt valami? - kérdezte. Hangja remegett, de igyekezett kicsit higgadtabbnak tűnni.

- Igen. Olvasd el! - egyből a kezébe nyomtam az órai munkámat. A jegyzet mellé befirkantottam azt is, hogy mi történt. Ha Minho hallja azt, amit mondok, meg tud akadályozni abban, amit Sooyoungnak akarok elárulni. A gondolataimban azonban még nem tud olvasni, így ki kellett használnom ezt az istenadta lehetőséget.

- Mi a csoda...? - a lány zavartan felpillantott.

- Igen, tudom. Most is hall szerintem - sóhajtottam lemondóan. Kezdett ez a helyzet egyre ijesztőbb lenni.

- Szólni kellene Seulginek. Valamit biztosan tud segíteni.

- Nagyon remélem. Igazából én is erre gondoltam, de azért féltem Minhot - gondoltam, figyelmeztetem a lányt, hogy nem voltam, vagyok és leszek hajlandó megölni a szörnyemet, bár szerintem az évek során ezzel tisztában lett.

- Tudom. Majd együtt kitalálunk valamit - mosolygott a lány, ám ebben a pillanatban valaki megszakította a beszélgetésünket. Wendy.

- Sziasztok! - mosolyogva integetett nekünk, majd szinte mellénk pattant. Egy nagyon aranyos kis ruhát vett fel, meglehetősen csinosnak is tartottam, bár arca túlságosan is piros volt. Mintha most futott volna egy kilométert. Vagy inkább ötöt.

- Szia - Sooyoung és én már egyszerre köszöntünk. Valamiért nagyon egymásra tudott hangolódni a lelkünk.

- Nagyon piros az arcod - szólt aggódva a lány.

- Tudom, karate-órán voltam - biccentett. Sooyoung meglepően mosolyogva fogadta a lányt, és a hírt is. Engem kicsit mind a kettő meglepett. Elsősorban az, hogy mit keresett itt a lány.

- Hogyhogy itt? - kérdeztem váratlanul. Nem tudom, hogy bunkónak tűntem-e, de azért kicsit foglalkoztatott, hogy mégis minek jött ide, mikor nem sok köze volt a régészkedéshez.

- Ja, igen, ti már addigra leléptetek. Csak ellátogattam ide, elsősorban Juhyeon miatt, de veletek is szívesen lófrálok - egy kedves mosolyt küldött felénk. Be kellett vallanom, még mindig nem teljesen esett le a tantusz, hogy minek jött a barátomhoz, amikor az én Minhom kellett neki...

- Ezt most nem értem... - dadogtam zavartan, mire Sooyoung kuncogni kezdett.

- Jaj, te butus! Tetszik neki Juhyeon! - mondta. Hitetlenkedve bámultam a lányra, majd a másikra is, aki szégyenlősen elpillantott, ám szája szélén egy piciny mosoly jelent meg.

- Tudom, magasra tettem a lécet, mert koreai barátnőt szerettem volna. Az ember azt hinné, hogy ez esélytelen, de akkor találkoztam a pasiddal, aki Juhyeonnak keresett csajt, és beszélgetni kezdtünk. Eleve ki akartam költözni Koreába, de az volt a meggyőző ok, hogy találkozhattam Juhyeonnal. Meg Minhoval - Wendy a végére sokkal magabiztosabban beszélt a kezdeti dadogásához mérten. Én meg csak pislogtam, mint hal az erdőben, hiszen Minho nem csupán jót tett egy emberért, de nagyon ügyesen mozgatta a szálakat, így ez a külföldi lány a legnagyobb álmát válthatta valóra.

- Nézzétek! Itt vannak a lányok! - Jinki, Juhyeon és Kibum mind a hárman felbukkantak, és hamarosan mellénk is telepedtek. Már elengedtem magam mellett azt, hogy mindig lelányozott, egyszerűen igyekeztem nem rájuk koncentrálni.

- És itt van Miss Kanada is - vigyorgott Kibum. Megállt az eszem, hogy mindenki ennyire megkedvelte Wendyt...

- Miss Korea, mit szól Miss Kanada mostani szereléséhez? Ezzel tuti befutó lehet a fiúknál - Kibum -miközben úgy csinált, mintha egy mikrofont tartana a kezében- odafordult Juhyeonhoz.

- Szóhoz sem jutok. - Juhyeon tettetni kezdte az idegesítő HP-szindrómás lányokat. Idegesen legyezgette magát, és közben még a levegőt is kapkodta. Mondanom sem kell, mindenki jót nevetett rajta - Ha... nem én vagyok a legszebb lány a világon, akkor... nem is kell élnem!

Itt már szinte sírtunk a röhögéstől.

- Nyugi, nekünk mindig te leszel a legszebb lány - simogattam meg a vállát bíztatásképp, erre a fiúktól azonnal megkaptam a magamét.

- Fúj, egy heteró pár!

- Gusztustalanok vagytok! - nyivákolt Jinki is. Hát, legalább valamiben egyet tudott érteni Kibummal. A lányok meg nagyon jóízűen nevetgéltek rajtuk. Igazából pár hete még csak hatan voltunk, ez azóta tízre változott, hiszen megérkezett Sooyoung, Minho, Wendy és Seulgi is. Ezzel pedig egy nagyon szuper kis csapat alakult ki közöttünk. Ráadásul Juhyeon is és Sooyoung is Minhonak köszönhetően jutottak barátnőhöz, ami nagyon nagy szó volt, tekintve, hogy a drágalátos Cupido emberevő volt.

- Amúgy Taemin, ma nálunk alszik a csajod - kacsintott rám váratlanul Kibum. Értetlenül néztem rá egy darabig. Miféle csajom aludt volna náluk? Soha nem is volt barátnőm... hacsak... Yeri? Talán rá gondolt volna?

- Mármint Yeri? - kérdeztem a homlokomat ráncolva. Kibum bólintott, mire elmosolyodtam. Már hiányzott a kis rosszaság a közelemből, de mindig annyira lefoglalt Minho, meg az egész ügye, hogy egyszerűen elfeledkeztem Jonghyun húgáról. Pedig még buliba is el kell vinnem hamarosan, mert nagyon nem hordtam őt újabban sehova.

- Vigyem haza? - sóhajtottam. Tudtam, hogy erre akart rászedni, így hagytam, hadd történjen az, aminek történnie kell. Minho amúgy is sokat segített a barátaimnak, úgy éreztem, hogy Yeri sem fog neki gondot okozni.

- Ha nem lenne gond... - nagy, bájos szemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni. Nem Kibum miatt, hanem inkább a lányt akartam magam mellett tudni, még mielőtt megrontják őt a bátyjáék.

- Persze, vigyázunk rá - biccentettem, mire Kibum le is tudta egy megköszönéssel az egészet, majd nekiállt Jinkivel azon vitatkozni, hogy a nachos vagy a popcorn-e a jobb mozis kaja.

- Ez hogyan jött nekik? - fordult Juhyeon felé Wendy.

- Felvetettem, hogy egyszer mehetnénk moziba. Hát, legközelebb inkább befogom - sóhajtotta a másik lány.

- De a popcorn hihetetlenül sós... - nyávogott Jinki.

- Az lehet, de akkor is az a mozis kaja. A nagybetűs mozis kaja - Kibum természetesen folytatta a vitát, amit mi mind nagyon is untunk már, így én lepaktáltam Sooyounggal, Juhyeont meg Wendyt pedig hagytuk ismerkedni. Ez így ment becsengetésig. Akkor rohantam órára, és hamarosan pedig eltelt az egész nap. Wendy minden szünetben felbukkant beszélgetni, órák után pedig el is indultunk a szokásos kávéházban, ami előtt már Minho várakozott.

- Sziasztok! - köszönt mosolyogva.

- Szia! - azonnal elmosolyodtam, és oda is rohantam hozzá. Hallottam, hogy a többiek is köszöntek neki, valamint megjegyezték, hogy milyen aranyosak voltunk mi ketten.

- Benn van Seulgi, és nem mertem bemenni egyedül - suttogta a fülembe, miközben átölelt, hogy romantikusabbnak tűnjünk. Felsóhajtottam, majd a csuklóját megragadva elindultunk befelé. Seulgi azonban nem egyedül volt, ugyanis ott ült mellette Yeri is.

- Sziasztok! - köszöntek azonnal.

- Hali - köszöntünk mi is vissza, majd letelepedtünk az asztalhoz.

- Jonghyun? - kérdezte hirtelen Kibum. Yeri kihúzta magát, és a bátyja pasijához fordult.

- Elszaladt bevásárolni, és addig is itt voltam Seulgivel. Rengeteget mesélt nekem az ohnimokról.

Még levegőt is elfelejtettem venni a hirtelen választól. Riadtan pillantottam hol Seulgire, hol Minhora. Most komolyan elmesélte ez a hibbant nő ennek a gyereknek, hogy mik azok az ohnimok, úgy, hogy itt volt egy?!